 Hozzászólások A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Emberek! Senki nem említett 300 éves átlagéletkort, és ha szó sincs arról, hogy lelassítanák ez életfolyamatokat. Arról van szó hogy az öregedéssel járó leépülésnek nehezebben veti magát alá a szervezet néhány ember esetében, és ezt a tulajdonságot bizonyos gének hordozzák. Ha meg tudják változtatni ezket a géneket (pozitív irányba), akkor az ember 100-110 évig eléldegél (akkor mondja fel a szív/egyéb szerve a szolgálatot) és nem lesz 70 éves korában hajlott hátú, félnyomorék, elmeháborodott. Persze nem fog 100 évesen hegyetmászni, de legalább nem lesz másokra utalva. Aztán 100-110 éves korába szépen meghal álmában... Ennyi. Szerintem erre képes ez a gén, és ennyi elég is.
Nem hiszem, hogy ez bármit is gyorsít/lassít, és nem ígér extrém életkort.
Más tészta, hogy lehetne rossz célra használni. Valóban elcseszett géneket ültetni be emberekbe, akik 30-40 évesen totálisan megöregednének. Jelzem, mellesleg most is vannak olyan emberek, akik 10 éves korukban már teljesen elöregedtek valamilyen betegség miatt. Csak azon csodálkozom, hogy nem ennek a betegségnek a tanulmányozása közben találták meg az öregedésért felelős gént.
Azzal egyetértek, hogy baromi drága lesz. A Viagra sem óccsó, azt az csak egy kis potenciát kölcsönöz, nem egészségben megélhető éveket...
Arról ne is beszéljünk, hogy gén ide, gén oda az egészségtelen életmód (táplálkozás, rohanás, stressz, a környezetszennyezés) mindenképpen megrövidíti az életet. Az ellen csak életmódváltoztatással lehet tenni nem csodagyógyszerrel. 
|
Ha az egész életfolyamat lelassul, akkor sokkal lassabban fog történni minden: keletkezés, pusztulás, stb. De akkor például gyógyulás is? Megvágod magad, és pár perc helyett több óra, vagy ha nagyon összejön nekik, akkor nap alatt áll el a vérzés? De a vér ugyanolyan gyorsan távozik. Erre is gyógyszer kell majd? Ráadásul ennyi idő alatt több sérülést is lehet szerezni, amik normális esetben nem lennének halálosak, de amiért több száv évig élünk, ilyesmik miatt halunk meg korán :)
|
1.ez igaz, doki is azzal vigasztalt mikor kivette a vakbelem, hogy 100 évvel ezelőtt belehaltam volna ebbe... (affene, miért nem születtem 100 évvel korábban :) ) 2.Jujj, Linux... a fejlődés, a jövő... hát én ebbe bele is őrülök... maradok inkább a winsuxnál... :) 3.ha az egész életet lelassítja a szer, akkor még 6 éves korukban is pelenkát fognak hordani az emberek, 14 évesen kezdik az általános iskolát és 50 évesen fejezik be az egyetemet... :)) Jajj, az a boldog gyerekkor... és milyen hosszú is lesz az...
4.Hm, újabb dolog jutott az eszembe: ahogy öregszik az ember, egyre több emlék és tudás raktározódik el a fejében... s ezek a dolgok egy idő után annyira összekavarodnak és annyira leterhelik az ember fejét, hogy képtelen új dolgok megtanulására (a másik ok az öregedés önmaga, az emlékezőfehérjék fiatal korban keletkeznek csak többnyire)... ez olyan, mintha egy kaptárba egyre több méhecskét akarnál begyömöszölni, s hiába számolod ki, hogy még nagyon sok méhecske beférne, egyre több fog bent összeütközni, egymásba gabalyodni... Szóval mi lesz, ha az ember agya 150-200 évnyi tudásanyagot próbálna elraktározni, feldolgozni...
De lehet, hogy csak öregszem és ezért gondolok csak ilyen baromságokat... :) 
|
Láma: az, hogy ezer éve 40-50 ev volt a max korhatar, annak az az oka, hogy sok ember meghalt betegsegek, mostoha korulmenyek miatt... nem mindegy, hogy az ember fel eletet, nap mint nap kuzdve, mocsokba tolti, vagy pedig agyba kel fel, es orvosagokkal segitik a betegsegek legyozeset.
Darki: igaz, fejlodik minden, de ami 100 ev alatt fejlodik az mar teljesen kovetketetlen lesz szamunkra, mondom csak nezz nagyapainkra, apainkra... ok az elo peldak, vajon kibirnank-e azt, szellemileg? - vagy beleorulnenk?
A lehetoseg addot, de mint az elozo hozzaszolasokba mondta valaki: hadaszat. Ez a kulcsszo, hideghaborunak mar vege, de vannak uj ellensegek, kepzeltek vagy valosagosak, csak egy pelda: ha ezzel a dologgal pozitiv iranyba is lehet az eletet befolyasolni, ugyanigy forditva is igaz... tehat ugye minden ember kap kiskoraba egy oltast (gyermekbenulas ellen asszem) - namost (ez összeskuves elmelettel el fel) - ha ebbe valamilyen modon belekerul az a manipulacios orvossag, akkor egy egesz nepet kiirthatnak vele, amirol senki nem fog tudni, csak akkor amikor mar sorba hal meg mindenki. Abba pedig biztos lehetsz, hogy nem pozitiv iranyba foglyak hasznalni eloszor... lasd atomenergia. Szerintem egy jelentos hatastanulmanyt kene vegezni, az elet minden teruleten, mielott belevagnank, mert bizony meg nagyon nagyon sokmindent el lehet rontani, tobbet mint gondolod...
Beren altal felvetett problema is erdekes, de szerintem ez csak azoknak lesz problema akik az elso generacio az uj hosszab eletu embereknek (de idegenul hangzik!), kesobb ez megszunik.
Mad Guy: imho, ez a gyogyszer az egesz eletant lelasitja, igy a "rancosodast" is, egyszoval megnyujtja a kulonbozo fejezeteket az eletben... 
|
Végén még kiderül hogy valami fejlődés ellenőrző gént találtak és aztán minden amcsinak tíz ujj/kéz lenne a többiről nem is beszélve :) Egyébkén belegondoltatok már hogy néz majd ki vki 300 évesen? Ki se látszana a ráncokból :)
|
Igazad van,tényleg először az egyetlen ,számunkra elérhető,lakható bolygót kéne megtartani. Ha nem fejlődik párhuzamosan a tudomány többi ága,akkor a jelenlegi technikai szint mellet egy ilyen életkornövelő szer alkalmazása igen komoly túlnépesedési problémákhoz vezetne. Konkrétan komoly energetikai problémák lépnének föl ,ami akár háborúkhoz is vezethet. Ezzel a tudással nagyon vigyázni kéne !
|
A hátamon föláll a szőr amikor ilyen tudósköpenyt húzott mengele leszármazottak a géneket akarják bizergálni. Először tán meg kéne ismerni őket nem??? Aztán majd ha már tudják, hogy mit csinálnak, majd csak akkor kéne esetlegesen beleavatkozni. Persze akkor se kötelező jelleggel. A jelenlegi tudásuk szerint ők a kontárok.
|
Ez mind szép és jó, de szerintem nekünk átlagpolgároknak erről kár almodoznunk. Amig a nyugatról elér ide ez a technológia, minekünk arra már tökmindegy lesz. Persze mielött mi is megkaparinthatjuk, még tovább kell fejleszteni, tesztelni hosszú évekig, s a hadászat fogja először rátenni a kezét ez biztos, aztán ha nekik már nem lesz rá szükségük, akkor jut el majd a polgárok kezébe.
Mindazonáltal én drukkolok ezeknek a tudósoknak, hogy minél több gént tudjanak beazonosítani, s velük együtt a betegségeket, virusokat is, mert ha sikerül, akkor talán megérjük azt, hogy nem kell majd hetekig nyomni az ágyat egy influenza miatt, hanem elég ha befecskendezünk magunknak egy retrovirust, ami kiirtja belőlünk a bacikat. (lesz majd F-prot Antivirus Toolkit for Humans :D ) Hát hajrá...
gulasoft: fákkal - erdőkkel kapcsolatban igazad van, de szerintem inkább az űrtechnológiát kellene fejleszteni, aztán új bolygókat terraformálni, benépesíteni, stb. (tiszta Master of Orion 2) :))
|
Mándzsi a te hozzászólásod volt a legjobb, tök jót röhögtünk rajata :-))) A többieknek meg csak annyit, hogy a mai fiatalok ma sem tudnak elhelyezkedni, képzeljétek el, ha a ezentűl az aktív dolgozó kor 80-90 évre nő. Az egész egyébiránt úgysem ér semmit, mert a fejletlen országokban előbb utóbb akkora lesz a túlnépesedés, hogy kivágják az utolsó fákat is az őserdőben aztán mi meg jól megfulladunk. Inkább abba fektetnék a tudásukat, hogy hogy lehet fák állatok és növények nélkül 80 évig elélni, mert lassan ez lesz a fő probléma.
|
Ki a f@xom akar 60-65 éves kora helyett monnyuk 145 éves koráig dolgozni? Mer' ha ez a dolog elterjed, akkor várható a nyugdíjkorhatár jelentős emelése is...
|
Az előbbi hozzászólásban van igazságtartalom: A londoni Great Ormond Street Hospital Gyermekegészségügyi Intézetének kutatói nyolcvan, korábban koraszülöttként világra jött gyermek agyának anatómiai sajátosságait vizsgálva arra a következtetésre jutottak, hogy a matematikai, számítási nehézségek ahhoz köthetők, hogy a bal parietális lebenyben a normálisnál kevesebb szürkeállomány található.
|
CAD szerintem ott ne kerresünk buktatókat, ami egy teljesen más generációnak a jellemzője. Hiszen ha bele gondolunk, hogy a mai társadalomnak az iszonyatos néha már követhetetlen fejlődés az alap pillére, akkor az, hogy idős korunkban milyen technikai szintet üt meg a tudomany nem lesz mérvadó. Természetes evolúcióról pedig már nem beszélhetünk, annál inkább a természetes visszafejlődésről. Már a mai modern környezetünk is megemelte és genetikailag "nyomorékká" tette az embereket. Megnézve hány koraszülött, rövidlátó stb. van nyivánvaló, hogy a tudomány ezen rontani nem fog. Szerintem egy idő után egy civilizáció természetes útjához tartozik, hogy önmaga specialzálja és határozza meg a fejlődése útját. Hosszabb élet = a tudomány nagyjai hatékonyabban tudják kamatoztatni tudásukat, képességeiket, amivel a tudatosságunk és életminőségünk is határtalan módon javulhat. Genetikailag kezelt retro virusokkal pedig akármyilen formában tudnánk befolyásolni fejlődési irányunkat. Végülis az élet célja az evolúció és ha egy civilizáció elérte azt a szintet erkölcsileg is, hogy megszabja saját jövőjét ez egy természetes folyamat, méghozzá az intelligencia útja.
A lehetőség, adott nem hiszem hogy többet tudnánk ártani azon amit eddig tettünk a természetellenes orvotechnikánkkal. Például ha megfigyeljük, hogy hány inkubátorban felnevelt koraszülött sok esetben életképtelen vagy maradandó agyi károsodásokat szenved még ha kegyetlenül hangzik is az érintett családoknak, nem természetes. Ezen a genetika már nem ronthat, hanem csak javíthat. De hol vagyunk még ettől, puszta hipotézisek gyakorlati alap nélkül. Hiszen még egy klónozást se tudnak stabilan megoldani... 
|
Vagy mi járunk úgy mint a CSÉB-bel (család és életbiztosítás)... sok-sok ember fizetett havonta, igaz nem nagy összeget. Aztán egyszer csak közölték, hogy: -A CSÉB? Kéremszépen az már megszűnt. -És mi lett a befizetett pénzünkkel? - kérdezték az emberek. -Azt nem tudjuk... - válaszolták az illetékesek.
|
Csődbe mennek a nyugdíjigazgatóságok :-)))
"A magyar gazdaság gyorsnaszád! Bár asszem, akik mondták, tévedtek. Tengeralattjáró a feneketlen tavon...
|
Nemere Istvánnak van egy könyve, amiben már 10 évvel ezelőtt leirt valami hasonló fejtegetést (hosszabbodó élet, hosszabbodó tanulási időszak, ami a növekvő tudásanyag elsajátításához is kell, és emellett az emberek szabadideje is több lesz, stb. stb.)... csak nem emléxem a könyv címére... Egyébként CAD, gondolj bele, régebben (1000 éve) az átlagéletkor 40-50 év volt... ez is fejlődik, nem csak a processzorok... :) Egyébként az, hogy a gazdagoknak kiváltságaik vannak, az USA-ban halgatólagosan elfogadott dolog, mert ott sok nagyon gazdag ember van, akik kezükben tartják a hatalmat... de nekünk európaiaknak ez elfogadhatatlan... Ja, túlnépesedés a nagyon gazdag (USA) és nagyon szegény (India) társadalmi körökben szokás csak... bizonyos tanulmányok szerint, ha a szegény társadalmak tagjai is fölemelkednek egy bizonyos középosztálybeli szintre, a túlnépesedés magától megoldódik... vagyis nem igaz az, hogy néhány száz év múlva már több száz milliárd ember fog a Földön élni... (bár kiszámolták, hogy a Föld kb. 160 milliárd embert lenne képes eltartani, a gyengébbek kedvéért ez kb. 26-szor több a jelenleginél) 
|
Imho egyetertek lamaval, nem lesz tulnepesedes, mert egy ilyen gyogyszer biztos nem 5 forint lesz :((. Egybknt velemenyem szerint, ez elmeletileg az egesz eletfolyamtott megnyújta, így mondjuk nem 40-45 eves kortol koszonnek el toled, hanem majd csak 80-90... azert ha mondjuk a gyermekkor kb 35-40 evig tartana eleg jo lenne, hisz most eletunkbol kb 20 evet aktiv tanulassal toltjuk (6-26 evig), így ha lenne ugyanerre monjduk 35-30 evunk a jelenlegi 26 helyett... haat, szerintem sokkal jobbak lennenek a dolgok.
Mondjuk a masik oldalrol felvet egy kerdest, hogy kepes lesz e az ember alkalmazkodni a valtozasokhoz... ha megnezuk nagyapaink-apaink, ha meglatnak egy szamitogepet, elszaladnak... mi vajon mit fogunk csinalni pl.: a robot kutyaval, amikor 150 evesek leszunk? - nemtudom... mindenesetre egy hatastanulmany nemartana, mielott bevetjuk ezt a dolgot (nem is beszelve, arrol, hogy elet meghosszabodasaval, csokken az ember termeszetes evolucioja, illetve az ezzel jaro folyamatos valtozasok... bar mondjuk ez allatoknal fontosabb, hiszt mi mar >>civilizaltak<< vagyunk... vagy nem? - Örkényi istván mondta: Az ember sajnos olyan, minta fagyöngy: életének mindig egy idegen élet az ára... 
|
maj' vard csak ki a veget... haha
|
Ja, meg ha lesz itten valamiféle élethosszabító gyógyszer, az majd olyan sokba fog kerülni, hogy átlagember nem fogja tudni megfizetni... csak a gazdagok... egy újabb lépés a társadalmi különbségek fokozására... Átlag, csóró ember egész életét robotolással töltheti és nem fog 60-70 évnél tovább élni...
|
Áááá... ez a túlnépesedés dolog nem nagyon fog bekövetkezni, hisz semmi sincs ingyen :)
|
A fő probléma továbbra is megmarad... Ha elmúlsz 40-45 éves, nem vesznek emberszámba ... (én még nem vagyok ennyi) Ezen a géntechnológia sem segít...
|
262éves faszikám: -emlékszel amikor 139 és félévesek voltunk... a spanja: -hjah azok a régi szépidők -te és mi volt előtte? -őőő... passz
|
Érdekes. Mindenesetre a Föld így is kezd túlnépesedni. Mi lesz, ha ezt a technikát kifejlesztik és sikeresen alkalmazzák? 2050-re nem 15 milliárd ember fog élni a Földön, hanem 25!
Nem is olyan jó ötlet...
|
Hajajj lesz a temetkezesi vallalatoknak,ha mondjuk mostantol 200 evig elunk!:))
|
Mellékhatások tekintetbén kérdezze boncolósebészét... :)
| |