Biológiailag lebomló autóalkatrészek
2001. augusztus 22. 04:44, szerda
Képzeljük csak el, hogy egyszer majd talán olyan autókat gyártanak világszerte, melyek alapanyagai között olyan anyagokat is megtalálhatunk, melyekkel amúgy leginkább csak az étkezésnél találkozhatunk. Elsőre talán nagyon bizarr ötletnek hangzik a dolog, de kutatók egy csoportja azt állítja, hogy nincs már messze az az idő, amikor szójababból készült autóalkatrészek, vagy komplett autók lesznek kaphatóak a piacon.


A kutatóknak és tudósoknak ugyanis olyan új technológiákat sikerült kifejleszteniük, melyek segítségével eleinte a gépjárművek motorjainak bizonyos fém alkatrészeit, majd később egyéb autóalkatrészeket is helyettesíteni lehet szójababból, illetve szójababolajból készített anyagokkal. A fejlesztőcsapat természetesen hangsúlyozta, hogy a kutatómunka egyelőre még nagyon kezdeti stádiumban van, ám már az eddig elért eredmények is nagyon bíztatóak, vagyis talán már nem is kell túl sokat várnunk az olyan autók megjelenésére, melyek az életciklusuk után akár teljes mértékben is képesek lesznek majd biológiailag lebomlani.

Az illinoisi Mezőgazdasági Kutatóintézet és az Arizonai Egyetem kutató szerint a szójababolaj már csak azért is kiváló alapanyagnak bizonyul, mert rendkívül olcsó, hiszen például az Egyesült Államokban évente hatmillió tonna ilyen olajat termelnek, melynek egy bizonyos része minden évben felesleget képez. Ezenkívül az sem elhanyagolható szempont, hogy a szójababolaj alkalmazása rendkívül környezetbarát lépés lenne.


A nyersanyagot már nem a rozsda marja?
A kutatók tervei szerint néhány év múlva olyan teljesen automatizált, számítógépek által vezérelt gyártóüzemeket nyitnak majd világszerte, melyek viszonylag bonyolult technológiai folyamatok révén szójababolaj pasztából különböző gépjármű alkatrészeket tudnának előállítani. Paul Calvert, az Arizonai Egyetem anyagtechnológiai professzora szerint eleinte kisebb, majd később akár nagyobb alkatrészeket is gyárthatnak majd szójababolajból. A professzor szerint a szójababolajból készült alkatrészek legalább olyan erősek lesznek, mint az alumínium alkatrészek, azonban tömegük csak 50 százaléka lesz azokénak. Az előzetes becslések szerint a szójababolaj alapanyagra épülő alkatrészek egyáltalán nem lesznek drágák, hiszen nagyjából 30 százalékkal lesznek olcsóbbak a megszokott anyagokból készülő alkatrészeknél. Az új szuperanyag egyébként körülbelül 80 százaléka lesz szójababolaj, a fennmaradó húsz százalékot pedig gyanta, szilícium, üvegszál és szénszál teszi majd ki.

Hirdetés

Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
kopasz  
2001. aug. 23. 13:11 | válasz | #20
hehe. Az esőben meg kivirágzik, sőt ajándék söbénnyírót is adnak hozzá, ha megunod meg eccerűen sütsz belőle valami kaját és megeszed. De ha megkened szalonnával, akkor még a qtyák is elviszik... |:)
Ronin  
2001. aug. 23. 08:00 | válasz | #19
Mi ebben az újság? Nem hallottatok még a Trabantról?
Vice  
2001. aug. 23. 00:39 | válasz | #18
Na, akkó lesz szívás, amikor elbomlik alólam a BMW-m... 230-as tempónál :))))
Ninju  
2001. aug. 22. 23:34 | válasz | #17
EZ beteg!
Meg a hozzászólások is!
:)))
_en_  
2001. aug. 22. 23:13 | válasz | #16
Latta valaki a Macskajaj c. filmet? biztos onnan loptak az otletet...

(aki nemlatta: a disznok zabaltak a trabantot :)
Láma  
2001. aug. 22. 21:46 | válasz | #15
Megveszed cserépben, hazaviszed, meglocsolodod és kihajt 2-3 Trabant a cserépből... ez a jövő :))
De már az ET is így épített űrhajót...
H@nky  
2001. aug. 22. 21:06 | válasz | #14
Akkor a zöldségesnél is lehet autót venni?
2001. aug. 22. 21:01 | válasz | #13
Hehe:)
2001. aug. 22. 20:57 | válasz | #12
Ezentúl nem autólopás, hanem autóevés lesz! :)
Luzer  
2001. aug. 22. 15:59 | válasz | #11
meg a lovak is...
Gabest  
2001. aug. 22. 13:14 | válasz | #10
Nem kell ide modern technika, ha lebomló alkatrész kell, ott a fa... Már a lovaskocsik is abból voltak.
Sysco  
2001. aug. 22. 13:00 | válasz | #9
Ekkora barmokat.Hova lesz a vilag ??
Laalee  
2001. aug. 22. 11:52 | galéria | válasz | #8
tok jo es majd nem atrozsdasodas elleni garanciat adnak hanem lebomlas ellenit :)

az uj volvot 30 ev lebomlasi garanciaval szallitjak :)))
2001. aug. 22. 11:52 | válasz | #7
Es az uvegszal ami van benne, az mennyire kornyezetbarat?
lanc  
2001. aug. 22. 11:11 | válasz | #6
hülyek :)))
2001. aug. 22. 11:02 | válasz | #5
"Sajnos Uram ez a probléma nem garanciális! Nem megfelelő használat során keléetkezett a hiba ... ÖN ELFELEJTETTE LEPERMETEZNI a kocsiját!!!"
:))
Zedas  
2001. aug. 22. 10:09 | válasz | #4
A lesz meg egy esz lesz. :)
SzP  
2001. aug. 22. 09:43 | válasz | #3
A 2.0-ás változat talán már ehető is lessz...
WGL  
2001. aug. 22. 09:39 | válasz | #2
gondolj bele, leragjak a motort mire hazaersz...
yanoo  
2001. aug. 22. 08:08 | válasz | #1
és akkor megtámadják a hernyók a kocsimat? :))