Borús jövő előtt állnak az online zeneszolgáltatások
2001. augusztus 19. 23:52, vasárnap


Alig egy évvel azután, hogy a Napster óriási viharként robbant be a digitális zene világába, a szakemberek és elemzők sötét felhőket látnak gyülekezni az online zene és a zeneszolgáltatások felett.

Az előfizetés-alapú online digitális zeneszolgáltatások, amelyeket a nagy lemezkiadók, illetve a velük szerződésben álló társaságok készülnek beindítani idén nyáron és ősszel, az elemzők szerint süket fülekre fognak találni. Az egykor rendkívüli népszerűségnek örvendő, tízmilliók által használt ingyenes online zeneszolgáltatások azonban minden jel szerint végnapjaikat élik, és jelenleg úgy tűnik, belátható időn belül nem várható újak megjelenése, illetve a régi szolgáltatások újraindulása. Miután a nagy lemezkiadók hosszas pereskedést követően elérték a Napster szolgáltatásának korlátozását és többé-kevésbé végleges leállítását, a legtöbb felhasználó más szolgáltatást keresett. Csak idő kérdése azonban, és ezek az alternatívát jelentő szolgáltatások mind a Napster sorsára jutnak. Az online zeneszolgáltatások sorsa bizonytalan, egy dolog azonban bizonyos: a jövő egyelőre semmi jót nem igér.

Napster: kulcsfontosságú szolgáltatás az online zene felvirágoztatásában

Vitathatatlan tény, hogy az online zeneszolgáltatások széleskörű elterjedésében döntő szerepe volt a Napster szoftvernek, illetve az azonos nevű szolgáltatásnak. A Napster, amely egy egyetemi hálózatból nőtte ki magát, futótűz módjára terjedt el az egész világon. A szolgáltatás lehetővé tette, hogy a felhasználók egyszerűen, gyorsan és ami a legfontosabb, ingyen megoszthassák egymással MP3 zenéiket.

Az 50 milliós nagyságrendű Napster felhasználótábor azonban gyorsan felkeltette a nagy lemezkiadók figyelmét, amelyek kisebb kezdeti bizonytalanság után beperelték a szolgáltatást üzemeltető Napster Inc.-et. Hosszas pereskedést követően a kiadók elérték, hogy a bíróság a Napstert a szolgáltatás szűrésére kötelezze. A szűrés, amely eleinte a fájlnevek alapján működött, több százezer zeneszámot volt hivatott távoltartani a szolgáltatástól.

Mivel az öt legnagyobb lemezkiadó által birtokolt zeneszámok, amelyeket a Napsternek szűrnie kellett hálózatából, szinte az összes keresett zenét jelentették, az elemzők a szolgáltatás népszerűségének visszaesését várták. Mindez azonban nem következett be, mivel villámgyorsan elterjedt a felhasználók között szűrőrendszer megkerülési módja. A kiadók jogi úton elérték, hogy a Napster bevezessen egy olyan szűrőrendszert, amely fájlnévtől függetlenül felismeri a tiltott számokat.

Az új rendszer azonban szintén nem bizonyult teljesen csalhatatlannak, a bíróság ezért elrendelte a Napster szolgáltatás leállítását. A felhasználók elpártolását a hálózattól mindez jelentősen felgyorsította, de a fizetős Napster szolgáltatás bevezetési szándéka, és az új, .NAP fájlformátumra való áttérés is döntő jelentőségű volt a folyamatban. A szolgáltatást működtető társaság a fellebbviteli bíróságon a közelmúltban elérte, hogy a jogerős ítélet meghirdetéséig a hálózat ismét működésbe léphessen. Bár a Napster érvelése, miszerint a kiadók által követelt 100%-os biztonságú szűrési rendszer megvalósítása lehetetlen, nem áll messze a valóságtól, kétséges, hogy a fellebbviteli bíróság megváltoztatja-e az elsőfokon hozott itéletet.

Az elemzők szerint azonban a Napster már mindenképpen a múlté. A keresett zeneszámok döntő többségének kiszűrése, az új fájlformátum, illetve a szolgáltatás esetleges fizetőssé tétele olyan tényezők, amelyek még a leglelkesebb rajongókat is más hasonló szolgáltatások felé irányítja.


Hirdetés

 [1] 2 3  Következő oldal >>
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Vales  
2001. nov. 05. 09:26 | válasz | #26
Egy csomó régebbi zenét már nem is lehet kapni sehol, tehát ha akrnám sem tudnám megvenni! Én például imádom a 80-as évek discozenéjét, és egy rakás akkori kedvencem már nem is létezik. A Napster-en legalább volt rá esély, hogy beszerezzem ezeket. Mostmár legfeljebb marad a Sláger Rádióban a Komjáthy Gyuribácsi!
2001. szept. 04. 10:50 | válasz | #25
Ez itten nem más kéremszépen, mint egy újabb globalizációs csatatér. Ugyebár a nagy kiadók egy részről irgalmatlan sok zsét szeretnének szakítani, hogy fedezzék az eladhatatlan f*s zenéik baromi drága reklámkapányait (mer' ugye azt tudjuk, hogy minden sz*rt el lehet adni, ha eléggé sokat reklámozod pl. Zámbó Király, Pokémon stb) másrészről a nagy kiadók minden erővel azon vannak, hogy eltiporják a kis független kiadókat. Namármost, ha neten is le lehet tölteni zenéket, akkor mindettől elesnek, és - ne adj' Isten - talán még a kis kiadók termékeit is megismerik az emberek. Szóval töltsön le mindenki ezerrel, és adjunk a mocskok pofájára, hadd tanulják meg kinek a kezében van a hatalom a 21. században.
2001. szept. 02. 23:05 | válasz | #24
Hát...de egy béna fasz az,aki ezt a cikket írta... A peer to peer-es fájlmegosztáshoz nem kell ugyebár szerver ,csak egy jól átgondolt és megírt progi,amit ha kell,naponta 100-at is megírnak... Amúgy jelenleg az Audiogalaxy és peer to peeresben a Music City Morpheus a kira. Esetleg a KaZaa,bár van néhány apróbb hibája. Lényeg : A cikk írója valami MAHASZ buzi 90 éves öregember lehetett !!! :)
Pet-R  
2001. aug. 28. 18:33 | válasz | #23
Nem csak egy peer to peer-es fájlmegosztó van. Különben a legtöbb ilyen programban be lehet állítani, hogy mennyien tudjanak tőled ecccerre letőlteni, nem kell hogy 8-9-en tőltsenek tőled. Ja, és nem csak az MP3-akat lehet megosztani, igaz hogy azok a legelterjedtebbek, de pl. nálunk alig megjelent filmeket is le lehet tőlteni (angolul), meg jól lehet warezolni is. Az utóbbiakhoz nem árt a nagy sávszélesség :)
Ja igen és így olyan dolgokhoz is hozzájuthatsz, amihez amúgy nem. (nem csak a lé miatt)
noname  
2001. aug. 23. 23:08 | válasz | #22
JT: amiket én hallgatnék, azt itt nem lehet kapni, rendelni meg nem lehet házhoz... szóval, ha meg akarom venni, fel kell utaznom pestre, buszozni, metrózni vagy taxizni a megfelelő boltig és csak remélni tudom, hogy ott van az, ami kell. Így jelentősen drágul a CD ára...
ixyon  
2001. aug. 23. 18:37 | válasz | #21
ugyanmár! hülye vagy? beperelni a gnutella klienseket? nem jó szó. szoftvereket? több mint a felük GPLes, azaz ott sincs mit pereln... meg mindek kell újabb verzió? azonkívül a gnuteaal általános filecserélő protokol, ha valakinek baja van vele, akkor azt kell(ene) perelni, nem a kliens íróját. szerinted perelik a microsoftot, meg az AOLt,mert a bögészőjükben lévő letöltőcuccos alkamas MP+ letöltésére is, mert tiltott információk beszerzésére?
2001. aug. 23. 12:07 | válasz | #20
A peer to peer-t is meg tudják fogni! Igaz szerver nincs, de valakinek meg kellett irni a szoftwert pl. a Gnutellát. Hát fogja magát a RIAA és beperli a sofwercéget. Ugyhogy ezek a szolgáltatások sincsenek biztonságban.
2001. aug. 23. 11:50 | válasz | #19
Igazából csak a szerver központú csereberélö szolgáltatóknak van félni valójuk mert csak öket lehet megfogni perelni.De a ip/ip csereberélökkel nem tudnak semmit sem kezdeni mert nincs kit perelni mint amilyen pl. a Kazaa is ott kb 450-500ezer user van egyidöbe meg kitudja hány TB anyag szóval kiadók OBI ezerrel
2001. aug. 23. 10:50 | válasz | #18
A lemezkiadók nagykutyák ugyan, de amíg Internet van, addig nem fogják tudni megakadályozni az mp3 zenék terjedését. Pl mit tudnak tenni a keresőmotorok ellen aminek ha beirod: abba mp3 download akkor 7560 találatot hoz?! Bezárják a keresőket is mert alkalmasak az mp3 zenék megtalálására? Tény, hogy sokmindent meg tudnak tenni mert sok pénzük van... mostmég... remélhetőleg már nem sokáig.
JT  
2001. aug. 22. 23:18 | válasz | #17
Noname: látom tudod mirQl beszélsz. Ma Magyarországon az átlag audio CD-k ára 4-5.000,- Ft körül mozognak, szóval ha csak ez a baj, akkor vedd meg nyugodtan. ;)
noname  
2001. aug. 22. 22:21 | válasz | #16
Annak idején a Napsterral egy délután akár 1,5 GB zenét is leszedtem, mert volt, mert jó volt és mert gyors volt.
Szerintem nem a Napstert kellett volna beszűntetni, hanem a lemezkiadókat seggbekúrni, mert azok a tetvek pofátlanul sokat kérnek egy CD-ért, ami a legtöbbször zsákbamacska, mert még csak bele se hallgathatsz és ismersz róla max 3 számot, amit leadtak a zenecsatornákon vagy a rádióban. 15 000-et kérni egy CD-ért szerintem valóban pofátlanság. Ráadásul az együttesnek magának nem is ebből származik a bevételének jelentős része, hanem a turnékból, koncertekből, úgyhogy még azt sem értem, hogy ők miért pampognak. A lemezkiadók meg felfoghatnák végre, hogy ha harmadáron árulnák a CD-ket, akkor minimum ötször annyian vennék meg őket, mert 5000-et talán még én is hajlandó lennék áldozni egy original CD-re. Nem arról van szó, hogy zsugori vagyok, hanem arról, hogy nincs pénzem, hogy ennyit fizessek értük. A Napsternek hála most több, mint 150 albumot hallgathatok, aminek a többségét jó, ha Angliában be lehet szerezni. Na most ezeket egy magamfajta csóró magyarnak képtelenség megfizetnie. Szóval kapják be a lemezkiadók... Részemről szivesen közreműködök abban, hogy a lemezkiadók jelentős bevételkieséstől szenvedjenek... (de a kirúgott munkásoknak nem hiszem, hogy ez megfelelő indok)
PeterT  
2001. aug. 22. 22:17 | válasz | #15
Szerintem a WinMX meg az Audiogalaxy a két legjobb... Igaz, én csak elektronikus zenéket keresek rajtuk, de akkor is, ha sokan vannak fent, akkor nagyon jó a választék.
2001. aug. 21. 18:46 | válasz | #14
Én ismerek egy viszonlyag korrekt fizetos szolgáltatást, ez pedig az emusic.com
9 dolcsi egy hónapra az elofizetés és korlátlan a letöltés. Kb. 100,000 LP van a kinálatban. Nekem tetszik, de akik a fent nevezett overground kiadók mainstream szemétáradatára kiváncsi, az ne is menjen fel a siteukra, mert nagyon nincs fent tolük semmi. Ami fent van az pedig korrekt...egy fél cd áráért korlátlan és legfoképp legális letöltési lehetoség.
Ha van benned némi legalizálódási vágya kkor ajánlom...
gReeDy  
2001. aug. 21. 14:12 | válasz | #13
Az a baj, hogy mindenki azt mondja, hogy megosztja a fájlait de mégsem teszi. Nos bevallom, hogy amikor 30 filet kezdenek rólam tölteni, kissé nyugtalanná válok és kilépek a progiból. De ha egyszerre max. 8-9 akkor azt hagyom.
Amúgy én nem vagyok hajlandó fizetni mp3ért. Nem elég jó minőségű, gyors és megbízható a letöltés ahhoz, hogy én pénzt adjak érte.
Én a havidíjakkal sem értek egyet. Mi van ha egy hónapban nem tudom kihasználni, vagy abszolút nincs semmi szám ami érdekelne ?
ixyon  
2001. aug. 20. 22:41 | válasz | #12
ISDNem van, és mindent, amit letöltöttem, meg is osztok.
2001. aug. 20. 20:01 | válasz | #11
saba: szerintem azt kene csinalni, hogy csak akkor tolthetnel le, ha meg is osztod...ellenkezo esetben bekovetkezik amit irtal:(
Yv@n  
2001. aug. 20. 17:46 | válasz | #10
Amint elérhetö áron lesz idehaza a net szerintem ilyen probléma nem lesz...legalábbis hazai téren.
Mert kedves dolog tölem, ha 56ks modemmel megosztom az infoimat...de ember legyen a talpán aki kivárja míg tölem lecsorog a manna...
saba  
2001. aug. 20. 16:21 | válasz | #9
Az a baj a Gnutellával, hogy ezen a rendszeren sok az ingyenélő (99%), és kevés a fájlmegosztó (1%), tehát azt az 1% -ot nyugodtan lehetne fájlmegosztó szervereknek nevezni melyeknek van IP címe (puf). Így módszeres írtással ez a hállózat is tönkre tehető. Ha nem lenne ennyire inhomogén, és valóban mindenki megosztaná a sajátját, túlélne minden, de ha marad a mostani felállás, hasonló sorsra fog jutni mint a többiek.
ixyon  
2001. aug. 20. 16:07 | válasz | #8
fasza. csak az a helyzet, hogy az audiogalaxy is, meg a kazaa is, meg az iMesh is, eg a gnutellán kívül az összes hálózat szerverekkel operál, és 1 cég áll mögötte. és mint ilyen, perelhető. és be is záratható. a Gnutella, az már más tészta. az 1 pont olyan protokol, mint a http, és semmi cég nincs mögötte, 1etlen 1 szerver sincs az egész hálózatban. tehát ha majd minden mást beperelnek, és minden más cég csődbemegy/bezáratódik akkor majd leállnak a szrvereik, és az 1etlen ingyenes dolog, ami működni fog, az a Gnutella(mivel nincs mit perelni, meg becsukni), meg a fizetős szarok. szerintem eléggé 1értlemű, ki lesz a győztes. de idő kell, sé mi a gnutellások várunk szívesen!
Kayl  
2001. aug. 20. 15:46 | válasz | #7
Nekem az a furcsa, hogy az audiogalaxyt senki sem ismeri, sosem emlegetik, pedig az a legkiralyabb, sokkal jobb az osszes napster klonnal, meg gnutellanal is... ha vkit erdekel, nezze meg: www.audiogalaxy.com
2001. aug. 20. 07:35 | válasz | #6
Hát, a szolgáltatóknál akarják elvágni a dolgot ... És talán sikerül is nekik ki tudja. Én nem adok nekik nagy esélyt, de arra se adtam volna, hogy minden egyes CD íróért vagy fénymásolóért fizet a gyártó, mivel a készüléke ALKALMAS a szerzői jog megsértésére. Ezek nem viccelnek, és tesznek arra, hogy mik a technikai lehetőségek.
MuldR  
2001. aug. 20. 06:23 | válasz | #5
Lemezkiadokban nem informatikusok a managerek. Tessek oket megmosolyogni :) Nem erthet mindenki ahhoz, amirol beszel. :))))
yurii  
2001. aug. 20. 04:26 | válasz | #4
egyetértek az előttem szólókkal, és így hajnal fél 5 körül csak annyit tudok hozzáfűzni: SZÁNALMAS, amit a kiadók izzadnak...
2001. aug. 20. 02:42 | válasz | #3
Ez egy abszolut halott ugy...Ez nem hogy sikeres nem lesz,de meg azon is csodalkozni fogok ha egyaltalan eletkepes marad egy ideig.Attol pedig nem felek hogy egyszer eljon az ido hogy csak fizetos zenecserebere programok legyenek.A felhasznalok es a program keszitok MINDIG egy lepessel a kiadok elott fognak jarni,szoval errol ennyit.Ja es a peer to peer-t hogy szurik meg??????????????
2001. aug. 20. 00:41 | válasz | #2
no igen ez tényleg az....ha mindent hagynánk amit a kiadók a művészek "érdekeiben" szeretne tenni (érsd: minnél tőbb pénz a kiadó zsebébe), akkor maholnap ha az utcán mész és véletlenül el kezded fütyörészni a Yesterday-t, abban a pillanatban 2 fekete ruhás ember ugrik oda és jogdíj cémén kizsebelne....hát szerintem ezt ne hagyjuk, tehát másoljon mindenki magának amit akar. Arról mélyen hallgatnak az efféle cikkek, hogy pl Európában antitröszt per vizsgálatott indítottak az 5 legnagyobb lemezkiadó ellen, mert az a gyanu, hogy kartellbe tömörülve mesterségesen tartják fent a cd-k magas árait (magyarországon horribilis árait!). Egy CD legyártása párszáz forint....a művész kap belöle néhány 10 forintot....a boltban meg 5000Ft....no comment. mondjuk az is igaz, hogy a kereskedők az átvételi árnak kb 200%-os felárral árulják a lemezeket....
2001. aug. 20. 00:25 | válasz | #1
"...Csak idő kérdése azonban, és ezek az alternatívát jelentő szolgáltatások mind a Napster sorsára jutnak..."

Még ekkora butaságot leírni !!!
Csak arra vagyok kíváncsi , hogy a nem központosított rendszerű szolgáltatásokat , hogy fogják beszüntettetni ?!?
Beperlik az összes felhasználót ???
Ez komolytalan és nevetséges kijelentés ( és cikk ) volt .