"V" alakban repülhetnek a Jumbók
2001. július 23. 10:48, hétfő
Kutatók egy új, a repülést segítő rendszer tesztelésére készülnek. Elsőként F-18-as vadászgépeket szerelnek fel az új eszközzel, ami garantálja a kötelékben egymáshoz közel repülő gépek biztonságát. Valójában a rendszert az utasszállító gépek esetében szeretnék alkalmazni, méghozzá üzemanyag megtakarítási célzattal.

Hirdetés


Az ötlet ezúttal is a madaraktól származik. A madarak V alakban repülnek, ezáltal kevesebb energiára van szükségük, mivel társaik mögött úgymond szélárnyékban repülhet. Ezt a gyakorlatot szeretnék alkalmazni a repülőgépeknél is. Számítások szerint így évente repülőnként fél millió dollár megtakarítás származna a fogyasztás csökkenéséből. Az új repülésirányító rendszert Jason Speyer és Walton Williams fejlesztette ki a UCLA-n. A tesztekben részt vesz a NASA és a Boeing is. A UCLA rendszere lehetővé teszi a repülőgépnek, hogy meghatározza a helyzetét a többi géphez képest. Ha valamelyik gép kismértékben megbontja a formációt a számítógépes algoritmus azonnal kiszámítja, hogyan térhet vissza a helyes pozícióba. A próbarepüléseket a NASA Dryden Repülés Kutató Központjából, a kaliforniai Edward's Légitámaszpontról kísérik figyelemmel péntektől. Ha a rendszer biztonságosnak bizonyul, akkor három vagy akár több Boeing repülőgéppel folytatódnak a kísérletek.

Maga a UCLA által kifejlesztett eszköz cipődoboznyi méretű, mely tartalmaz egy GPS vevőt, egy vezeték nélküli kommunikációs egységet és egy olyan szerkezetet, ami nyomon követi a repülőgép helyzetét, sebességét és magasságát. A GPS egység folyamatosan figyeli a gépek egymáshoz viszonyított helyzetét.

Az üzemanyag költség csökkentésére csak akkor van lehetőség, ha a gépek pontosan helyezkednek el a kötelékben. A laboratóriumi szimulációk szerint az eszköz 10 centiméternyi eltéréssel tudja felügyelni a gép pozícióját. Ez több mint kielégítő az elkövetkezendő tesztekhez, legalábbis Williamson szerint. A UCLA irányítója hat GPS műholdat figyel majd egyidőben, arra az esetre, ha egy vagy több csődöt mondana, vész esetén természetesen a kötelékrepülésben jártas pilóták veszik át az irányítást. A légierő nem tervezi az új technológia felhasználását, egyrészt az ellenség esetleges zavaró jelei könnyen megtéveszthetik a számítógépet, ezáltal katasztrofális következményeket előidézve, másrészt Brent Cobleigh, a NASA egyik vezető mérnöke szerint például a légi bemutatókon is látható kötelék manőverek túl precízek ahhoz, hogy a tapasztalt pilóták helyett azt egy számítógép végezze, legalábbis a közeli jövőben.

Ami az utasszállítást illeti, őszintén szólva nem tudom mikor fog, például a mi Malévünk ugyanabba az irányba több gépet is elindítani azonos időben, bár szerintem ez az Egyesült Államokban sem általános tendencia, persze előfordulhat, hogy a jövőben majd az lesz.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
gz8  
2001. júl. 26. 00:59 | válasz | #13
Niels Holgersson meg forog a sírjában ;)))
bald  
2001. júl. 24. 08:57 | válasz | #12
kefe:))))
Mixi  
2001. júl. 24. 06:35 | válasz | #11
Bazzeg, de mondjuk indul 3 gép Európából bárhonnan Amerikába bárhova, akkor a tenger fölött csatlakoznak, és amíg lehet, együtt repülnek. Marha nehéz kitalálni, nem?
KeFe  
2001. júl. 24. 00:30 | válasz | #10
Vajon mekkorat fog szarni a Jumbo?
Birdy  
2001. júl. 23. 19:18 | válasz | #9
Most jut eszembe, a madarak csapkodnak is szárnyukkal felszálláskor... Kíváncsian várom a következő generációs Jumbokat.
d4n  
2001. júl. 23. 18:54 | válasz | #8
egy igen egyszeru megoldas az utasok felszallitasara ha olyan alacsonyan szallnak ezekkel a "kis" madarakkal hogy egszeruen felkapaszkodnak rajuk a repulogepmegalloban acsorgo humanoidok, hasonloan a sifelvonos rendszerekhez..talan valamivel rugalmasabb kotellel.
kovga  
2001. júl. 23. 13:39 | válasz | #7
kabla: "azt légi utántöltéssel át lehet tölteni az első gépekbe"
ennek semmi értelme szerintem úgy kellen forogniuk mint a bicikliseknek, mindig az van legelöl akinek a legtöbb van a tankjában.

Na most az utas ki és beszállítást egyelőre rábízom másokra mert arra nincs igazából ötletem

z3D  
2001. júl. 23. 13:16 | válasz | #6
csak nehogy elszalljanak Afrikaba a gepek midnen telen, oszt akkor egesz tavaszig kene varni hogy repulhess valahova.
2001. júl. 23. 12:45 | válasz | #5
En olyasmit is hallottam, hogy tollakat ragasztanak a Jumbo-kra, a kerekeket pedig karmokra cserelik, hogy akar egyhelyben is le tudjanak szallni...
ccccc  
2001. júl. 23. 12:33 | válasz | #4
kabla :-)))
kabla  
2001. júl. 23. 11:47 | válasz | #3
Hát igen igen, a laikusok könnyen botorságnak gondolhatják a tervet, de mivel nekem volt szerencsém ott lenni a próbarepüléseknél elmondhatom, hogy a kísérletek azt mutatják, hogy hosszú konvojok esetén a fogyasztás annyira lecsökken a hátsó gépekben, hogy nem, hogy nem fogyasztanak de termelik a kerozint, így azt légi utántöltéssel át lehet tölteni az első gépekbe, amelyeknek így soha többé nem is kell leszállniuk. A cikkíró le van maradva mert valóság az, hogy most a NASA-nál és a Boeing-nél már az utasok géprejuttatásának megoldásán fáradoznak.
kabla  
2001. júl. 23. 11:34 | válasz | #2
Ez baroság! Minek indítsanak oda hárm gépet ahova egy is elég, még akkor is ha nem fogyaszt a három hármszor annyit mint az egy.
2001. júl. 23. 11:33 | válasz | #1
'ugyanabba az irányba több gépet is elindítani azonos időben, bár szerintem ez az Egyesült Államokban sem általános tendencia'

Hat de! Csak mi magyarok hisszuk azt, hogy a repules meg mindig pivilegiumnak szamit. Ferihegyen kivul minden nagy nemzetkozi repter folyton tele van, es alig lehet megmozdulni a sok utazotol. Csak Londonban 5 nagy repter van, az evi utasszamok a kovetkezok csokkenno sorrendben: Heatrow 60 millio, Gatwick 30 millio, Stansted 10 millio, Luton 10millio, City 2 millio. Osszesen 112 millio ember egy ev alatt!!!
Osszehasonlitaskent Budapesten a Ferihegyen evi 2 millio utas fordul meg.
Tehat a kotelekben repules lehet, hogy hulyeseg, de ha tenyleg mukodik, akkor sokat sporolhatnak vele, mert igenis van igeny a jatatok suritesere! Vajon miert fejlesztenek akkora gepeket, amelyek 1000 embert tudnak szallitani egyszerre? Szerintem itt a SuperGamezen olvastam errol is.