Száműzik a merevlemezeket a nemzetközi űrállomásról?
2001. július 20. 02:16, péntek
[NewScientist] A nemzetközi űrállomáson a héten újfent lefagytak a számítógépek, ezt követően pedig a NASA szóvivője azt nyilatkozta, hogy a mérnökök gőzerővel azon dolgoznak, hogy kiküszöböljék a számítástechnikai problémákat.
Hirdetés
A szóvivő elmondta, hogy az eddigi problémákat minden bizonnyal nagyrészt a forgó és mozgó alkatrészekkel rendelkező merevlemezek okozhatták, így az ilyen eszközöket hamarosan lecserélik majd olyan adattároló berendezésekre, melyekben egyáltalán nincs mozgó alkatrész. Az ilyen adattároló eszközök a várakozások szerint sokkal jobban teljesítenek majd az űrben, hiszen a gravitáció hiánya a mozgó alkatrészektől mentes berendezésekre szinte semmilyen negatív hatást sem gyakorol.
Az új űrállomás központi irányító számítógépeivel a közelmúltban elég sok probléma akadt, hiszen idén áprilisban, a legutóbbi űrrepülőgépes küldetés közben például mindhárom fő vezérlő számítógép lefagyott, melynek eredményeképpen meg is szakadt a Föld és az űrállomás közötti kommunikációs kapcsolat. A számítógépek egyike most kedden is lefagyott, ami azt eredményezte, hogy az űrállomás óriási robotkarja üzemképtelenné vált, és emiatt el kellett halasztani néhány légtartálynak az űrállomás külsejéhez történő rögzítési munkálatait. A híradások szerint a NASA központjában órákon keresztül folyt a tanácskozás arról, hogy a nagy robotkar üzemképtelensége miatt folytassák-e a munkálatokat az űrrepülőgép kisebb robotkarjaival, azonban végül is a lefagyott számítógépet sikerült újraindítani, és a nagy robotkar újra működőképessé vált.
James Reilly a tegnapelőtt beszerelt zsilipnél
Kelly Humphries, a NASA Johnson Space Center egyik szakértője az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy egyelőre még kérdéses, hogy a mostani leállásért az űrállomáson alkalmazott szoftverek, vagy esetleg a hardverek a felelősek. Humphries azt nyilatkozta, hogy a "számítógépek mindig is számítógépek maradnak", vagyis a működési hiba lehetőségét sohasem lehet teljes mértékben kizárni, mindenesetre a NASA szakemberei mindent megtesznek majd annak érdekében, hogy az űrállomás számítógépes rendszerei minél stabilabban működjenek. Humphries szerint elképzelhető, hogy a merevlemezek a ludasak a legtöbb lefagyásért, ugyanis az űrhajó dokkolásakor keletkező nagy erejű vibrációkat ezek az eszközök nem igazán bírják, és sajnos valószínűleg a gravitáció hiányát is megérzik a merevlemezek.
Az nagyon szomorú volna... A win2k például alapból 32 gigáig kezeli a ramot, de az oem-ektől speciális változatban kapható változatban nincs igzából korlátja a ram mennyiségének. De tudomásom szerint a linxu-nak sincsenek ilyen súlyos ram korlátjai.
Az ürben nem GIGA, hanem TERA bites alkalmazások vannak. Az oprendszerek nem tudnak még 0.5-1GB nél nagyobb memoriát kezelni. A NASA azért nem hülyékkel van tele.
de msot tényleg az orosz gép 15 évig bírta ez emg kb 15 hét után halt meg először nem? lehet hogy goyrs és ugyanannyi múvelet kell a fagyáshoz viszont nem? csak egy 52szer gyorsabb:)
Ugye a Ramokat emligettétek, csak hogy azoknak áram kell mi? És mióta létezik már MRAM? ami mágneses úton rögzíti az adatokat? Amiből elég lenne egy 256 megás darab és a géped úgy kapcsolna be, mint a villám, és nem töltené be a windowst, mert az alapból a memórián lenne?
Teljesen érthetetlen hogy egy űrállomás minden eleme spéci alkatrészből van (még a kaja is különleges), és képesek az adattárolást teljesen mezei winyókra bízni..... és még csodálkoznak...
Olcsonak olcso a ram,de azert nem annyira,hogy megerje vinyot gyartani belole. A jelenlegi arak alapja 1 giga 32 ezer forint.Egy 10 gigas vinyoert keves embernek erne meg kiadni 320 ezret.Es akkor az adat biztonsag is kerdeses lenne. Ennyi penzbol veszek 4 darab 18 gigas scsi vinyot raid 0-ba kotom,es a negy vinyo egyutes sebesege mar megkozelitene a ram sebeseget. Na jo azert lasabb volna de,120-150 mega/s olvasasi sebeseg azert eleg turheto lenne.Es akkor 80 giga plussz az adatbiztosag.
A RAM-oknak nem szoktak elromlani, ellenben a winyók... le se kell dobni anélkül is elromlik. Mellesleg jó lenne ha a régi eldobnivaló EDO RAM-okat össze lehetne rakni egy ilyen kártyán, szerintem még az is elég gyors lenne.
Mindegy, nem véletlenül van RAM ÉS HDD a gépekben. Ha gyors működés kell, jó a RAM, de ha adatot akarok tárolni huzamosabb ideig, akkor nem olyan eszközön teszem, ami még egy másodpercig se bírja ki áram nélkül. Mi van ha abból elromlik egy? Melegen cseréled ki használat közbe, vagy kikapcsolod, és akkor elszáll a többi adat is? És azt már nem hozza vissza a Kürt kft se!
Troll: Azert nem lehet kapni mas hattertarakat, mert ebbol a technologiabol az utolso centet is ki akarjak huzni. Hogy szaradna le a p*csuk... Meg egyebkent is azon a velemenyen vannak hogy az nekunk polgaroknak tul jo lenne. Vszleg katonai alkalmazasokban mar reg megvan nekik a technologia.
Láttad azokat a nagy izéket az űrállomás oldalán? Napelemeknek hívják őket, és - mily parktikus! - energiát szolgáltatnak a Nap sugárzásából. ODafent pedig eléggé ritka a felhős idő... :).
És mi történne, ha mondjuk az idöjárási vagy egyéb körülmények miatt hónapokig nem tudnának shuttle-t fellöni, és áramforrás (és egyéb) utánpótlást vinni? Írhatnának az ürhajósok OS-t a nulláról, mikor sikerülne a bázisra dokkolni? :)
Jah, nem értem, hogy miért nem lehet kapni mozgó alkatrész nélküli háttértárat, amikor a RAM árak a béka segge alatt kúsznak. Valahol a neten egyszer láttam (több mint egy éve) IDE portra köthetö cuccot, amiben SDRAM-ok voltak. Miböl állna csinálni egy ilyet? Belevágni monnyuk 20 db 512 megás modult, egy aksit, ami a tápról tölti magát, oszt uccu neki. Egyik vinya sem vehetné fel vele a versenyt sebességben, sem zajszintben, max kapacitásban. De 10G egy mezei halandónak több, mint elegendö.