Újra közlekedni fog a Concorde?
2001. július 17. 13:44, kedd
A British Airways Concorde-jának legénysége az első tesztrepülésre készül a párizsi Charles De Gaulle repülőtér mellett bekövetkezett katasztrófa óta, melyben 113 ember vesztette életét, 109 utas és a légi személyzet, illetve négyen, akik a földön tartózkodtak. A szuperszonikus gép a londoni Heathrow repülőtérről fog felszállni kedden helyi idő szerint 14 órakor, a pilótafülkében Mike Bannister kapitánnyal a BA Concorde-jainak főpilótájával.

Hirdetés


A repülőgép körülbelül másfél órát repül az Atlanti-óceán felett, mielőtt visszatér az RAF Brize Nortonra, Oxfordshire-be. A repülés alatt el szeretnék érni a gép végsebességét, mely 2080 km/h, a hangsebesség kb. kétszerese. A Concorde flottát az Air France tavaly júliusi tragédiája után vonták ki időszakosan a forgalomból. A párizsi balesetet a kifutópályán lévő hulladék okozhatta, mely szétroncsolta a felszálló gép egyik kerekét a maradványok pedig megsértették a benzintankot. A szivárgó benzin egyenes következménye volt a robbanás, mely végül a gép lezuhanásához vezetett. Az első tesztrepülésen egy számos helyen átalakított gép vesz részt, módosultak a benzintankok is, melyeket kevlárral vontak be, elkerülendő a tavalyihoz hasonló eseteket. A bevonat olyan gumi összetevőből készült, amelyet már sikeresen alkalmaztak a katonai helikoptereknél, illetve a Formula 1-ben is.

A Michelin teljesen új kerekeket készített a Concorde számára, melyek egy defekt esetén sem roncsolódnak szét, a gép elektronikája is különleges védőburkolatot kapott. A tesztrepülés elsődlegesen mégis az új üzemanyag tartályokra összpontosít, mivel a Concorde esetében nem csupán a hajtóművek ellátását szolgálja az üzemanyag, hanem a repülőgép külső hőmérsékletének hűtését is. A mérnökök biztosak akarnak lenni abban, hogy ez utóbbit nem befolyásolják a módosítások. Ha a teszt repülés során az új módosítások nem befolyásolják hátrányosan a gép megszokott repülési adatait, akkor szeptembertől újra üzembe helyezik a szuperszonikus utasszállítókat.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
WinG  
2010. jún. 04. 11:56 | válasz | #12
jahogy ez egy 9 éves cikk :D 'picfail
WinG  
2010. jún. 04. 11:53 | válasz | #11
"A Concorde flottát az Air France tavaly júliusi tragédiája után vonták ki időszakosan a forgalomból."

Az nem 2000 júliusa akar lenni?
dewdew  
2001. nov. 01. 16:32 | válasz | #10
Ma ujra repult, nem tudom, hogy mikent (teszt, vagy mar rendes jarat), de ujra lattam.
wasp  
2001. júl. 18. 07:50 | válasz | #9
GZ8:
Nemtom mibajod a ruszki gépekkel. Az orosz hajtóművek (hála a német rakétamérnököknek )faszák - tolóerő tekintetében. A fogyasztás meg ... izé.... hát a Concorde is zabálja az üzemanyagot!
2001. júl. 18. 07:50 | válasz | #8
...pedig megsértették a benzintankot. A szivárgó benzin egyenes következménye volt a robbanás, mely végül a gép lezuhanásához vezetett.

1. Kerozintankot. A gázturbinás sugárhajtómúvak rendszerint kerozinnal üzemelnek.

2. Nem robbanás történt, a kifolyó tüzelőanyag gyulladt be, leállt a két baloldali hajtómű, és a tűz következtében a hidraulikarendszer vesztette a nyomást. Ezek a körülmények, valamint a kritikusan alacsony sebesség és nagy állásszög vezettek a katasztrófához.
dewdew  
2001. júl. 18. 04:48 | válasz | #7
ja, hazamentem ket hetre, aztan jottem vissza az esos Angliaba.

gz8!
az ara a london-nyc-nak ketto es fel milla volt!!! es mindig tele volt a gep!
2001. júl. 18. 02:16 | válasz | #6
De mennék egy ilyennel egy kört!
kuka  
2001. júl. 18. 00:47 | válasz | #5
"Jo volt ujra latni repulni, hiszen pont egy eve tapasztaltam utoljata ekkora zajt (de mintha az tavaly augusztus 11-en lett volna). Azert emlekszem igy a napra, mert akkor mentem haza Mo-ra. "
Talán azért nem hallotad késöbb, mert hazajöttél. Mégsem lehetnek annyira hangosak... Legalábbis engem még nem zavart a hangjuk :)
gz8  
2001. júl. 17. 22:00 | válasz | #4
Concorde rulez! Még az a jó, hogy a hajtóművek egy hangyasóhajnyival jobbak, mint a Tu-144-esé, mert akkor aztán ez is mehetne egész végig utánégetővel :) Hiába, az orosz hajtóművek...
Mennyi lehet egy jegy London-NY? Forintra átszámítva legalább fél milka, nem?
2001. júl. 17. 21:15 | válasz | #3
Dewdew: mit nem dnék hogy ott lakjam !!!
hmmm Talán még kicsit közelebb is :))
Yeti:)  
2001. júl. 17. 17:10 | válasz | #2
Nem állt le egyből. Még mentek egy darabig, igaz alig voltak raja utasok.
dewdew  
2001. júl. 17. 16:37 | válasz | #1
A cikkhez annyit szeretnek hozzatenni, hogy Angliaban a Heathrow reptertol nem messze lakom, es lattam ma felszallni a Concorde-ot. Itteni ido szerint 14.20-kor emelkedett a magasba, es akkora hangja volt, hogy minden beleremegett. Jo volt ujra latni repulni, hiszen pont egy eve tapasztaltam utoljata ekkora zajt (de mintha az tavaly augusztus 11-en lett volna). Azert emlekszem igy a napra, mert akkor mentem haza Mo-ra. A Francia gep nem augusztusban esett le? Vagy utana meg nem allitottak egybol le oket? Mar nem elmlekszem, de az biztos, hogy aug 11-en volt utoljara, amikor majdnem megsuketultem. (Borzaszto hangos, pl az iskolakban addig leall a tanora, mert nem lehet hallani a tanar hangjat. Es meg csak nem is lehet mondani, hogy kozel lakom a repterhez. kb 10 km legvonalban.)