ASUS V-7100 Pro (MX400) teszt
2001. július 5. 10:03, csütörtök


Hirdetés

Az nVidia néhány hónappal ezelőtt több - különböző árfekvésű és teljesítményű - termékre bontotta addig egységes GeForce2 MX sorozatát. A legnagyobb, a régi MX-hez képest nagyobb teljesítményt ígérő chipet MX400-nak nevezték el, a régi MX-nél szerényebb tulajdonságokkal bíró modell neve MX200 lett és szó volt egy még gyengébb képességű - MX100-as - chip piacra dobásáról is. Az MX400 megjelenése után a gyártók sorra jelentették meg a 32 ill. esetenként 64 MB memóriával felszerelt kártyáikat. Tesztünkben - melyhez hardvert ismét a 3 Testőr Computers-től kaptunk - a világ egyik legnagyobb és az itthon piacból is jelentős szeletet birtokló gyártójának, az ASUS-nak ezzel a "régi-új" chippel szerelt kártyáját vettük górcső alá.

ASUS V-7100 Pro

Az ASUS mindent megtett azért, hogy vásárlókat szerezzen, az újdonsült tulajdonos a dobozos változat által kínált rengeteg földi jótól már első pillanatban úgy érezheti, hogy őt bizony most alaposan elkényeztetik. A fekete - úgy látszik ez lesz az új ASUS divatszín - NYÁK-ra a gyártó 5ns-os memória modulokat helyezett el, és mind a GPU, mind pedig a memóriák sebességét 200 MHz-re állította be gyárilag. Akinek ez sem volna elég, az belepiszkálhat a dolgokba a mellékelt tuning program segítségével.

Klikk ide!    Klikk ide!

Lássuk mit tartalmaz a doboz (a kártyán kívül): 1 vaskos és részletes angol nyelvű kézikönyvet, 2db kábelt (S-Video és RCA), 2db teljes játékot (Messiah és Star Trek: New Worlds), ASUS DVD szoftvert (azonos a Power DVD-vel) és a 3Deep programot külön-külön CD-n, valamint a meghajtó és tuningoló programokat tartalmazó CD-t.
A csomagolás ízléses, a kézikönyv ASUS módra részletesnek mondható, tartalmazza a telepítéshez és a mellékelt programok futtatásához szükséges alapvető információkat, viszont szokás szerint angol nyelvű, a magyar változat elkészítésének valószínűsége pedig erősen tart a nullához. (Itt kell megjegyezni, hogy azért mégiscsak érezzük magunkat elkényeztetve, mert a "noname" MX200-hoz csak egy fecni jár). A TV kimenetes változat az alap modellhez képest 2db plusz csatlakozót tartalmaz (a hagyományos 15 tűs monitor kimeneten felül).

Az nVidia GeForce2 MX chipjének hűtéséről borda és fordulatszám szabályozós ventillátor gondoskodik, mely feladatának tökéletesen eleget tesz, leszámítva azt az apróságot, hogy a hangja az őrületbe kerget (ezt azonban saját érzékenységem számlájára írom, nem bírom elviselni a különböző PC alkatrészekbe épített ventillátorok által keltett zajt). A beépítés nem okozott nehézséget, viszont a BIOS-ba való belépés után a rendszer elképesztően lelassult. Sajnos nem sikerült kiderítenem, hogy ez az alaplap, az aktuális BIOS verzió vagy a kártya hibája-e. Ezen apróságtól eltekintve további bosszúsággal nem találkoztam, a meghajtó program telepítése egyszerűen lezajlott és a kártya használatra kész volt. A gyári driver számtalan beállítási lehetőséget enged, mind 2D, mind pedig 3D esetében lehetőségünk van a finomhangolásra.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Bajban  
2002. okt. 29. 17:19 | válasz | #45
Kellen hozzá XP Driver.De honnan?
ghggh  
2002. jan. 11. 17:07 | válasz | #44
na valaki akkor mondja már meg melyik jobb kártya?
asus 7100 vagy a mx400-as?
2002. jan. 04. 15:53 | válasz | #43
mi az a videó kártya az egy kártyajáték vagy mi ????
2001. dec. 12. 12:17 | válasz | #42
Használja valaki a V7100T-t XP alatt? Ha igen megkerem, hogy jelentkezzen, a TV kimenettel vannak gondjaim.
2001. szept. 17. 22:28 | válasz | #41
Én pár hete vettem egy tesztben szereplő mx400-at de sajnos csak egy 525-ös cerkám van ami meg elég tré és ahogy a procihoz nyul a gép egyböl belassul az egész cuccos
Gabor  
2001. szept. 11. 09:12 | válasz | #40
Sziasztok,

Azt hiszem megérett az ABIT VL-6 (vagy BL?) alaplapom a cserére..
Ha 85Mhz-en járatom, lehet, hogy az AGP nem 66Mhz?
Mennyit teljesíthet átlagban egy Geforece2 GTS a 3dMark2000-ben?
Gondolom a 3050 pont kevés, ha egy MX400-as 5000-et is produkál..

Hozzájutottam egy Tornado Geforce2 GTS 32DDR (Innovision) kártyához tegnap. Eredetileg Asus 7700-at akartam venni, de ez a cég már nem foglalkozik vele és 29+sarcért elég jónak tűnik.. Namost egy barátom vett egy MX400-at (szintén Innovision) és 3dMArk200-ben 5000 pontot kapott.
Egyszerűen felrobbanok az idegességtől, mert a GTS-em 3050 pontot mutat! Ja és beszaggat...

Konfigom: ABit BL6(VL?)-os alaplap, 85Mhz-en, Celeron2 FCPGA 700Mhz (így 868Mhz) 256Mhz 133Mhz ram (de minek, mikormég 100-ra sem tudom feltenni a szar BL biosa miatt..)
Legújabb VIA 4 in 1 -et installáltam..
Az alaplap csak 2x AGP-t tud.

AZ MX400-as meg egy 700-as AMD ThunderB-ben 4x AGP mellett volt..

Eddig egy Asus 3400-am volt, viszont a GTS-nek szebb a 2d-s képe, ami meglep egyébként..

PLease HELP!!
Leto  
2001. júl. 27. 01:16 | válasz | #39
Üdv!
Érdekelne, hogy mi a véleményetek az nVidia GeForce 2 MX 400-as kártyáról. Volt alkalmam kipróbélni egy GeForce256-ot is de MX 400-al még nem volt dolgom. Állítólag elég megbízható.
Kevp  
2001. júl. 24. 23:21 | válasz | #38
Hat en nem biznek abban inkabb asus mellett dontenek dontottem. Egyebkent nekem mar volt V7100-am,7700-am most meg egy V6800-am vani ami GF1 ddr,de az mx-nel sokkal de sokkal gyorsabb es jobb kartya. Szerintem juobb vetelnek szamit marmelyik mx-nel.
PyRex   "Rest in Peace PyRex" 
2001. júl. 19. 12:17 | galéria | válasz | #37
EMBM az ATI Radeonban is van...

PyRex
Kelta  
2001. júl. 17. 11:33 | válasz | #36
Elmondanám jöttek uj inno3d gf2 pro-k csak 20% jobb mint a asus 7700 gts 2:))))) és csak kb 50000 kerül:)))
Laxxus  
2001. júl. 17. 10:47 | válasz | #35
A Matroxot NEM játékra kell használni, hanem munkára!!!!!
Nemigazán láttam még olyan tűéles képet, mint amilyen a Matroxnak van, pedig nekem sincs szar kártyám. (Elsa Gladiac GeForce 2 GTS)No pá!
asbruk  
2001. júl. 14. 21:16 | válasz | #34
én sem láttam még újjabb vodoo-kat de a matrox lenyomása kicsit erős volt :)
2001. júl. 12. 20:21 | válasz | #33
Vettem egy Tornado gef2 mx"value" kártyát... ez most mx200 vagy a sima mx?
javoll  
2001. júl. 12. 20:18 | válasz | #32
22rongyot megért ez a kártya
igaz nem asus
doom  
2001. júl. 12. 19:11 | válasz | #31
bazi marhaság van a régi nVIDÁM az a legjob

Petya  
2001. júl. 12. 12:58 | válasz | #30
A helyetekben nem vennék semmiféle MX-et. Egy év múlva dobhatjátok ki. De 14 colos monitoron, meg low detailben el lehet vele szüttyögni. (Ez azért túlzás volt).
Petya  
2001. júl. 12. 12:49 | válasz | #29
A 3D Mark 2001-et meg ne használjátok, mert az egy okádék. 1024x768x32 high deailben 6-7 FPS-el megyek ez röhej!! Meg a kártya tudja a Per Pixel Shadert, eszerint meg nem!
Petya  
2001. júl. 12. 12:47 | válasz | #28
Nekem van egy V7700-asom és nem reklám tesztként elmondhatom, hogy 3DMARK 2000-ben a default benchmark picivel 6000-alatt van P3 550E@682-n 128M gagyi rammal, no tuning a kártyán (A V-sinc-et kapcsoljátok ki!!!) Az Unreal Tournamentben 1280x1024 32bit high detail átlag 45 Fps. A kártya nagyon faszán tuningolható, és a SmartDoki egy nagyon jó dolog.
Az MX-ek is jól mennek, csak nézd meg hogy esik magas felbontásban az FPS. Viszont: Azt mondja meg nekem valaki, hogy miért nem ismeri fel a rendszer Asus kártyának és miért nem megy hozzá a Tweak, meg a SmartDoctor, meg az ASUS drivert (Ez egyébként gyorsabb bármely detonátornál) is csak ügyeskedve lehet hozzá felrakni. Abit BX6 v2.0 alaplappal.
2001. júl. 11. 16:38 | válasz | #27
A Radeon LE olcsó és tudja a T&L-t, S3TC-t, és igen tudja az EMBM-t is :)
Egyébként márkától függetlenül NE vegyetek MX200-at!!!
arty  
2001. júl. 11. 13:08 | válasz | #26
Asuuus: te sem láttál még voodoot igaz ? :)) akkor nem irnál ekkora hülyeséget, az biztos... nem mondom h versenyképes a v5, de h mosott lenne a grafikája, azt semmiképpen... minőségben simán megállja a helyét, és 16 biten lenyom akármilyen nVidiát, matroxot....
gaga  
2001. júl. 11. 06:58 | válasz | #25
Nekem még nem akadt semmi, igaz csak a Diggert nyomtam keményen:)
Azzal nagyon meg lehet tesztelni egy ilyen kártyeszt, higgyétek el nekem;)
Asuuus  
2001. júl. 10. 19:36 | válasz | #24
Gyerekek aki azt írja, hogy a
az ASUS V7100 szar az gyök.r
mert, hogy nem tudja az ENV.-
bump mappingot.A Matrox G400 ill. G450 viszon nem tudja a
Hardweres T&L,S3TC...meg lassú.
A Matrox nem játékra való,hanem irodába vagy a kukába.A másik a GeForce 3 az
jó kártya,de még drága és várni kell mig lemegy az ár az NV25-ig.Aki meg MX-400 vesz annak gratuláiok,mert
egy Hercules MX-400 64MB kb.38000 Ft.,és 41000 Ft. már lehet kapni ASUS V7700-at ami 32 MB DDR-rammos és megeszi az MX-400 at.Voodoo pedig
meg semmire nem jó a mosot
grafikájával.
gaga  
2001. júl. 10. 10:53 | válasz | #23
Kösz...
2001. júl. 09. 23:52 | válasz | #22
Az Env. Bumped Map csak a Matroxokban és a a GeF3
Fordul elő! Elképzelhető,hogy az új VooDookban is megtalálható ennek árnyalata!!!!!
Bump Mappinget tudja minden kátya!! majdnem!!!
Csak az ű
Env. B.M. et nem!
Kelta  
2001. júl. 09. 15:45 | válasz | #21
GAGA! AZ GAGYI!! INNO3D GF2 MX400 A RULEZ:)))LÁSD GAMESTAR JUN.!
Logten  
2001. júl. 09. 14:28 | válasz | #20
Env Bump:

Matrox G400
Ati Radeon
nVidia GF3
gaga  
2001. júl. 09. 13:06 | válasz | #19
Most vettem egy V7100-at. Király a cucc, csak 3DM szerint nem tudja a Env. Bump mappingot... Ez lehetséges???
HNR  
2001. júl. 09. 10:18 | válasz | #18
Volt nalam itthon egy noname mx, de azonnal visszavittem, mert annyira homalyos volt a kepe, hogy nem kockaztatom a szemem vilagat. Napi 8-10 orat ulok a monitor elott, nekem csak a tueles kep az elfogadhato. A noname kartyak tobbsege ebbeb marad le a markasaktol, a felhasznalt bizbaszok minosege gyengebb es ez erosen ranyomja a belyeget a kepminosegre. Persze, lehet h. van olyan 'noname' gyarto, amelyik jo kartyat csinal, csak melyik bolt fogja nekem kicserelni a kartyat arra valo hivatkozassal, hogy csokolom homalyos a kepe...
2001. júl. 09. 08:54 | válasz | #17
Hat biztos jo kartya, de ennyi penzert ? Most neztem abban a bizonyos 3testorben 35.250FT. Nemreg vettem 1 noname MX400at 20e-ert. Igaz, hogy csak 200/150Mhz-en megy es nincs hozza annyi program, de azert eleg jo ez is ....
SATAN  
2001. júl. 06. 23:33 | válasz | #16
szerintem meg a legjobb ar/teljesitmeny mutatoju a kyro II
uff  
2001. júl. 06. 18:11 | válasz | #15
ne izéljetek már. nem tudjátok, hogy az összes teszt reklám? erre van az egész. semmi másra. :)
Kelta  
2001. júl. 06. 12:05 | válasz | #14
Ezzel vitatkoznék szerintem a inno3d gf2 mx400 jobb!! nézzétek csak meg a gamestar juniusi tesztjét!!!
Csibe  
2001. júl. 06. 01:34 | válasz | #13
"...ár/érték arányát arányát tekintve az egyik legjobb vétel a piacon..."
Csibe  
2001. júl. 06. 01:30 | válasz | #12
De megérné. A hozzáadott softverek tekintetében...
TRG  
2001. júl. 06. 00:49 | válasz | #11
Ez a "bios lassulás" nekem is volt, és szerintem az ASUS hibája... V3800 assal csinálta,de csak bizonyos alaplapokban (érdekes módon ASUS p2b-f el is)
És mégvalami, nemtom miert kell a Sima MX et az MX200 hoz hasonlítani... MX200 nak 64 bites a memória kezelése MX v. MX400-é pedig 128bit-SDR/64bit-DDR emiatt ég és föld a két kártya.
Ha NONAME MX2-t vesztek figyeljetek hogy ne 200-as legyen, Sima MX v MX400 a jó...
Szepi  
2001. júl. 05. 23:20 | válasz | #10
Ja, igen. Lehet, hogy én rossz helyen vettem, de nekem a sima V7100-re csak 1 év gari van.
Szepi  
2001. júl. 05. 23:17 | válasz | #9
Nekem sima V7100 van, azzal a 3dMark2001 ua. a detonatorral, ua. alaplappal, Samsung 256MB RAM (133), Cel633@827 1024*768*32 : 1946. A különbség (kicsit gyengébb procival) "alig" 200 pont. Viszont simán fel tudnám húzni addig (200/200) a kártyát, csak minek, mert hát semmi se akad. Szóval döntse el mindenki, hogy megéri-e van nem.
HNR  
2001. júl. 05. 22:47 | válasz | #8
Jön a RADEON LE teszt hamarosan...
Mr_Rob  
2001. júl. 05. 22:12 | válasz | #7
Tényleg? Miért nincs összehasonlítva a 7100-assal? HNR, ez a minimum lett volna!
A sima 7100-asra is 3év gari van?
2001. júl. 05. 22:08 | válasz | #6
hát télleg nem ártott volna a Radeon LE tesztje öszehasonlitásképp
Anee  
2001. júl. 05. 20:33 | válasz | #5
hát nem érné meg..
Csibe  
2001. júl. 05. 20:27 | válasz | #4
Nemis rossz ár... megérné...
b  
2001. júl. 05. 18:58 | válasz | #3
akkor én jó rácsesztem mert, nekem német volt a kézikönyv. :(
Riker  
2001. júl. 05. 18:53 | válasz | #2
Jaja, en is ezt hianyolom
2001. júl. 05. 18:06 | válasz | #1
En meg azt sajnalom, hogy sima 7100-el nem lett osszehasonlitva :(