A virtuális valóság jelentése
2001. július 2. 11:15, hétfő


Hirdetés

Mi is az a virtuális valóság, vagy ahogy angolul nevezik, a virtual reality (VR)? Az elnevezés két látszólag egymásnak ellentmondó szóból áll, de ha belegondolunk, akkor a két szó együttes jelentése nem kevés értelmet hordoz magában.

A virtuális szó, mint tudjuk, azt jelenti: nem létező, képzeletbeli; míg a valóság szót gondolom senkinek nem kell megmagyaráznom. Tehát a virtuális valóság tulajdonképpen egy olyan, számítógépes környezet által generált mesterséges, a valóságban nem létező világ, melybe az adott felhasználó megpróbál minél inkább belemélyedni, vagyis beleéli magát a virtuális térben történő dolgokba. A VR technológiák felhasználási köre lényegében végtelen, hiszen a közeljövőben egyre több számítógépes játék, az orvostudomány, az ipar és még számos terület veszi majd vélhetően óriási hasznát az ilyen tudományoknak. Ebben a cikkben szeretnék néhány VR eszközt, elsősorban virtuális kesztyűket bemutatni, a virtuális valóság létrehozásához szükséges egyéb hardver és szoftver környezetek bemutatása ugyanis külön cikket érdemelne. Először azonban némi VR elméleti alapot osztanék meg veletek!


A virtuális valóságtól elvárt tulajdonságok

Ahogy az a szakirodalomból kiderül, az egyik legfontosabb kritérium, hogy a felhasználónak "hinnie" kell abban, hogy ténylegesen létezik az adott virtuális világban. Ezt az érzést nagyban növeli az, hogy az illető saját nézőpontjából látja "saját" kezeit, testét, a virtuális világ tárgyai bármikor megfoghatók.
Egy másik fontos szempont, hogy a virtuális valóság tárgyainak, az egész környezetnek olyannak kell lennie, hogy a felhasználó természetes (addigi tapasztalatainak megfelelő) módon kerüljön velük kapcsolatba. Ez az elvárás természetesen nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a virtuális valóságban soha nem látott és tapasztalt dolgokkal kerüljünk kapcsolatba, ezeknek a virtuális dolgoknak azonban kitapasztalható és konzekvens módon kell viselkedniük. Összességében a virtuális világnak, saját törvényszerűségei határain belül ugyanúgy kell működnie, mint a valóságnak. Ideális esetben, megfelelő tapasztalás után ez a világ ugyanolyan megszokott lehet, mint a valóság. Összehasonlításként: a háromdimenziós fizikai (valóságos) világ logikailag nagyon bonyolult rendszer, ennek ellenére a benne élő, egy egész élet tapasztalataival rendelkező ember számára egyszerűnek és egyértelműnek tűnik. A tárgyaknak eredendő jellegű a viselkedésük és megfelelő "ösztönzés" hatására meg is mutatják azt. Az elképzelt világ törvényszerűségeinek ugyanúgy megismerhetőknek kell lenniük, mint a valóságos világ jelenségeinek.

A virtuális valóság létrehozásához szükséges elektronikus berendezések

A virtuális valóság létrehozásában óriási szerepe van az úgynevezett nyomkövető rendszereknek, melyek a felhasználó testének, kezeinek, fejének helyzetmeghatározására szükségesek, valamint a tapintási rendszereknek, melyek az erő és nyomás visszacsatolására hivatottak. Az audiorendszerek szerepe sem elhanyagolható, hiszen ezek a rendszerek generálják a virtuális tér hangjait, valamint segítenek a felhasználónak a virtuális térben történő minél pontosabb helymeghatározásban. A képgeneráló rendszerek felelősek a vizuális jelenetek létrehozásáért, míg a képmegjelenítő rendszerek közé sorolhatók a vizuális display-ek és a virtuális sisakok.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
12345  
2002. okt. 16. 17:57 | válasz | #13
Na de komolyan: mennyiért lehet hozzájutni egy közepes sityuhoz ma???
Z  
2002. ápr. 27. 14:29 | galéria | válasz | #12
Most hogy áll a VR input-output eszközök részlege?
Mert egy jó bukó pár ezer kib*szott dollárba kerül!!
Kell hozzá egy jó kesztyű is, és mellény, meg egy pár másik cucc sem árt ha van.
Szóval kiba sok :(
2001. júl. 04. 16:07 | válasz | #11
Azért volt ám VFX2 is!
Csak mondjuk nem a 386-486 korszakban kellett volna kirukkolni velük, amikor nem volt még HW 3D!
Tényleg nem értem, mirt nem ezeket a "sityakok"-at fejlesztik és miért az igencsak fos sztereo szemüveget?
Egyébként Csepelen árúltak egy használt VFX1-et ... nem kelt el 30e-ért sem :)
Külön saját ISA! kártyája volt és szinte semelyik új program se kompatibilis vele!
Laalee  
2001. júl. 04. 14:00 | galéria | válasz | #10
csak 633 tol kompatibilis :)))
Lion  
2001. júl. 03. 19:16 | válasz | #9
vulma: helyből lámer vagy látom :o)
vulma  
2001. júl. 03. 18:51 | válasz | #8
Virtuális sisakrol szeretném tudni hol és mennyiért szerezhető be.Ha tud nekem segiteni az kompatibilis-e egy 600MHz-es 128MB-os PC-vel?
b  
2001. júl. 03. 15:51 | válasz | #7
gondolom a vfx1-re célzol. az még tényleg ócska. ráadásul még kényelmetlen is.
JZO  
2001. júl. 02. 22:30 | válasz | #6
Mert lassan fejlesztik és elvárnák az emberektől, hogy a sok kezdetleges szar megvegyék. Sokba lenne a fejlesztése egy olyan rednszernek, ami elfogadható lenne. Nem éri meg.
Tressy  
2001. júl. 02. 21:25 | válasz | #5
Ahhoz képest hogy lassan 10 éve van kb VR eszköz nem igazán akar elterjedni.Még emléxem a descent 2 cel prószáltam ki az pedig igen régi darab meg a Dark Forces-sal is :)))
Mr_Rob  
2001. júl. 02. 20:57 | válasz | #4
Mióta feszegetik már ezt a témát, és még mindíg nincs az emberek kezében.
CSOCSO  
2001. júl. 02. 20:15 | galéria | válasz | #3
?????????
b  
2001. júl. 02. 19:56 | válasz | #2
azt nem is írtátok, hogy már létezik a CAVEquake, de egyenlőre még csak egy pályával.
Sephi  
2001. júl. 02. 19:31 | galéria | válasz | #1
Hogy izzadhat a keze a pasinak:)))))))