Egy óriás aszteroida ölte meg a dínókat?
2001. július 1. 21:13, vasárnap
Egy rejtélyes zavar az erőben térítette el naprendszerünk szívében azt az aszteroidát, amely elsöpörte a dinoszauruszokat a Föld színéről. Ezt az érdekes, új elméletet olyan tudósok adták közre, akik kiszámították bolygónk útját az elmúlt 100 millió éven át.

Hirdetés


Az amerikai csapat úgy hiszi, hogy a naprendszer dinamikájában történt változás okozta a Merkúr, a Föld és a Mars pályaváltoztatását. Ez indíthatta el a hatalmas aszteroidát bolygónk felé, a legtöbb élő dolog vesztét okozva 65 millió évvel ezelőtt. Az elképzelést a UCLA asztrobiológusainak egy csoportja vetette fel, mely a nagyobb bolygók történeti helyzeteinek szimulációján alapul. "A legjobb számításaink azt mutatják, hogy a belső naprendszer dinamikai állapota megváltozott körülbelül 65 millió évvel ezelőtt" - mondta Bruce Runnegar, a UCLA asztrobiológiai központjának vezetője.

Az úgynevezett Káosz elmélet szerint az esemény jelentős mértékben megváltoztatta a Merkúr, a Mars és a Föld általános pályáját, valószínűleg megbolygatva ez által az aszteroida-öv belső részén lévő aszteroidákat melyek közül egy vagy több a föld pályája felé sodródott. Az elmélet alapja, melyet a csapat tagjai, Váradi Ferenc és Michael Ghil fogalmaztak meg, a naprendszerben kialakult káosz. Ennek a forgatókönyvnek alapján egy vagy több bolygó pályájában bekövetkező kis eltérés is felboríthatja akár az egész naprendszer stabilitását. Az elmélet igazolása érdekében a kutatók szimulálták a nagyobb bolygók pályáját és visszamentek az időben több tízmillió évet.

Meglepetésükre a számítógépes modell kimutatott egy változást a belső naprendszer erőtanában a harmadik krétakor idején, körülbelül 65 millió évvel ezelőtt, amikor számos növény és állat halt ki hirtelen. Dr. Runnegar elmondta, hogy nem végeznek további tanulmányokat elméletük igazolásához. "Pillanatnyilag a dinoszauruszokkal való kapcsolat az időbeli egybeesésen és a valószínűség mechanizmusán alapul" - tette hozzá. A felfedezés melyet az edinbourgh-i Earth System Process találkozón hoztak nyilvánosságra, vegyes fogadtatásra talált a szakértők között.

Mark Bailey, az Armagh obszervatórium professzora szerint az aszteroida képbe kerülése kissé nehézkés, de nem lehetetlen. "Mindazonáltal az ötlet, miszerint a naprendszer frekvenciái rendszertelenül változnak tíz vagy százmillió évnyi időskálákon (bár csupán kis mértékben és viszonylag lassan) érdekes tény, amely újabb tippet ad a naprendszer változásának történetéhez". Carlos Frenk a durhami egyetem asztrofizikus professzora szerint az elmélet elfogadható. "Ha ezek a számítások helyesek, akkor lelepleződött a naprendszer múltbeli szokatlan viselkedése, mely nem volt olyan csendes, mint azt mi gondoltuk - ez a rendkívül kaotikus viselkedés közvetlenül a mi színrelépésünk előtt történhetett".
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
imre  
2001. júl. 03. 17:20 | válasz | #33
na ja
2001. júl. 03. 10:43 | válasz | #32
ugyanmar kit erdekel valami szaros aszteroida meg a bena dinok, sittes egy banda volt az... az emberisegnek nem kell 100 ev es az utolso fattyuig kiirtja sajat magat; hat nem sokkal fejlettebb civilizacio vagyunk? :>>
2001. júl. 03. 09:32 | válasz | #31
Kivéve ugye a dinoszauruszokat, mivel ők több mint 160 millió évig voltak a Földön, ezért teljesen kiegyensúlyozott kellett, hogy legyen az ökoszisztéma. Csak egy globális megrázkódtatás (ami lehet bármi) dönthet romba egy stabilan működő rendszert. Kérdem én miből veszed ezt az öt millió évet? Lehet, hogy én nem vettem észre, de nem hallani dinoszaurusz leletről a 65 millió évvel ezelőtti meteor, vagy üstökös becsapódás után.
Egy év fény nélkül meg elég a növényzet színte teljes kipusztulásához, ami természetesen magával rántja a nagytestű növényevőket, és az őket fogyasztő ragadozókat.
Lez  
2001. júl. 02. 19:24 | válasz | #30
Jó kis kezdés. :))
De szerintem ez az Alderaan felrobbantásakor lehetett. Obi-van is megérezte a Millenium Falconon!
Ilyen baromságot, mintha valami nagy dolog kellene ahhoz, hogy eltalálja a földet egy aszteroida. Minden pillanatban folyamatosan bombázzák a földet. És most is bármelyik pillanatban felyünkre eshet egy méretesebb, anélkül, hogy Darth Vader letérítené a pályájáról.
Kelta  
2001. júl. 02. 16:56 | válasz | #29
Arrol nem is beszélve hogy 65mil évvel ezelött az egész naprendszer ésa mi kis galaxisunk is máshol volt mert ugye az is mozog valamerre ...söt az egész univerzumunk is mozoghat csak nincs mihez viszonyitani:))))tehát szerintem nem lehet megmondani merre volt a föld 65mil évvel ezelött.Egyébként sem a dinok haltak ki akkor a becsapodáskor hanem az akkor ott élö élölények 90%-a.ebbe persze sok dino is volt:))) de szerintem ez 60-70 mil évenként elöfordulhat! mikor is volt az utso?? :)))))
imre  
2001. júl. 02. 16:36 | válasz | #28
Emlekzetem szerint a belso bolygok palyaja annyira kaotikus, hogy ha pl. a Fold helyzetet akarjuk kiszamitani, es csak 10 meter koruli pontossaggal ismerjuk a pillanatnyi helyzetet, akkor 5 millio ev mulva az elteres akar 150 millio kilometer is lehet. Marmint a palya menten merve. Ez azt jelenti, hogy ennyi ido utan nem tudjuk megmondani, hogy hol lesz, vagy volt a Fold. A 65 millio evvel ezelotti allapotokrol egyszeruen keptelenseg felelosegteljesen beszelni. Az minden esetre kiderul az ilyen jellegu vizsgalatokbol, hogy a Naprendszer jelenlegi allapota stabil. Ezt az elgondolast erositi a bolygok Naptol valo tavolsagat jo kozelitessel megado Bode-szabaly lete is. (A szabaly szerint a tavolsag csillagaszati egysegben merve 0.4+0.3*k, ahol k rendre 0, 1, 2, 4, stb.)
b  
2001. júl. 02. 16:03 | válasz | #27
hoppá, ez aztán a testen kívüli élmény, tiszta x-atkák. :) egyébént meg tiszta hüjék vagytok, a dinók nem haltak ki. nem láttátok a jurassic parkot?
2001. júl. 02. 15:48 | válasz | #26
:)
Troll  
2001. júl. 02. 14:19 | válasz | #25
Elmondom nektek, hogy a dínókat a tekszaszi láncfürészes djilkos pusztította ki a valdiznivel karöltve.
Ezt az informáciját csak azért nem varik nagydobra a tudósok, mert ugyan megtalálták a láncot a fürészröl, a djilkos csontvázát is örzik az Árja51-ben, de nem tudják, hogy honnan vette a benzint az eszközbe. Valddizni pedig máig is tagad, és sok pénze van ügyvédre.
2001. júl. 02. 14:00 | válasz | #24
Én sem értem miért kell ezt az egészet vadiúj elméletnek kikiáltani.
A meteorról még azt is megmondták, hogy a mai Mexikó területén csapódott be, valahol a Yucatan félszigeten.
De ez már magyarul is megjelent több helyen.

A megfogalmazása a cikknek pedig valóban, hm.
Meg tudja mondani valaki azt, mit kell értenem a naprendszer frekvenciáin?
2001. júl. 02. 13:23 | válasz | #23
Igaz tenni nem tudunk ellene, de egy ekkora követ sem tudnánk lelőni.
2001. júl. 02. 11:49 | válasz | #22
Nem értem. Vagy 12 éve olvastam, hogy régebben a Föld 295(?) nap alatt járta körbe a Napot, mert a Marssal együtt közelebb volt a Naphoz. Ebből viszont következik, hogy valami megváltozott. De akkor hol itt az újdonság???
pff  
2001. júl. 02. 11:14 | válasz | #21
Wolffgang: hat meg ha ki is tudjuk deriteni, akkor sem tudunk tenni ellene semmit, tehat inkabb az ilyen "kodarabok" megsemmisiteset kene kitalalni...:)
2001. júl. 02. 10:13 | válasz | #20
Az az érdekes hogy szinte mindenki a dinóknál van leragadva, pedig a cikk sokkal többről szól. Kiderülhet, hogy az eddig stabilnak mondható Naprendszerünkben időnként érdekes változások történnek, már csak azt kéne kideríteni hogy mi okozza.
2001. júl. 02. 09:54 | válasz | #19
Hát ez az aszteroida dolog baromság. Nem 1 év alatt pusztultak ki a dinók, de nem is százezer, hanem több MILLIÓ év alatt (kb 5 millka évről van szó) Ebből köv. hogy NEM a meteor miatt haltak ki, és NEM a porfelhő miatt (bár tuti, hogy eléggé zoa dolog volt). Ha kicsit utánanéznétek, kiderül, hogy a TELJES földi álalt- és növényvilág 90%-a kipusztult pár tucat millió évenként. Ez még akkor is így volt, amikor csak és kizárólag tengeri egysejtű élet létezett. Szóval aszetroida dolog kizárva, bár kétségtelen, hogy a dínókkal éppen egybeesett egy ilyen.
Mixi  
2001. júl. 02. 09:48 | válasz | #18
Sors Kegyeltje: "kérdéses kődarab"

Kis kavicska :-)
b  
2001. júl. 02. 09:28 | válasz | #17
Mért érdekel minden tudóst a mult? Foglalkoznának inkább a jövővel, mi lesz 50 év múlva, nem pedig mi volt 100 millió éve.
Balint  
2001. júl. 02. 09:20 | válasz | #16
Sors Kegyeltjének van igaza, de nem csoda hogy mindenki félreérti, mert a megfogalmazás rettenetes. Ha fordítunk valamit, legalább értsünk hozzá annyira, hogy ne változzon a szöveg értelme... Valószínű rejtélyes zavar volt a fordító agyában is, amikor az első mondatot megalkotta :-)
2001. júl. 02. 09:19 | válasz | #15
Force be with you!
2001. júl. 02. 08:36 | válasz | #14
Milyen több százezer évig tartó lehülésről beszélsz?
Még a baktériumok nagy része sem él túl ilyen hosszú időszakot, nem is beszélve a fejlettebb élőlényekről. Egy év bőven elég a teljes dínó populáció kihalásához.
2001. júl. 02. 08:27 | válasz | #13
"zavar az erőben" megszuletett Dart Vader :-)
Tomika  
2001. júl. 02. 07:38 | válasz | #12
Ez valóban egy kicsit felmelegített hír. És olyan a megfogalmazása, mintha a becsapódást követő tűz és rengéshullám miatt haltak volna ki a dínók. Ez a kihalás inkább írható a töb százezer évig tartó, hamu okozta lehülésnek.
2001. júl. 02. 07:20 | válasz | #11
Sziasztok!

Nem az aszteroida okozta kipusztulás a hír, hanem az, hogy tudjuk, miért jött az aszteroida.
Ha valóban a Naprendszerünk dinamikájában bekövetkezett változás okozta azokat a hatásokat, amelyeknek következtében a kérdéses kődarab letért pályájáról, és bolygónk felé vette az irányt, akkor biztonságosabbá tehetjük jövőnket is.
Ha a múltra nézve képesek voltunk kalkulálni a zavarokkal, akkor ezt megtehetjük a jövőre nézve is. Tudjuk majd, mikor nagyobb a valószínűsége egy újabb kisbolygó becsapódásának. A kisbolygó kérdést pedig komolyan kell venni, mert egy becsapódást jelenlegi civilizációnk nem él túl.
Okoska  
2001. júl. 02. 00:36 | válasz | #10
A Föld (mint bolygó) és a Naprendszer (a sajátunk) nagy betű!
2001. júl. 01. 23:54 | válasz | #9
Mindenki adja meg magát a sötét oldal erejének...
Lacc  
2001. júl. 01. 22:50 | galéria | válasz | #8
Milyen mákunk van, hogy mi akkor már nem fogunk élni, mikor ilyen-olyan katasztrófák sora veszélyezteti az emberiséget =). Nekünk csak az energiaválságot kell túlélni ;)
JZO  
2001. júl. 01. 22:41 | válasz | #7
Jaja, az a mondtad meglehetősen Star Wars ízű. Az erő, amely körülvesz mindent és áthat. :) Az erőben pedig azért keletkezett zavar, mert az ember nevű Jedi lovag megjelent a színen.
CSOCSO  
2001. júl. 01. 22:35 | galéria | válasz | #6
én nem értettem de miután yoda mester elmondta miről van szo ott a zavar az erőben dolognál már megértettem
gemi  
2001. júl. 01. 22:35 | válasz | #5
Mindenesetre az emberiség is jobban teszi,ha kutatgatja ,hogy hogyan tud mesterségesen feletfeltételeket biztosítani.
Előszőr ráértünk, mert a nap csak későn kerül bajba, aztán nem értünk rá annyira mert azért vannak meteorok is na már csak a bolygók pályályának módosulásának lehetősége hiányztott..
Na mindegy, persze ezek nem a hétköznapi gondok, de ilyenkor eszembe jutnak azok akik nem érti mi értelme van kutatni az űrt, és aztán majd ne csodálkozzanak, ha egyszer lesz egy réteg az ember -korszakból is a földtani rétegek között ..
Csybe  
2001. júl. 01. 22:09 | válasz | #4
dewdew-nek igaza van. Ez kb 1986-os hír. Más:

"Egy rejtélyes zavar az erőben térítette el naprendszerünk szívében azt az aszteroidát, amely elsöpörte a dinoszauruszokat a Föld színéről"


Ezt érti valaki?
Coine  
2001. júl. 01. 21:58 | válasz | #3
dewdew  
2001. júl. 01. 21:50 | válasz | #2
Ez az aszteroida tortenet mar olyan regi, mint az allat. Most ez a par tudos biztosan unatkozott, es leporoltak ezt a tortenetet, mert enni kell adni otthon a gyereknek, es ha nem jelentenek be semmi hatalmas felfedezest, akkor nincsen penz sem.
2001. júl. 01. 21:31 | válasz | #1
Milyen aszteroida? Milyen dínókat? amikor nem is voltak soha :) csak valaki kitalálta :D