Új eszközök a fehérjekutatásban
2001. június 22. 00:36, péntek
Egy volt katonai mérnökök által alapított Izraeli társaság teljesen átalakítja a módját annak, ahogy a tudósok jelenleg a génekre és a fehérjékre tekintenek.

A Compugen két új "proteomikus" terméket mutatott be: az egyik segít a kutatóknak a fehérjéket sokkal pontosabban megtalálni, a másik pedig segít a proteinek tanulmányozásában a betegség különböző fázisaiban. A cég alapítóinak múltja meglehetősen érdekes, hiszen nem csak egyszerű tudósok, vagy vállalkozók. Egyikük rakétatervező volt, másikuk matematikus, és egy másik fontos tag például repülőszimulációkat készített az Izraeli légierőnek. A kilencvenes évek elején együtt összehoztak egy élettudományokkal foglalkozó társaságot, amely folyamatos fejlesztéseivel nagymértékben megkönnyítette a kutatók dolgát a hatalmas mennyiségű biológiai adatokkal történő megbirkózásban.

Márciusban a Compugen bejelentette, hogy egy nagyon jó módját találta fel a gének vizsgálatának. Legújabb eszközeik a fehérjék elemzésére szolgálnak, amiket a kutatók az emberi biológia "igáslovainak" hívnak. Ők hordozzák az utasításokat a gének számára. A fehérjék és a gének közötti utasítási folyamat sokkal bonyolultabb, mint ahogy egykor a kutatók gondolták, és a Compugen kutatói most azt állítják, hogy ők ezt a folyamatot jelenleg mindenki másnál jobban értik.

Az újonnan bemutatott eszközeik közül az elsőnek a neve ProtoCall, amely tulajdonképpen egy web alapú eszköz a fehérjék keresésére. A ProtoCall elemzi a tömeg spektrométerektől kapott adatokat, ezek azok az eszközök amelyek elválasztják a fehérjét a sejttől. A Compugen algoritmusa a nyers adatokat egy jelentéssel bíró fehérje listává alakítja át, amelyben a kutatók szabadon kereshetnek egy nyilvános adatbázis formájában, de előfizetési díj fejében akár a Compugen belső adatbázisában is kutathatnak. A nyilvános adatbázis jelenleg nagyjából 800 ezer fehérjét tartalmaz.

A második eszköz neve Z3, ez egy grafikus program, ami lehetővé teszi a kutatók számára, hogy a fehérjéket több ezer féle beteg, vagy pedig egészséges formában szemléljék. A technológia eredeti változata hatalmas áttörésnek számított, hiszen első alkalommal tette lehetővé, hogy a kutatók egyetlen sokszínű képen szemléljék az egészséges és a beteg fehérjéket.

Hirdetés

Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Gabest  
2001. jún. 22. 20:50 | válasz | #3
Az nem is nagy I, hanem l! l, mint lemér.
i  
2001. jún. 22. 09:32 | válasz | #2
Itt meg az "izraeli" nagybetűs.
Mixi  
2001. jún. 22. 08:53 | válasz | #1
És ehez mi köze van a cikk elején lévő képnek, amin mellesleg nem is látszik, mit akar ábrázolni...?