A mesterséges intelligencia jövője
2001. június 19. 07:59, kedd
[ZDNET] Steven Spielberg megjelenés előtt álló "Artifical Intelligence", vagyis Mesterséges intelligencia című filmje azzal a lassan már többszáz éves kérdéssel fog foglalkozni, hogy egy az ember által készített mesterséges szerkezet valamikor eljuhat-e arra a fejlettségi szintre, hogy okosabb legyen az emberi agynál.

Hirdetés


Haley Joel Osment és Jude Law robotokat játszanak

A film kapcsán a különböző nézeteket valló szakértők is egyre gyakrabban adnak hangot véleményeiknek, de a legtöbb szakértő abban mindenképpen egyetért, hogy a számítógépek valószínűleg sohasem fognak pontosan úgy gondolkodni, mint az emberek, és minden valószínűség szerint emberi érzéseik sem igazán lesznek, azonban óriási teljesítményük révén pillanatok alatt roppant nagy adattömegeket tudnak majd feldolgozni.

Napjainkban már egyre több olyan robot létezik, sőt akár kereskedelmi forgalomban is kapható, mely rendelkezik bizonyos szintű mesterséges intelligenciával, hiszen gondoljunk csak a nemrégiben debütált fűnyíró robotra, a különböző háztartási robotokra, vagy a Sony és az NEC által gyártott digitális házi kedvencekre. Ezek a szerkezetek azonban még meglehetősen kezdetleges intelligenciával rendelkeznek, hiszen legtöbbjük "gondolkodása" még meg sem közelíti, vagy leginkább fényévekre van az emberi szintű gondolkodástól.

A kutatók természetesen az ilyen irányú fejlesztéseket sem nézik le, de legtöbben azért tisztában vannak azzal, hogy az ilyen szerkezetek manapság még leginkább játékoknak és méregdrága érdekességeknek számítanak, valós használati értékük nem sok van. A mesterséges intelligenciával kapcsolatos komolyabb fejlesztések a biotechnológiához és a nanotechnológiához kötődnek, ugyanis a bizonyos szintű mesterséges intelligenciával rendelkező molekuláris méretű számítógépeknek a jövőben sokkal nagyobb hasznát vehetjük majd, mint például a játszadozó, e-mail felolvasására is képes háziállat robotoknak.

"Mint számtalan más esetben, úgy a mesterséges intelligencia esetében is a természet lemásolásában látom a probléma megoldását. Szerintem egyértelmű, hogy az emberi agy működésének minél részletesebb feltérképezése jelentheti a kulcsot a minél kiválóbb mesterséges intelligenciával megáldott számítógépek kifejlesztéséhez" - nyilatkozta Ray Kurzweil, a mesterséges intelligencia kutatásának egyik nagy úttörője, majd hozzátette, hogy szerinte nagyjából 50 évnek kell eltelnie ahhoz, hogy egy 1000 dolláros számítógép az emberi agyhoz képest körülbelül 10 milliárdszor nagyobb teljesítményre legyen képes.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. feb. 21. 19:17 | válasz | #27
Csak hozzászólás szintjén....már létrehozták a "tökéletes MI-t".
A Párizsi katonai fejlesztési központban.Ami azt illeti önállóan kezdet programokat,frissitéseket,sőt...katonai adatokat letölteni,ugyhogy inkább kikapcsolták,és beolvasztották a francba.
vetty  
2003. máj. 17. 21:11 | válasz | #26
Tudna valaki ajánlani olyan weboldalt, ahol szerepel kézbesítőrobot? -Köszi
2003. máj. 13. 13:22 | válasz | #25
Ajánlom minden mesterséges intelligencia iránt érdeklődő figyelmébe: http://agent.ai/.
pityu  
2002. aug. 19. 12:42 | válasz | #24
Hello.
Nem e tudna e valaki küldeni nekem egy s/n-ot az Insane játékra?
Cody  
2001. dec. 21. 13:34 | válasz | #23
Annyit szeretnék még hozzátenni, hogy ha esetleg mégis "önálló" lenne egy ilyen rendszer, akkor is lehet korlátozni a hatáskörét. Vagyis, ha nem adok a kezébe rakétát, akkor nem is tudja kilőni azt. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy a megfelelő helyeken kell majd az MI-t felhasználni.
diniz  
2001. aug. 04. 16:22 | válasz | #22
Már létezik olyan mesterséges intelligencia, amely képes saját magát fejleszteni az adott környezethez. Nincs megállás, előbb utóbb a gépek lesznek hatalmon,ami talán nem is baj, mert azok legalább nem pusztítják el a környezetet, mert nem fűződik hozzá érdekük.
Lepus  
2001. júl. 10. 11:19 | válasz | #21
Lama: Velemenyem szerint butasag attol tartani hogy milyen veszelyeket hordozhat egy tudomanyos kutatas, foleg elszallt irok fantazmagoriaira tamaszkodva tudomanyos tenyek helyett.
Igen, az atombomba is azert kellett mert meg tudtuk csinalni. Most vannak atomeromuvek, reszecskegyorsitok es meg ki tudja hany bekes celu tudomanyos felfedezes, amely az atommag kutatasabol szarmazik. Az, hogy ezt emberek lemeszarlasara is lehet hasznalni, egy dolog. Ennyi erovel menj vissza az idoben es mondd meg az osembernek hogy ne fogjon bunkot a vadallatok ellen, mert hamarosan mar emberek fogjak vele olni egymast.

Hidd el, nincs realis eselye annak, hogy egy mesterseges intelligencia hatekonyan az emberiseg ellen forduljon. Foleg azert, mert mint emlitettem az ilyen rendszerek nagy resze NEM onallo a szo olyan ertelmeben, ahogyan az ember elsore gondolna.
Lepus  
2001. júl. 10. 11:14 | válasz | #20
Amugy Zed, az erzelmek tulajdonkepp az emberi szervezetbe genetikailag bekodolt program megnyilvanulasai (ellentetben az "ertelemmel", amely az agyunk onfejleszto adatfeldolgozo kepessegebol fakad). Ez abbol is latszik, hogy mig az ertelem fokent elektromos impulzusokkent nyilvanul meg, addig az erzelmek jo reszet egy sokkal "hardveresebb" megoldas, vegyi anyagok, hormonok kozvetitik.
Osztonok. Fajfenntartas (szexualis vagy), Onfenntartas (felelem), Kozossegi oszton (szerelem, baratsag)...
Ha egy gepbe ugyanezt belekodolod, akkor fog "erezni"... ^^

En hiszek a transzcendens lelekben. De ne misztifikaljuk tul amit nem kell.
Lepus  
2001. júl. 10. 11:07 | válasz | #19
Zed: Ez marhasag. Az emberihez HASONLO intelligencianak semmi koze az erzelmekhez. Egesz egyszeruen arrol van szo, ha MI kutatasrol beszelunk, hogy az ember gondolkodasmodja asszociativ jellegu, es ebben totalis ellentetben all a jelenlegi szamitogepek logikajaval.
Ahhoz, hogy egy gepre emberhez hasonlo feladatot bizhassunk, peldaul hogy tudjon egy varosban a KRESZt figyelembe veve kozlekedni, szuksege van bizonyos asszociativ kepessegre. Fel kell ismernie egy NYILAT, ha latja, vagy meg kell kulonboztetnie a piros kozlekedesi lampat egy piros lufitol.
Nem kellenek erzelmek, csak asszociativ adatfeldolgozas. Ahogy dr. Nemeth Gabor professzorom mondta, "nem verebet akarunk csinalni, hanem Jumbo Jetet".
Atyus  
2001. jún. 29. 14:53 | válasz | #18
Aki azt hiszi, hogy az MI nem más, mint variációk sekvenciális keresére, annak még van mit tanulnia.
Ha valaki azt hiszi, hogy feltétlen kötelező valamit pontosan lemodellezni, annak figyelembe ajánlom az olyan találmányokat, mint pl. a kerék : nem csak a láb mechanikáját vizsgálva lehet önjáró alkalmatosságokat készíteni.
Zed  
2001. jún. 23. 20:12 | válasz | #17
Szerintem soha nem fogják tudni megalkotni az MI-t, mert
az Inteligenciához érzések és érzelmek kellenek. Egy gép nem
tud, és nem is fog tudni soha
ÉREZNI. Az nem érzelem, ha a letárolt milliárdnyi lehetséges válasz közül kiválasztja a szerinte megfelelőt.
MI kutatás sucks!
Zox  
2001. jún. 20. 23:24 | válasz | #16
remelem akkor mar a sirba fogok rohadni
Ninju  
2001. jún. 20. 22:46 | válasz | #15
jeeeeeee!
Terminátor ruleeezzz!!!
Láma  
2001. jún. 20. 21:16 | válasz | #14
Lepus: atombomba is csak azért kellett mert meg tudtuk csinálni ... ?
Szerintem az MI lesz az ami teljesen le fogja rombolni az emberi társadalmat, és nem igazán a Terminátor filmre gondolok itten... majd szépen lassan, belülről rohasztja szét a világot...
Van olyan ismerősöm, aki MI fejlesztéssel akar foglalkozni... és azon a véleményen van, hogy ha egy gép eléri az emberi inteligancia szintjét, akkor annak az emberekével azonos jogokat adna... na már most innentől kezdve az átlag embernek semmi esélye sem lesz az életben, ha egy "10 milliárdszor gyorsabb" géppel kell felvennie a versenyt...
És itt nem arról van szó, hogy zúzzuk be az összes számitógépet, hanem arról, hogy ne engedjük ki a szellemet a palackból, vagyis ne adjunk a számitógépeknek önálló öntudatot, mert avval csak a saját sírunkat ássuk meg... maradjon meg a számitógép használati eszköznek...
2001. jún. 20. 00:17 | válasz | #13
tomhson: nem tudod véletlenül a Cygron honlapjának a címét? Vagy hol lehet nyomonkövetni a fejlődését? Melyik híroldalon / papír folyóiratban?
2001. jún. 20. 00:13 | válasz | #12
tomhson: Kösz a tippet!
Roy  
2001. jún. 19. 21:47 | válasz | #11
Ez tetszik! "az emberi agyhoz képest körülbelül 10 milliárdszor nagyobb teljesítményre legyen képes".
Ez se tudja, mit tud az emberi agy! :o)
10E9^1000x10E9 -> jó sok tranyó! :))))
diniz  
2001. jún. 19. 19:52 | válasz | #10
Előbb vagy utóbb biztos okosabbak lesznek, már hallottam olyan gépről, ami teljesen követi az evolúciót és képes alkalmazkodni a felállított virtuális környezethez, valamint ha magát tökéletesnek érzi, létre is hozza sajátmagát néhány gyártósor segítségével.
Vigyázzat! Ez már a valóság, csak egy lépés és nem tudjuk uralni őket.
hugi_0  
2001. jún. 19. 18:40 | válasz | #9
mondj egy filmet spilbitol ami nem volt jo, barmi teren a maga koraban
egyszer talan majd megkozeltik az emberi kondolkodast ezek a gepek
de velemenyem szerint erzelem nelkul
Lamer  
2001. jún. 19. 16:09 | válasz | #8
ISSZONYATOS BLAMA LESZ EZ A FILM. De majd a bipsi rafogaj valamire :)))
Inkabb spilbergnek kellene agyat csinaltatni... ennel kevesebb penz is sokat javitana ...
Gabest  
2001. jún. 19. 14:42 | válasz | #7
Mert egy gépnek nem kell fizetést adni.
Lepus  
2001. jún. 19. 14:31 | válasz | #6
IMYke: Azert kell MI, mert meg tudjuk csinalni.

Igazabol nem (csak) az onallo szamitogepes rendszerek keszitese itt a cel, hanem az emberi interfesz javitasa is.
Egy mesterseges intelligenciaval mar lehet erdemben kepeket es beszedet feldolgozni, talan ertelmezni az emberi agyhullamokat, es igy uj vezerlesi lehetosegeket letrehozni.

Ami az onallo es onfejleszto rendszereket illeti, azokra is szukseg lesz, de egyelore nem ez a fo iranyvonal.
2001. jún. 19. 14:07 | galéria | válasz | #5
Ahogy érdemes azon is elgondolkozni: minek MI, mikor az emberi életkörülményekkel senki sem foglalkozik? Minek MI, mikor egy átlag ember többéletnyi fizetése se lenne elég egy majdan ilyen "gép" megvételére (hja, mindent a gazdagoknak?????)? És azon is érdemes elgondolokzni: lesznek mondjuk MI-szervízek? Beviszem hibásan, kihozom javítva? stb..
2001. jún. 19. 12:01 | válasz | #4
van egy cég Cygron a neve
az egyik részlege pontosan
az emberi logika (inteligencia) emulálásával
foglalkozik nagyon gyorsan fejlődik és már vannak eredmények.
Érdemes figyelni rá.
SATAN  
2001. jún. 19. 09:56 | válasz | #3
N-e s-z-i-d-j-á-t-o-k a t-e-r-m-i-n-a-t-o-r-t, m-e-r-t ő i-s c-s-a-k e-g-y g-é-p a s-o-k k-ö-z-ü-l-!-!-!
Laalee  
2001. jún. 19. 08:30 | galéria | válasz | #2
aztan jön a terminator 2 :) mert megsertödik a gép a rendszergazdara :)
Pali  
2001. jún. 19. 08:08 | válasz | #1
Hát, nagyjából 50 éve nagyjából 20 évre becsülték az MI megjelenését. Amennyire pontosak az emlékeim.