Az USA harcol a pornó ellen
2001. június 11. 23:30, hétfő
John Ashcroft, az USA igazságügy-minisztere igencsak meg akarja nehezíteni az internetes szexvállalkozók dolgát. Ashcroft bejelentette - persze nem ezekkel a szavakkal - hogy a hardcore szexoldalaknak nem lenne szabad lufimellű cicababákat mutogatniuk.

"Nagyon aggódom az obszcenitás miatt és nagyon aggódom az obszcenitás gyerekeinkhez való viszonya miatt" - mondta Ashcroft. Állítása szerint az igazságügy-minisztérium államügyészei segítenének a különböző államok vezetőségének, hogy az obszcén képeket tartalmazó szexoldalak működtetőit börtönbe zárják. "Megpróbálunk különösen készségesek lenni a helyi hatóságok segítése során, és ez az egyik legfőbb célunk ez ügyben" - tette hozzá.

Az obszcenitás fogalmába tartoznak olyan szöveges vagy grafikus anyagok, amelyek az emberek "fajtalan vágyaira" hatnak, nem felelnek meg a társadalmi alapfelfogásnak, és hiányzik belőlük bármiféle irodalmi, művészi, politikai vagy tudományos érték. A Republikánus képviselők egy része arra kérte Ashcroft-ot, hogy adjon biztosítékot az erkölcstelenség és disznólkodás üldöztetésére, és közülük is Bob Goodlatte volt a legállhatatosabb.

"A Clinton kormány sikertelensége ezeknek a törvényeknek a sikerre juttatásában az erkölcstelenség online és offline elburjánzásához vezetett. Különösen aggódom gyermekeink biztonságáért az interneten, ahol erősen ki vannak téve a gyermekpornográfiának és a zaklatásoknak" - mondta Goodlatte. "Szeretném tudni, hogy az igazságügy-minisztérium milyen mértékben fogja kihasználni erőforrásait az állami és a helyi hatóságok segítésére a nemzetünk gyermekeit érő cyber-támadások elleni küzdelemben" - tette hozzá.

Ashcroft ezt követően az online szerzői jogokkal kapcsolatosan is nyilatkozott. Elmondta, hogy a cyber-bűnözés és a szoftverkalózok visszaszorítása egyre fontosabb szerepet kap, hiszen Amerika a világgazdaságban betöltött vezető szerepét részben annak köszönheti, hogy ott fejlesztik a legértékesebb szoftvereket. A NET - No Electronic Theft- elektronikus lopások elleni - törvény szerint egyébként bűncselekménynek számít szerzői jogokkal védett termékek megosztása a barátokkal, de még a családtagokkal is.

Hirdetés

Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
b  
2001. jún. 13. 15:02 | válasz | #11
ja, szopatott minden kurvát, aki a közelébe került. :)
Lame  
2001. jún. 12. 21:51 | válasz | #10
Egyre unszinpatikusabb ez a buzi mostani amcsi kormany
a Bily fiu volt a kiraly!
TnS  
2001. jún. 12. 19:26 | válasz | #9
"A NET - No Electronic Theft- elektronikus lopások elleni - törvény szerint egyébként bűncselekménynek számít szerzői jogokkal védett termékek megosztása a barátokkal, de még a családtagokkal is"

Hehe, ha anyad megker, hogy hagy uljon oda a gepedhez passzianszozni, amin termesztesen regisztralt windows fut, akkor ezentul megmondhatot, hogy nem lehet, mert lecsuknak.
;-)
2001. jún. 12. 19:15 | válasz | #8
Az igazi azért jobb. :-)
Lamer  
2001. jún. 12. 13:40 | válasz | #7
Inkabb az altala lenyomott orszagokert harcolna a kurafi ....
2001. jún. 12. 12:31 | válasz | #6
balfaszok :))))
2001. jún. 12. 11:00 | válasz | #5
John "képmutató" Ashcroft gondolom munkaidőbben ugyanúgy a porno sitekon lóg mint a legtöbb sznob amcsi. Mégis csak ott virágzik igazán ez az ipar. De hát a szavazatok is k****ra fontosak.
Mikee  
2001. jún. 12. 10:35 | válasz | #4
pedig már Bad Bandy is tudta mi az élet értelme: DUDÁK
(és asszem akkoriban még nem nagyon volt internet)
:-DDD
Laalee  
2001. jún. 12. 09:23 | galéria | válasz | #3
ahogy elnézem ezt a barmot ez inkabb a szilikonfarku csavokat bámulná...
2001. jún. 12. 08:49 | válasz | #2
Amerika a kepmutatas hazaja, es ebben a legtobb nyugati allam szorgalmasan majmolja. Az online porno es szex csak ket ok miatt nepszerubb mindent megelozoen. Az egyik mert a hagyomanyos nyugati tarsadalomban a szex tabutema, vagy legalabbis nem illik rola beszelni. (Misztikussag kode megvan, ennel jobb reklam mar nem is kell.)
A masik, hogy egy tipikus parkapcsolat letrehozasa, meg a mai "laza-erkolcsu" vilagunkban is eleg nagy lelki teher. Akkor mar mert ne johetne valami potszer, mennyivel egyszerubb harom-negy klikkelessel levarazsolni a bugyit egy virtualis norol, mint puhitani, udvarolni heteken at egy igazinak.
tomika  
2001. jún. 12. 08:11 | válasz | #1
"Amerika a világgazdaságban betöltött vezető szerepét részben annak köszönheti, hogy ott fejlesztik a legértékesebb szoftvereket."
Vajh csak nem a WIndows-ra gondolt? :-)) Csak azt nem értem milyen törvénybe ütközik egy szilikon mell mutogatása. Ezek után a plasztikai sebészeket is büntetni fogják? Még jó hogy villamosmérnöknek tanultam, bár vonzott az a rengeteg cici. :-)