A Sony Aibo új képességekkel gazdagodott
2001. május 8. 19:15, kedd
[EETimes] A Sony Corporation vezetői és fejlesztőmérnökei bizonyára úgy gondolták, hogy a közelmúltban bemutatott, Aibo névre hallgató robot háziállat azonkívül, hogy néhány egyszerűbb mozgást sikeresen végrehajt, maximum csak a telepeiből nyert áram fogyasztására képes, így éppen ideje volt már valami új funkcióval is ellátni a kicsikét. A cég vezetői tegnap Tokióban jelentették be, hogy az Aibo számára elkészült egy olyan új szoftver, melynek segítségével a robot ezentúl már képes a gazdájának érkezett elektronikus levelek felolvasására, de ezenkívül bizonyos website-ok szövegét is képes felolvasni.

Hirdetés

A Sony képviselői elmondták, hogy az Aibo Messenger szoftver segítségével a robot háziállat képes jelezni, ha a gazdájának új elektronikus levele érkezett, majd kívánságra fel is olvassa azt. Az Aibo ezenkívül egyéb szövegfájlok és egyszerűbb felépítésű website-ok tartalmának felolvasására is képes, így a felhasználók ezentúl akár már az Aibo "szájából" is meghallgathatják majd reggelente a legfrissebb híreket, vagy az időjárást. Azért az nem lesz semmi, amikor az Aibo elkezdi majd felolvasni, hogy "Torgyán József tegnap kizárta xy-t", vagy, hogy "ma szép napos idő lesz".

A fejlesztők elmondták, hogy az új szoftvert az Aibo tulajdonosok CD-ROM-on kapják majd meg, melyről aztán fel kell telepíteni egy megfelelő számítógépre a programot. Az elektronikus levelek és website-ok szövegét a szoftver hanganyaggá konvertálja át, amit aztán az Aibo beépített hangszórói segítségével szólaltat meg. A fejlesztők elmondása szerint a gazdinak elég lesz annyit mondania a robotnak, hogy például "hírek", és a háziállat már el is kezdi olvasni a fríss híreket.

"Több Aibo tulajdonos is arra panaszkodott a közelmúltban, hogy a kis robot nem túl nagy tudású, így jó lenne, ha legalább az e-mailek felolvasására "megtanítanánk", mi pedig egyszerűen csak eleget tettünk a gazdik ezen kérésének." - nyilatkozta a Sony cég szóvivője.

Az új Aibo szoftvert Japánban már május 11-től meg lehet rendelni, de az amerikai Aibo tulajoknak júliusig még várniuk kell az új szoftvert tartalmazó CD-ROM-ra. A szoftver segítségével az Aibo az angol és japán nyelvű e-mailek és website-ok felolvasására lesz képes, mégpedig hat különböző férfi, illetve női hangon.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Somez  
2001. máj. 09. 18:05 | válasz | #5
Ez kurva jó dolog, de nem egy kutyánál!!!!
legyen kis robot ami gurul mint az 5-ik elem című filmben
és az olvassa fel, de ne egy kutya bazzeg
ez már túl nagy faszság!
nagyon jó ötlet stb meg minden de röhej hogy egy kutya olvassa fel
szerintem a Sony rossz irányba fejleszt mert nem állatokat kéne hanem robotokat direkt a fenti célokra
2001. máj. 09. 13:05 | válasz | #4
Ez az őrület tudjátok hol kezdődött?
Amikor a játékbaba fektetve becsukja a szemét.
Aztán már sírni is tudott.
Minap egy ügyfélszolgálaton ültem várakozva, mellettem egy hölgy ült a kislányával.
A lánykánál volt egy Gizmó szerű tiz centis "lény", amivel játszott az asztalon.
Néha a lény angolul pofázott valamit, jól el voltak. Majd a kislány megunta, otthagyta.
Alig telt el pár perc, amikoris a "lény" elkezdett hangosan szuszogni, fel-le mozgatta a fülét, majd elaludt.
Erre a kislány óvatósan felvette, megsimogatta, majd letette, hagy aludjon.
No ezen kiakadtam. Kicsit durva volt.

Viszont nem értem, ha a LionHead meg tudta csinálni értelmesen a B&W-ot, miért nem tudja ugyanezt az Aiboval is megcsinálni a Sony?
Laalee  
2001. máj. 09. 09:07 | galéria | válasz | #3
idiotasag, miliardosok tamagocsija...

amugy bazi ertelmes hogy egy "kutya" olvassa fel az e-mailokat nöi ill ferfi hangon... gratula sony igy tovabb
2001. máj. 08. 21:36 | válasz | #2
2.500.000 Ft a Murányiban.
NO COMMENT
Andris  
2001. máj. 08. 20:01 | válasz | #1
Mekkora igénytelen dolog ez. . . lehet hogy bennem van a hiba, de én akárhogy is nézem ez egy robotkutya és nem egy titkárnô.