Az első kijelző elektronikus tintával
2001. április 11. 21:25, szerda
Az E Ink bemutatta a legkorszerűbb technológiákkal készülő, elektronikus tintát felhasználó, aktív mátrix kijelzőjét.

Hirdetés

Az E Ink többnyire elektronikus tintával kapcsolatos technológiák kifejlesztésével foglalkozik. Ezeket az eljárásokat azonban eddig még a gyakorlatban nem igen tudták alkalmazni. Mostanra készült el az első olyan kijelző, amely alapjául ténylegesen az elektronikus tinta szolgál. Az E Ink által kidolgozott technológiák segítségével az eddigieknél sokkal jobb minőségű megjelenítésre képes kijelzőket lehet készíteni. Ráadásul ezek rendkívül vékonyak, a hagyományos papírlapok vastagságával vetekszenek. A cég szerint leginkább mobiltelefonokban, kéziszámítógépekben, elektronikus könyvekben és egyéb hordozható készülékekben alkalmazhatók.


Az elektronikus tinta bizonyos értelemben hasonlít a hagyományos tintára, azonban több millió kis mikrokapszulát tartalmaz. A megjelenítendő információ függvényében ezek állapota a töltések megváltozatásával módosítható. Az E Ink fejlesztői azonban ma azt is bemutatták, hogy az elektronikus tintával készülő eszközök nemcsak a legkisebb méretű készülékekben használhatók fel. A cég szakemberei ugyanis elkészítettek egy 12,1 colos képátmérőjű kijelzőt, amelynek felbontása megegyezik a napjainkban megvásárolható hagyományos notebookok kijelzőinek felbontásával. Az újdonságot azonban nemcsak a méret jelentette, hanem a megjelenítés nagyobb sebessége is. Ennek oka, hogy a ma bemutatott kijelző körülbelül 10-szer gyorsabb, mint az eddigi prototípusok. A cég szóvivője azonban arról semmit sem akart elárulni, hogy ezt a teljesítményt milyen módszerekkel érték el.

Az E Ink 12.1 colos kijelzőjének prototípusa egy IBM notebookba került bele. Természetesen a számítógépen kisebb-nagyobb módosításokat kellett végrehajtani, annak érdekében, hogy a kiváló minőségű megjelenítés biztosítható legyen. A hírek szerint az elektronikus tinta jól szerepelt, és annak minden előnyét ki tudták használni a szakemberek.

Az E Ink szerint az elektronikus tinta a különböző készülékekben legkorábban 2003 közepén jelenhet meg.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
OliApa   2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó
2001. ápr. 12. 20:37 | galéria | válasz | #5
:))))))))))))))))))))))))))
Mixi  
2001. ápr. 12. 11:15 | válasz | #4
Látom megint aratnak az értelmiségiek...
vice  
2001. ápr. 12. 03:00 | válasz | #3
sdfgplrtmnbv
2001. ápr. 11. 23:59 | válasz | #2
óüöűáé
kkk  
2001. ápr. 11. 23:55 | válasz | #1
éáűőúöüó