Teleportec Teleporter
2001. április 10. 13:14, kedd
Rick Perry tisztában volt azzal, hogy múlt hét csütörtökön történelmet csinált akkor, amikor részt vett egy újfejlesztésű "teleportációs" technológia bemutatóján.

Hirdetés

Rick Perry kormányzó ugyanis fizikailag Austinban volt, azonban az ő pontosan kidolgozott, teljesen háromdimenziós holografikus képe a Dallas-i University of Texas egyik intézetében jelent meg. A sokak által tátott szájjal bámult bemutató sikerében óriási szerepe volt az egyelőre csak a nagyobb amerikai cégeket és vállalatokat összekötő Internet2 hálózatnak, hiszen annak segítségével tudták csak biztosítani a bemutatóhoz nélkülözhetetlenül szükséges hatalmas sávszélességet.

Perry a bemutató után úgy nyilatkozott, hogy szerinte ez a mostani teleportációs bemutató legalább akkora jelentőségű dolognak számít, mint amikor Graham Bell az első telefonbeszélgetése alkalmával Thomas Watsonnal beszélt. A vadonatúj technológiát a Richardson-i székhelyű Teleportec cég mutatta be a megjelenteknek. A cég Teleporter nevet viselő berendezése képes real time (valós időben) holografikus objektumok térben való megjelenítésére.

"Ez a jövő telefonja." - mondta Duffie White, a Teleportec cég vezérigazgatója. Mr. Perry holografikus képét a bemutatón résztvevők nagyon életszerűnek találták, és bár kezet nem tudtak fogni a holografikus képpel, azonban ezt leszámítva teljesen olyan érzetük volt, mintha Perry ott lenne velük a teremben.

A videokonferenciáktól eltérően a "teleportáció" segítségével teljesen tökéletes szemtől szembe kapcsolat alakítható ki, mert a kommunikálni szándékozó felhasználóknak nem egy monitorra, illetve annak tetején elhelyezett kis kamerába kell tekinteniük, ezáltal pedig idővel ideális megoldást jelent majd a virtuális üzleti konferenciák lebonyolításához.

A Teleportec által kifejlesztett, teljesen új technológiákat alkalmazó Teleporter berendezés egyébként már nem csak egy egyszeri bemutatóra készült kísérleti eszköz, hiszen 70 ezer dollárért (~21m Ft) bárki megvásárolhatja, és ebbe az összegbe már az üzembe helyezési költségek is benne foglaltatnak.

A technológia újszerűségét mutatja, hogy Jim Adams a neves Texas Instruments cég elnöke úgy nyilatkozott, hogy a Teleportec által létrehozott berendezés nem is olyan régen még legfeljebb csak az álmainkban létezhetett, most azonban valóság lett belőle.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
vice  
2001. ápr. 12. 03:12 | válasz | #20
Ja és magyar feltalálók rulz!
vice  
2001. ápr. 12. 03:09 | válasz | #19
PrivateRyan: fogggalmam sincs :)))

Inquisitor: okéokéoké, én csak egy kis tudattágítást akartam véghezvinni azokon, akik nem tudták, amit leírtam. Egyébként a kérdésedre válaszolva: írják a cikkben hogy óriási sávszélességet kell biztosítani a "teleportáláshoz". Erről jut eszembe a "szerencsés" névválasztás: mint a LÉZERPUSKÁS GIJOE-K, azok sem lőnek ki semmit (azaz ez sem teleportál) :))))
2001. ápr. 11. 15:02 | válasz | #18
Vice, ez már nagyon régi ügy. A japánok már a 80-as évek elején csináltak fényképezőgépet, ami hologramot csinált és nem kellet hozzá lézer, hogy lásd a képet ... érdeklődés hiányában és mert drága volt dobták az egészet.
Én azt nem értem, hogyan lehetne egy hologramot adatként átvinni vagy feldolgozni (generálni pláne), hiszen pármilliárdszor több adatból áll, mint pl. egy fotó.
Egyébként a cégnek és a témának MI KÖZE A TELEPORTHOZ???
PrivateRyen: Eddig is volt szines hologram, csak nehéz előállítani a 3x-os fotózás miatt (RGB).
A múltkori őszi kiállításról is írtatok egy holovetítőről és ott nem volt ilyen 2D display hozzá. És a cikk óta keresem a netten róla az infókat de semmit sem találtam, pedig az ennél is fejlettebnek hangzott. Franczy nem tudsz segíteni?
2001. ápr. 11. 12:35 | válasz | #17
vice: és hogyan színes a kép?
vice  
2001. ápr. 11. 02:31 | válasz | #16
Nah, akkor egy kis okítás srácok:

"1948. Gábor Dénes (H) feltalálta a holográfiát, valamely tárgyról háromdimenziós fényképek előállításának technikáját lézersugarak segítségével.

Egy lézerforrás sugarát két részre osztjuk nyalábosztó segítségével; a tárgy sugarára és a referenciasugárra.

Egy lencse szétteríti a tárgysugarat, hogy beborítsa az egész tárgyat. Ez a sugár visszaverődik a tárgyról egy lemezre.

A referenciasugár és a tárgyról visszavert sugár a fényképészeti lemezen találkozik. A két sugár együttesen egy "interferenciaképet" alkot a fényképészeti lemezen. Ezt közönséges fénnyel megvilágítva, csak egy szürke fátyolt látunk; ha viszont lézersugár esik rá, a tárgy térbeli képe jelenik meg."

Asszem érthető nem? Szóval ha ekkor már létezett ilyesmi (gyakorlatban csak 1963-ban építették meg az első lézerholográfot), akkor a mai technikával már nem csak statikus tárgyakat képesek a tudós bácsik megjeleníteni.

Óra vége. Csengetnek.

:D
Okoska  
2001. ápr. 10. 23:49 | válasz | #15
"újfejlesztésű" - ez meg milyen szó???
wow78  
2001. ápr. 10. 23:24 | válasz | #14
Minden amit a TV-ben látunk az egyszer valóság lesz! Mondom ezt abban a tudatban hogy ha a fénynél gyorsabban megyünk, akkor ..... stb. Szóval lehetetlen! De hát ez is az volt egyszer nem? Vagy igen! .... :) :(
Mentor  
2001. ápr. 10. 20:13 | válasz | #13
Elterjed a dolog, aztan mar ki sem mozdulsz otthonrol, csak benyomod a ''Ma nagymellu szoke szepseg leszek'' kazettat, es leugrasz a baratnoiddel csevegni...:o)

Kulonben ez nem egeszen teleport. Ez egyszeruen egy vetitett kep, vagy legalabbis egy holografikus vetites, semmikepp nem kerul a figura az egyik helyrol a masikra, mint azt a nev sugallna...
bundee  
2001. ápr. 10. 19:24 | válasz | #12
ez tenyleg nem starwars tipusu hologram - egy "uvegfal"-on van a telefonpartner, az elso kepen nagyon "szepen" latszik ez - de azert jo poen :) Engem inkabb az erdekelne, hogy oldottak meg azt, hogy nem a tetejen van a kamera - a virtualis szemek mogott lenne a kamera? Vagy hogy?

bundee
Borg  
2001. ápr. 10. 18:15 | galéria | válasz | #11
Szerintem itt most nem kell szkeptikusnak lenni. Igenis elképzelhetö ez a technológi a mai technikai állás szerint, sőt ideje is volt már.
És még kitudja mit titkolnak el elölünk ezek... ráadásul ez a technológia is leglább 2-3éves ha nem több, ha azt veszitek, hogy a hadsereg kifejleszti, átadja a kormánynak, az kiadja maszek cégnek elemzésre, és fejlesztésre, majd mikor a sokezernyi bevizsgálás, ellenörzésen átesett, elejtenek egy röpke hir róla, hogy létezik. Ezekután jön a hivatols bejelentés, sajtókonferencia stb, ahol most tartunk ez esetben.
Lajti  
2001. ápr. 10. 17:16 | válasz | #10
Hmmm... Érdekelne, ez valóban hologram-e, kvázi mennyire körüljárható.
LoboMarunga! Az a hologram mozi ilyen volt?
WGL  
2001. ápr. 10. 17:02 | válasz | #9
Nekem nem kell holokivetítés...csak inet2-t adjanak :) (lehetoleg ingyen:)
Pali  
2001. ápr. 10. 15:58 | válasz | #8
Éppenséggel igaz lehet. Annyira nem áll távol a valóságtól. Persze jó sávszélesség kell hozzá.
De az a 21 m forint kicsit sok ahhoz, hogy az elkövetkezendő 10-20 évben elterjedjen.
2001. ápr. 10. 14:39 | válasz | #7
gyerekek, ezt nem úgy kell elképzelni, mint a star wars-ban, ez csak egy ugyanolyan lapos kép, mint az átlag hologramok. Mindenesetre akkor is állati érdekes. Kb 7-8 éve volt Mo.-n is egy hologram kiállítás, ahol baromi primitíven ugyan, de valódi hologram mozit lehetett látni (három tőzsdeügynök beszélgetett, meg mutogatott, persze hang nékül). Szóval ez is valami ilyesmi lehet, csak teljes alakos képpel. Ha egyáltalán igaz a hír.
Tódor  
2001. ápr. 10. 14:36 | válasz | #6
ja, sztm benneteket a cég neve, a jól hangzó "teleportec" tévesztett meg :) sima videóátvitelről van szó
Tódor  
2001. ápr. 10. 14:35 | válasz | #5
Semmi trükk nincs benne, csak kibasszottul sávszélességigényes
Blais  
2001. ápr. 10. 14:31 | válasz | #4
Ez egy apr. 1-i bomba, elromlott idozitovel
Bunny  
2001. ápr. 10. 14:21 | válasz | #3
Ez szerintetek igaz ????? Hanyadika van ma, április 1 szerintem elmúlt.
hmmm  
2001. ápr. 10. 14:16 | válasz | #2
sssssssss
2001. ápr. 10. 13:27 | válasz | #1
hmmm