Hatásos az AIDS elleni oltás
2001. március 13. 18:18, kedd
Egy kísérleti oltás egészségesen tartott állatokat, még azután is, hogy szervezetükben magas csíraszámban HIV típusú vírust találtak. Az eddigi állatkísérletek során a mostani eredmények messzemenően a legjobbak, tehát az új szer útban van az emberek által való klinikai tesztelés felé.

Hirdetés

Az oltás úgy működik, hogy a szervezetbe jutva az immunrendszert stimulálja úgy, hogy az egyre több un. 'memória sejtet' termeljen. Ezek a sejtek képesek felismerni a HIV vírust, és szükség esetén azonnal reagálnak, ha a fertőzés felüti fejét. A kísérleteket az amerikai Emory Egyetemen hajtották végre.


A kutatás vezetője, Dr Harriet Robinson a következőket mondta: - Nagyon izgatottak vagyunk a memóriasejtek által elért kontrollálási szinttel kapcsolatban. Még azoknál az állatcsoportoknál is sikerült kontrollálni a fertőzést, melyek csak kis mennyiségben kaptak a vakcinából.

A makik két adagot kaptak a szerből, melyet egy egyszerű himlő elleni oltással is megtoldottak, amit először 1960-ban fejlesztettek ki. Annak ellenére, hogy az oltás nem előzi meg a HIV fertőzést, segít abban, hogy meggátolja a vírus nagy számban történő elszaporodását. A tesztek során 24 beoltott majom egészséges maradt még hónapokkal a vírusfertőzés után is. Ezzel ellentétben 4 majmot nem oltottak be, melyek 28 héten belül az AIDS-hez kapcsolódó betegségeket szereztek, majd elpusztultak.

Peggy Johnson, az amerikai Nemzeti Allergia és Fertőzéses Megbetegedések Intézet részéről a következőt mondta: - Állatokon folytatott kísérletek során hasonló eredményeket még senki sem tudott produkálni. Victor Zonana, a Nemzetközi AIDS Oltásért Kezdeményezés illetékese így kommentálta: - Nagyon izgalmas felfedezés, amint lehetséges azonnal ki kell próbálni embereken is.

Gavin Hart, a brit Nemzeti AIDS Remény társaság szóvivője úgy tudja, hogy jelenleg is mintegy 25-30 oltás prototípusa van fejlesztések alatt. Úgy véli, hogy még több anyagi támogatásra lenne szükség a sikeres ellenszer egy évtizeden belüli kifejlesztéséhez: - Egy AIDS elleni oltás kifejlesztése lenne a legjobb és egyben hosszú távú megoldás is a globális járványra. De sajnos az oltás kifejlesztése még mindig hátrányban van az AIDS kutatással szemben, ugyanis a pénzek nagyobb része még mindig oda áramlik, tehát az új kezelési eljárások kifejlesztésére.

Az amerikai gyógyszergyár, a Vaxgen, pillanatnyilag saját oltásának az emberekre gyakorolt hatásait analizálja. Egy vakcinát, melyet az Oxfordi Egyetemen fejlesztettek ki, most előzetes teszteknek vetnek alá Nagy-Britanniában és Kenyában élő HIV fertőzötteken.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2001. ápr. 11. 15:41 | válasz | #27
ja, csak azért ma szóltam hozzá, mert csak ma találtam meg a cikket.... tudom, hogy már egy hónapja volt aktuális, de hát én nem vagyok intellektuális egyén :-)))
2001. ápr. 11. 15:36 | válasz | #26
Bazzzzzeg, Bence te magad is elhiszed ezt a sok faszságot, amit összehordasz? Egyébként sejtem, miért írsz ilyeneket. Úgy nézel ki, mint aki benéz, egy nőd se volt még életedben, és irigyled a többieket... mi az, hogy ne is találjanak ki ellenszert?? Te miket beszélsz? Esküszöm, ha tudnám ki vagy..... Te egy intellektuális egyénnek tartod magadat? Mert szertintem egy frusztrált hülye állat vagy!!! Mit szólnál mondjuk, ha elvennél feleségül egy csajt, akiről azt hinnéd, hogy egy józan életű csaj, tegyük fel, 3 dipolmája van, és 150-es IQ-ja és feltétlenül megbíznál benne.... és aztán kiderülne, hogy évekkel ezelőtt kurva volt és ott van benne a vírus.... na??? Szóval kicsit gondolkozzál már, hogy miket beszélsz, vagy menj el pszichiáterhez és kezeltesd magad!
Gus  
2001. márc. 30. 09:57 | válasz | #25
Bence007!Csak annyit mondanék,hogy a vírusok nem változnak az antibakteriális szerektől.Ezektől csak a a baktériumok válhatnak polirezisztenssé!De ez sem törvényszerű!
2001. márc. 19. 10:29 | válasz | #24
nagyon régen jártam erre, de hogy megváltozott a világ!!!
Bence007: Remélem megkapod az üzenetemet. Drága öregem, nézzél már szét a "kissé" szűk látóköröddel... Mi az, hogy az intellektuális emberek nem kapják el a vírust??? Megy a vírus és azt mondja : "Neked 100 fölötti az IQ-d nem mászok beléd." Vagy, hogy van ez??? Azt mondod, hogy a parasztok kefélnek össze-vissza és terjesztik az AIDS-et. Nekem igen sok általad lenézett paraszt ismerősöm van és megmondhatom, neked öregem, hogy az élet minden területén a leghűségesebb állatfajta a magyar paraszt. És még valami. ha nem lenne a paraszt, te éhenhalnál bakker!!! Elmondom, neked, hogy éppen az értelmiségi réteg az amelyik legjobban veszélyezetett.
Te azt mondod, hogy távlatokban gondolkodsz. inkább ne tedd. Próbálj meg a jelenben gondolkodni. És fogadj cölibátust, ha akarsz, de valamiről ne feledkezz meg! A vírusok nem IQ szint alapján terjednek és TE IS VESZÉLYEZTETETT VAGY!!!

A_Neo  
2001. márc. 16. 18:58 | válasz | #23
Kar, hogy AIDS-et nem tudok Interneten E-MAIL formajaban kuldeni, mert lenne nehany, magat intelligensnek tarto "gyerek", akinek kuldenek.
Barnus  
2001. márc. 15. 20:44 | válasz | #22
Bence nem tudom tisztaban vagy e azzal hogy az AIDS nem csak nemi uton terjed. Mondhatod a 3 eves gyereknek, hogy tessek. Kellett neked kurvazni, mert nem hiszem, hogy az attol kapta el:)
2001. márc. 15. 18:57 | válasz | #21
Hali mindenkinek,
nem akartam senkit megsérteni és örülök,hogy azért még vannak értelmes reakciók a levelemre.
M, és navarro:Nemtom Ti milyen életkörülmények között éltek,de gondolom elég primitívek vagytok ahhoz,hogy ésszerűen átlássátok a dolgokat.nem most.Itt távlatokban kell gondolkozni.
visszatérve a dolgokhoz,intelligens, intellektuális ,lények nem kaphatnak aids-et.Csak a földet szántó parasztok,akik munka után betérnek egy kocsmába és meghágnak egy-két qurvát.Erre figyelni kell,ha elkapod akkor nem azért kapod el,mert egy náthás tüsszentett melletted.( nem a Te hibádból)Ha elkapod akkor csakis Te tehetsz róla,pl:nem tucc ellenálni egy szaftos kis szukának-na ehhez aztán értetek!Egyébként is a vírusok egyre csak mutálódnak fejlődnek,és elsősorban ALKALMAZKODNAK az antibiotikus hatású gyogyók miatt.Ahogy vágják az esőerdőket évmilliókon át lappangó addig érintetlen vírusok fognak kiszabadulni.A túlnépesedett helyeken megint megjelenik majd az ebola,feketehimlő a kosz,piszok nem higénikus életmód miatt.
A föld alatt is lehet építkezni asszem,bár sajnos ebben a témában nem vagyok jártas,a víz alatti települések létrehozása nagyon drága feladat(O2 kivonása a vízből /meg nemsokára az olaj/ a nyomás kiegyenlítésről ne is beszéljünk).
Nem dramatizálom túl a dolgokat,csak jártatom az agyam bár talán pesszimista a véleményem de ezzel nem vagyok egyedül.
df: Olvasd el amit írtam,nem azt mondtam ,hohy 50 évig fogunk még élni a bolygón,hanem azt,hogy akkor már a kőolaj csupán álmainkban lesz.Bíztató,hogy nagy ütemekben haladnak a kutatások,és remélem még az unokáink is fognak havat látni.Kb ennyi.Mindenkinek boldog ünnepeket.

Bence
A_Neo  
2001. márc. 15. 17:16 | válasz | #20
En nagyon orulok, hogy vegre ez a dolog fejlodik valahova.
Eleg sok idobe kerult, de ez mar valamilyen eredmeny vegre.
Remelem, bevalik az emberekenel is, es ahelyett, hogy rosszindulatu kivansagokat teszunk az emberisegnek(007), es egymasnak, ahelyett el kene kezdeni imadkoznunk a jo Istenhez, hogy megtobb eredmenyhez jussanak a kutatok.
(Mert ha mar az elet nem biztonsagos, akkor legalabb a szex legyen az!)
2001. márc. 15. 15:19 | válasz | #19
bence007: a neved utáni szám az életkorodra utal, ugye?
df  
2001. márc. 15. 15:04 | válasz | #18
nemidetartozik de: csak nálam eski darabokra MA a supergamez ??? vagy mi ez? (1024*768)
df  
2001. márc. 15. 15:04 | válasz | #17
lehet picit hogy durva amit irok de a kinaiaknál valami szuletés szabályozás kéne hogy mindenkinek csak 1 gyereke legyen meg azért nem ennyire a vészes a helyzet nem 50 évig fogunk élni :))) örkutatásoknak biztos lesz eredménye .... szoval nemkell dramatizálni a cuccokat de azért örülök hogy lesz oltás mert az aids nemcsak ..... közb elehet megkapni egy trüsszentés és kész.... és jobb ha van oltás :)
m  
2001. márc. 15. 00:39 | válasz | #16
remelem Bence kapja el legkozelebb. Vagy valamely rokona, felesege, fia, vagy hasonlo kedves ismeros.
Hisz ugyis tul sokan vagyunk...
(nem szemelyeskedes, csak mintha elfelejtette volna nehany ember a dolog "masik oldalat"...)
misran  
2001. márc. 14. 22:21 | válasz | #15
Szerintem igaza van Bence007-nek. Csak kemenyen. Tul sokan vagyunk, es nem a tudosokbol es "okos" emberekbol lesz egyre tobb. Marpedig O nelkuluk nemhogy urutazas nem lesz, de sajat szemetunkbe fulladunk.
More virus, less problems. Peace!
2001. márc. 14. 19:07 | válasz | #14
Bence007, sajnos van némi igazságod, de azért túloztál kicsit. Nem mintha én örülnék a föld kiszipolyozásának, vagy helyeslném azt - én is ellene vagyok és szerintem is jobb lenne már gátat vetni ennek. DE az tény és be kell ismerned, hogy még rengeteg hely van ezen a bolygón, ahol még el lehet férni, nyersanyagokat kitermelni és élelmiszert termeszteni. A tengerekre és azok alá is lehet építkezni, csak egészen kevés technika hiányzik ehhez, azokat meg gyorsan ki lehet fejleszteni. Lehet építeni földalatti alagútrendszereket, méghozzá óriási kiterjedésűeket, méghozzá nagyon mélyre (persze azért az olvadt magmától nem árt távolságot tartani, de még így is rengeteg köbkilométernyi hely található. A mélyebb helyeken még rengeteg nyersanyag van, csak nehezebb - de nem lehetetlen - elérni.
Persze, mint már említettem, ez csak időleges megoldás, előbb-utóbb azok is elfogynak. De talán elegek lesznek addig, amíg vagy napirendre kerül az űrkolonizáció is, vagy az emberiség "normalizálódik" valamiképp, vagy mindkettő, vagy valami egészen más...
2001. márc. 14. 18:25 | válasz | #13
akit meg a fasza vezet az megérdemli.
2001. márc. 14. 18:24 | válasz | #12
Sasztok,
a véleményem az,és remélem ,hogy nem találják meg az ellenszert!Elmondom miért:Még 50 év és nem lesz mit kiaknázni a Földön,20 éven belül a környezet sznnyezés olyan mértékekben meg fog nőni ,hogy már csak szkafanderben lehet járkálni az utcákonugárzás miatt.A kolonizácios,terraformácios gondolatok elején járunk,az űrbázis stb..építéséről ne is beszéljünk.A kínaiak szaporodnak mint a nyulak, túlnépesedik a föld,kivágjuk az őserdőket az állandó gázok mennyisége és térfogata a földhöz viszonyítva pillanatokon belül változni fog.Alkalmazkodni nem lesz ideje a bioszférának.Szóval jöjjenek csak azok a qurva vírusok,ne népesedjünk túl,amíg nem lesz az űrhajózás és bolygók meghódítása mindennapos.
Röviden ennyi,jó vonalat mindenkinek.
Bence
nemtom  
2001. márc. 14. 18:09 | válasz | #11
Zorba!
Vigyázz a kijelentésekkel! Olyan, hogy "populáris" a vírusoknál és a betegségeknél NINCS! Te is elkaphatsz BÁRMIT ezen a szürke planétán (mert lassan már szürkére szennyezzük a Kék Bolygót, nemde?)!
Szóval, sosem tudható, mit hol mikor kap el az ember... Csak az olyan kutatások segíthetnek, melyek igaz, hogy sok-sok dollár millióba kerülnek, de talán menthetnek életet is! Ez pedig több, mint bíztató!
Zorba  
2001. márc. 14. 13:30 | válasz | #10
JO lesz ha lehet hasznalni mar a szert,de sajnos tenyleg lesz helyette mas, mivel ez eddig is igy volt. Az ebola pedig meg nem olyan "popularis"-ez a szerencse.
2001. márc. 14. 12:07 | válasz | #9
Egyet azért ne feledjünk el! Itt védőoltásról van szó, nem pedig gyógyszerről!
Krysz  
2001. márc. 14. 11:53 | válasz | #8
Én meg azt remélem, hogy minél előbb használható lesz embereken az oltás. Egy kicsit soknak tünik a 10 év nemde?
PJosh  
2001. márc. 14. 08:17 | válasz | #7
Remélem, hogy jok lesznek ezek az oltások, mert sok embert meg lehetne menteni velük.
2001. márc. 14. 08:14 | válasz | #6
dAn: Ajanlom, hogy te szedj ossze valami ronda nyavajat. Utana majd ertekelni fogod a kutatasi eredmenyeket.
A HIV-nel a hosszu lappangas, lassu lefolyas volt a gond, az ebolanal meg pont forditottja az igaz.
takony  
2001. márc. 14. 01:46 | válasz | #5
dAn: most örülsz magadnak? "Ez van" - nevetséges.
BChris  
2001. márc. 13. 23:35 | válasz | #4
Becsülöm ezeket az embereket , igaz hogy vannak ujabb vírusok de legalább eggyel kevesebb lesz ezáltal is , de most már az ebola ellen is kellene valami.
dAn  
2001. márc. 13. 22:44 | válasz | #3
mire talalnak ra ellenszert mutalodik vagy lesz ujabb gyilkosabb virus..ez van
2001. márc. 13. 21:55 | válasz | #2
nagy genya virus ez elöbb utobb csak találnak rá megoldást
2001. márc. 13. 19:16 | válasz | #1
Majd csak Offline-ban olvasom el a cikket, de vau.........