Turisták az Űrben
2001. március 8. 15:48, csütörtök
Két brit állampolgár 250000 fontot fizetett ki egy kis kiruccanásért az űrbe. A két 40 illetve 50 éves ember, remélik névtelenül maradhatnak, hogy ne kelljen családjuknak és barátaiknak magyarázkodni a luxus utazás miatt.


Utukra egy magánvállalkozónál jelentkeztek. Steve Bennett azt reméli, hogy egyben ő lesz a pár pilótája is azon a misszión, amit 2003-ig meg szeretne valósítani. Bennett úr úgy gondolja, hogy jó úton jár ahhoz, hogy kifejlesszen egy ember által irányítható rakétát, mely 100 km-es magasságba tudná repíteni utasait, s onnan épségben vissza is hozná őket a Föld felszínére.

Ha az utazás sikeresen fejeződik be, Bennett úr 10 millió dollárral érezheti magát gazdagabbnak. Egy, az Egyesült Államokban székelő szervezet ugyanis versenyt írt ki, melynek neve X-Prize. A multimilliós fődíjat annak a kormányoktól független csoportnak vagy magánszemélynek adják, aki(k)nek először sikerül három embert a világűrbe feljuttani.

A majdani rakétának két alkalommal kell végrehajtania az utazást, ami azt jelenti, hogy Bennettnél még lehet jelentkezni az útra. Azért a két ülésért már viszont 500000 fontot kell fizetnie a leendő űrturistának. Nagyon sok az érdeklődő, szerencsére - mondja a dunkinfiledi feltaláló - de a pénzt még senki sem fizette ki. Az első két utas további 250000 fontot fizetett be, hogy segítse Bennett projektjének mielőbbi megvalósulását, miután látták a hirdetését a Discovery Channel-en. A csatorna is támogatja a missziót karöltve többek között a Microsoft-tal.


Egy sikertelen próbálkozás
Tisztában vannak a kockázatokkal - mondja Benett - én is kiveszem a részem belőle, ugyanis velük repülök majd. Van egy gyönyörű családom, akikhez vissza akarok majd jönni. Szerintem sokkal boldogabbak így, hogy én is velük tartok. Mindig is tudtam, hogy ezt kell csinálnom, ez nem csak egy vágyálom. Tudtam, hogy van hozzá érzékem, de az elmúlt pár hónapban rájöttem, hogy be is tudom bizonyítani és végre fogom hajtani a nagy tervet - fejezte be Benett, akit a hatvanas évekbeli Thunderbirds (Viharmadarak) című sorozat babonázott meg.

Az magánzó rakétagyártónak és negyvenfős csapatának már volt jó pár sikeres ember nélküli fellövése, ugyanúgy, mint egy-két látványos kudarca az elmúlt pár évben. Szerinte a sikeres fellövések, mind az ő igazát bizonyítják. Bennett saját cégét irányítja Manchesterben, ami rakétákkal foglalkozik. Első saját gyártású modelljüket 1999 augusztusában lőtték fel. Benett saját első rakétáját 1993-ban Cheschire-ben engedte útjára. Cége hat teljemunkaidős és harmincnyolc részmunkaidős alkalmazottat foglalkoztat. Benett úr nagyon magabiztos és szerinte új Thunderbird rakétájával 2003 augusztusáig megnyeri az X-Prize versenyt.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2001. márc. 09. 11:50 | válasz | #2
Annyi azért nem lesz, mert az akkor már biztosan palacsintát csinálna belőlük, de nem lesz egy kéjutazás. Jó eséllyel ott is hagyjhatják a fogukat. Ha nekem lenne 250000 fontom biztos találnék valami jobb dolgot amire elkölthetném :)
2001. márc. 08. 23:01 | válasz | #1
Kiváncsi lecek, hogy a 26 G-s gyorsulási nyomás közben nem fogják e az öregurak úgy gondolni, hogy lehhet, inkább mégiscsak a piacra kellett volna menni...