"Öngyógyító" műanyag
2001. február 16. 17:33, péntek
[Newscientist] Amerikai kutatók egy csoportjának a közelmúltban olyan anyagot sikerült előállítaniuk, mely anyag lényegében saját maga "begyógyítja" a rajta keletkezett repedéseket.

A különböző anyaghibák és parányi repedések köztudottan óriási katasztrófákhoz vezethetnek, hiszen gondoljunk csak vissza a NASA 1986-os balesetére, amikor anyaghiba miatt felrobbant és lezuhant a Challenger űrrepülőgép, a fedélzetén tartozkódó űrhajósok közül pedig senki sem élte túl a dolgot.

"Amennyiben a kitűzött technikai célokat úgy sikerül elérnünk, hogy közben a költségek is megfelelő szinten maradhatnak, akkor az új anyag borzasztóan nagy szerephez juthat a közeljövőben." - nyilatkozta Scott White, az Illinois-i Egyetem kutatócsoportjának vezetője.

A White által vezetett kutató és fejlesztőcsoport a kutatás első lépéseként nagyon parányi, mindössze 50 mikronos átmérővel rendelkező mikrogömböket készített egy elég törékeny műanyagból, urea-formaldehidből. A következő lépésben ezeket a nagyon apró mikroszkópikus méretű gömböket feltöltötték az úgynevezett diciklopentadinnel (DCPT), ami lényegében egy folyékony vegyszer. Az így létrejött gömböket fém katalizátorral elkeverve olyan anyaghoz jutottak, mely könnyen polimerizálódik különböző szilárd anyagokhoz.

Az "öngyógyítónak" nevezett műanyagot végül úgy állították elő a kutatók, hogy a mikroszkopikus méretű, töltött gömböket a fém katalizátorral elkeverve egy speciális epoxi-műanyaghoz adták hozzá. Végeredményként tehát egy olyan szilárd műanyaghoz jutottak a kutatók, melyben a mikrogömbök és a fém katalizátor részecskéi egyenletes eloszlásban voltak.

A White által az új anyagon végzett kísérletek azt az eredményt hozták, hogy amennyiben egy repedés keletkezik a szilárd műanyagon, akkor a repedés közelében található parányi és törékeny mikrogömbök eltörnek, és kifolyik belőlük a DCPT, mely végül tökéletesen eltömíti a repedéseket. A kutatások eredményeképpen létrejött új "szuperműanyag" ráadásul semmivel sem lett nehezebb a normál műanyagoknál, emellett pedig azoknál még sokkal szívósabbnak is bizonyult. Az új műanyagot a tervek szerint hamarosan már széles körben alkalmazni fogják az iparban, így többek között különböző mobiltelefon- és repülőgépgyártással foglalkozó cégek is jelentkeztek már White úrnál.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 52 900 Ft-tól!

GPS-ek

Már 9 990 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2001. feb. 19. 10:29 | válasz | #12
És ha kétszer töröl el ugyanazon a helyen? Akkor kifolyik az a micsoda és megköt, mint a beton. De ha megint ugyanott töröm el akkor már nem tud mi kifolyni és nem tud mi megkötni. Hol itt az öngyógyítás????
Farkas  
2001. feb. 19. 09:30 | válasz | #11
Azért mert sokkal drágább volna előállítani, meg nehezebb is volna, és most a könyítésen van a hangsuly.
r  
2001. feb. 17. 21:10 | válasz | #10
A fémeknek nem kell szuper technológia ahhoz hogy épek maradjanak.Nem amortizálódnak le minden egyes ütéstől akinek meg nem
szimpatikus a súlyuk az menjen el gyúrni,persze ezt a hordozható audió eszközök piacára értettem, nem tudom miért nem lehet alu, vagy magnézium vázas mobilt gyártani ha valaki tud ilyenről irja má meg.
2001. feb. 17. 17:16 | válasz | #9
"fedélzetén tartozkódó űrhajósok közül pedig senki sem élte túl a dolgot"
Ezt a bunko forditast.....
Alma  
2001. feb. 16. 23:32 | válasz | #8
17:33 KI:Telefon "Ant"-nak: tudományos és technológiai elemzés kérése.
17:40 BE:FAX "Ant": elemzés OK 78%
17:41 KI:Telefon "EDDY"-nek 24 órás megfigyelés, cél: Scott White és munkatársai Illinois
17:42 KI:Telefon "Ant"-nak: 1. Illinois-i Egyetem Kutatásait támogató cégek és tulajdonosainak listája, cégeredmények, tőzsdei elemzések,...
2. A vegyi alapanyagokat gyártó cégek és tulajdonosaik...
3. Poteeciális felhasználók...
17:43 KI:Telefon "EDDY": megfigyelt személyekről életmódelemzés kérése 1 hónap után
17:50 BE: Telefon "EDDY": megfigyelés OK
17:54 KI:...

....Néhány hónappal később...

Rejtélyes betöréssorozat az Illinosi egyetem Vegytani Kutató Intézetében

Bud Jones munkatársat vadászbaleset éri

Scott White elhagyja családját, munkahelyét és a 4 hónappal korábban belépett aszisztensnővel meghatározhatalan helyre költözik.

Sikert sikerre halmoz egy új, az "öngyógyító műanyagok" ipari méretű gyártásának kifejlesztésével és értékesítésével a világpiacon megjelent cég...

Egy CIA elemző további vizsgálatott látva szükségesnek továbbküld egy aktát. Címe: "PoliMED"
ixyon  
2001. feb. 16. 23:07 | válasz | #7
nem gyenge.
de ga a műanyagra tegyűk fel valami nehezet raknak, a szerkezete akkor is összenyomódik(mivel rúgalmas), és ö9sszetörnek a gömböcskék, oszt kampec.

ez nem lesz olyan jó, mert a diciklopentaidén (mivel aromás vegyület) mérgetőbb lesz, mint PVC-t rágcsálni

de nem rossz ötlet
Lacc  
2001. feb. 16. 22:20 | válasz | #6
Na azér annyira nem. De azér érdekes.
Somez  
2001. feb. 16. 20:58 | válasz | #5
Ez ponén!
Gondolj csak bele!
Leejted a mobilod és mondjuk letörik belőle egy kis műanyag darab rá két percre pedig visszafolyik :-)
Tiszta terminator 2
Bunny  
2001. feb. 16. 20:49 | válasz | #4
Itt forgatják nem messze Ausztráliában :-)))
Csatti  
2001. feb. 16. 20:43 | válasz | #3
Hol?
Dikkma  
2001. feb. 16. 18:17 | válasz | #2
Nem, már itt is van.
Pali  
2001. feb. 16. 17:39 | válasz | #1
Jön a Csillagok háborúja :)