Dinoszaurusz életnagyságban
2001. február 8. 14:32, csütörtök
Egy mozgó, üvöltő és büdös dinoszauruszt állítottak ki minap a londoni Természettudományi Múzeumban. A robot Tyrannosaurus Rex négy méter magas és hét méter hosszú. Ez kb. a háromnegyede a 160 millió évvel ezelőtt a Földünkön élőnek.

Hirdetés

Az animált állat lesz az egyik fő látnivalója a múzeum "A ragadozó éve" című kiállításának, ahol a látogatók még a büdös mocsarakban terjengő szagokkal is megismerkedhetnek.


A T.Rex annyira valóságos, amennyire a mai tudományos ismereteink szerint csak lehet - mondta Dr. Angela Milner, a múzeum dinospecialistája. Ezt a technológiát az elmúlt öt év alatt fejlesztették ki, s mostantól számítva öt évig fog a vadállat a galériában föl s alá mászkálni.

A robot dino annak a gépezetnek egy evolúciója, mely már két éve is rémületbe illetve ámulatba ejtette a látogatóközönséget. Egy központi számítógép és egy komplex elektronika vezérli a több száz pneumatikus alkatrészt a teremtmény gumibőre alá rejtve. A nagyobb, darabosabb mozgások sokkal folytonosabbak, a parányi elmozdulások sokkal finomabbak.

A T.Rex csapkod a farkával, vicsorog, miközben fejmagasságba hajolva úgy tesz, mintha a legközelebb álló embert próbálná elkapni. Üvöltése után visszhangzik az egész múzeum. A legújabb londoni turistaattrakciót az intézmény a Japán Kokoro céggel fejlesztette ki. A két szervezet reméli, hogy hasonló fenevadakat adhatnak el a világ más galériáinak is. Ezért a T.Rex modellért olyan 220000 font körüli összeget kérnek.

A robot T.Rex február 17-től lesz látható a nagyérdemű számára. Akkorra már egy veremben fog csücsülni és a zsákmányából fog jóízűeket szakítani. Képesek vagyunk variálni a mozgásait - mondja Dr. Milner - mikor az üregben lesz, úgy programozzuk be, hogy a táplálkozását és az ahhoz passzoló hangokat mutassuk be.

Kedd délelőtt néhány iskolás már kaphatott ízelítőt a dolgokból. Olyan közel merészkedhettek a fenevadhoz, hogy megérinthették, miközben az a fejét rázta és üvöltött. Ez nagyon állat! Veszettek a mozdulatai! - nyilatkozták a környékbeli iskola diákjai.

A múzeum eredetilag a T.Rex leheletével akarta beszagosítani a kiállítótermet, de annak rothadt hús aromája miatt erről inkább letettek. Sajnos olyan elviselhetetlenül büdös volt mindenütt, hogy az emberek inkább be se jöttek volna megnézni a dinót - mondta az egyik munkatárs.

E helyett inkább a mocsár szagát választottuk, melyben a T.Rex álldogálhatott. Ennek összetétele és szaga legjobban a molyirtó, a whisky és az éppen csak lejárt szavatosságú mézére emlékeztet. Kicsit fanyar és füstös. A szagmintát a téma iránt behatóbban érdeklődők kis fiolákban hazavihetik, gondolom jó kis ropogós fontokért.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Duda  
2001. feb. 11. 19:17 | válasz | #9
Nem a ken, a sajat szajszaguk.
lemmy  
2001. feb. 10. 13:06 | válasz | #8
kén okozta a dinók kipusztulását?
kidinq  
2001. feb. 10. 01:42 | válasz | #7
Észrevettétek már, hogy a Jurassic Park című film bemutatása óta, minden dinoszauruszt ugyanolyanra csinálnak, mint ami abban volt? :)
2001. feb. 09. 20:43 | válasz | #6
Kiváncsi vagyok mikor fogja elfogyasztani ez a baby dinó első turistáját ! Minden esetre jó étvágyat kivánok neki hozzá .
2001. feb. 09. 12:54 | válasz | #5
Tipikus, font szazezreket koltenek egy rohadt techno-dino osszebarkacsolasahoz. A WWF nemelyik kutatocsoportjanak nem eri el a 30 dollart a havi kutatasra fordithato osszege. Sebaj,hamarosan majd lehet epiteni robotpandat, robot-repulokutyat, es ilyeneket...
2001. feb. 09. 11:47 | válasz | #4
"...mostantól számítva öt évig fog a vadállat a galériában föl s alá mászkálni..."
Most ez tenyleg setal???
lali  
2001. feb. 08. 23:28 | válasz | #3
Már pesten is csinálhatnának valami hasonlót,hogy a gyerekek jobban megismerjék a dinókat
Lacc  
2001. feb. 08. 18:00 | válasz | #2
Kivácsi vagyok, mikor fogják meghackelni a rendszert, hogy Rexivel néhány idióta iskolást szétszaggassanak. :)
M@uL  
2001. feb. 08. 16:27 | válasz | #1
Nekünk van igazi dínónk a pincébe. Naponta egy tehén és két bárány a fogyasztása.
Azonkívül nem egszén értem mi köze van egy angol múzumnak a magyar supergamezhez.