Az Internetes bűnözés toplistája
2001. január 12. 02:12, péntek
[InternetNews] Csütörtökön megjelent az a jelentés, melyből kiderül, hogy milyen bűneseteket követtek el a leggyakrabban az Interneten, s hogy milyen módszerek tartoznak az elkövetők kedvencei közé.

Hirdetés

Az eMarketer szerint a 2000-ben elkövetett Internetes csalások 87 százalékát online aukciós házak árverésein hajtották végre. Ezzel az adattal ez a csalási forma végzett az első helyen.

A jelentésnek köszönhetően napvilágra került az a megdöbbentő megállapítás, mely szerint az Internet-felhasználók 34 százaléka esett már áldozatul kisebb-nagyobb aukciós csalásoknak. Az áldozatokat átlagosan 600 dolláros veszteség érte, azaz több pénzt vesztettek el az Interneten, mint amennyit egy online vásárló elköltene.

Az Internetes csalásokat nyomon követő Internet Fraud Watch lényegesen alacsonyabbra helyezte a mércét, habár ők csak a tavalyi év első 9 hónapját vették figyelembe. Becsléseik szerint az Internetes csalások 79 százalékát követték el online árveréseken, az átlagos veszteség pedig "csak" 412 dollár fejenként. Az 1999-es esztendőben az érintettek 310 dolláros veszteségen osztoztak.

Az 1999-ben és a 2000-es évben mért értékek alapján sajnos megállapítható, hogy a csalások száma nő. A toplistán a második helyre kúszott fel a nem létező termékek forgalmazása. Emlékezetes a www.ps2storeusa.com esete, mely kikötő nagy mennyiségben értékesített Play Station 2 játékkonzolokat, úgy, hogy közben egyetlen egy darabbal sem rendelkezett a cég. A harmadik helyen a "Dolgozz otthonról!" ajánlatok szerepelnek. A bűnelkövetők leggyakrabban webkikötőkön keresztül próbálják megszólítani áldozataikat. A becsapott emberek 84 százalékát így sikerült csapdába csalni. Az e-mailen keresztül hitegetett és sajnos becsapott emberek száma 9-ről 10 százalékra nőtt, de a hírcsoportok is egyre népszerűbbek lesznek a bűnözők között (0,5-ról 4 százalékra ugrott az így tőrbecsalt áldozatok száma).

Ahogy az online elköltött pénz mennyisége növekszik, - az ünnepek alatt 8,7 milliárd dollárt költöttek el az Interneten, még 1999-ben 4,2 milliárd dollárt - úgy növekszik az elkövetett csalások száma. Ahol a pénz van, ott vannak a bűnelkövetők is.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
PHiLiP  
2001. jan. 13. 04:01 | válasz | #1
Magyarorszagon mashogy oszlik ez meg... :)