A Microsoft Hotmail nevű szolgáltatásának 68 millió előfizetője a napokban több problémát észlelt. A szoftver óriás azt mondja, hogy biztonsági okokból nincsen ügyfélszolgálati telefonjuk és az e-mailben segítséget kérő felhasználóknak pedig azt válaszolják, hogy próbálják meg később használni a szolgáltatást. Számtalan probléma fordult elő. Nem lehetett a Hotmail honlapját elérni de ha már egyszer sikerült akkor pedig nem lehetett bejelentkezni. Ha mégis sikerült a bejelentkezés akkor pedig perceket kellett várni a legegyszerűbb feladatok végrehajtására.
Hirdetés
A Hotmail képviselői nem tudtak elfogadható magyarázatot adni a rendszer hibáival kapcsolatosan. Az e-mail hozzáféréseket tároló szervereket javítják.
"A Hotmail-t használók tábora rohamosan nőtt s ezért a szervert le kellett kapcsolnunk, hogy a szükséges fejlesztéseket végre tudjuk hajtani." -mondta az MSN Hotmail ügyfélszolgálatának egyik munkatársa. "Ezeket a munkákat általában kora reggel végezzük, hogy a legkevesebb fennakadást okozzuk. Sajnos ez a fejlesztés a szokásosnál kicsivel több ideig fog tartani. Ez nem fordul elő gyakran és a hozzáférések hamarosan működni fognak." -tette hozzá.
Négy nappal később a Microsoft szóvivője nem tudott további részletekkel szolgálni vagy a megoldást kínálni a problémára. A Hotmail oldalán szerepel egy telefonszám de "biztonsági okokból" nem tudják kapcsolni az ügyfélszolgálatot. A szóvivő nem közölte, hogy mit értenek
ez alatt.
Az online ügyfélszolgálat a következőket tanácsolja az ügyfeleknek: "Ha olyan hibaüzeneteket kap, mint 'Document Contains No Data' vagy 'Internal Server Error' akkor kérjük, hogy próbáljon később bejelntkezni."
Ki hasznal ilyen szemet hotmailes cimet? BAr mostanaban ha barmilyen Microsoft online programot akarsz hasznalni kell hozza egy passport, amihez meg ez a szar.