Az első civil űrutazó?
2000. november 22. 20:20, szerda
Tito, egy Santa Monica-i befektetési menedzser azt reméli, hogy talán feljuthat az öregedő orosz űrállomásra. A volt NASA mérnök már ki is fizette a 20 millió dolláros ár egy részét, többek között az 1 millió dolláros költséget a kiképzésre.

De múlthét szerdától úgy tűnik, hogy a terv "vízbe esik", mert az orosz űrkutatási hivatal úgy döntött, hogy a 15 éves szerkezetet 2001. február 27-én hagyják becsapódni a Csendes Óceánba.


Dennis Tito kiképzés közben

Tito valójában örül a döntésnek. "A döntés végre tisztázza a helyzetet. Most már sokkal biztosabb vagyok a jövőben, mint Bush vagy Gore. Igazából nem bánom, hogy így határoztak." - nyilatkozta Tito egyenesen Oroszországból.

Tito most úgy gondolja, hogy ő lesz a harmadik utas azon a Szojuz űrhajón, ami április 30-án kapcsolódik majd össze a Nemzetközi Űrállomással (ISS). A NASA szóvivője szerint nincs terv ilyen küldetésről.

Habár azt Tito is elismeri, hogy még nem garantálták a helyét a Szojuzon, de mégis reménykedik. Hisz benne, hogy az amerikai kormány nem próbálja meggyőzni majd az oroszokat, hogy hagyják őt a Földön.

"Ez csak egy hatnapos küldetés lesz. Nincs igazi tudományos jelentősége." - mondta Tito. "Ha a tipikus hollywood-i akcióhős lennék, akkor talán igazuk lenne, ha nem vinnének föl, de az igazság az, hogy megfelelő vagyok az expedícióra. Már azóta érdekel az űrkutatás, mióta megszülettem."

Tito 1964-ben csatlakozott a NASA-hoz, mint mérnök. A Mariner 4 Mars űrszonda és a Mariner 5 hajtóművén dolgozott, ami a Vénuszt vette célba. Később a Wall Street-en keresett munkát, mint befektetési tanácsadó.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Humano  
2000. nov. 23. 21:52 | válasz | #5
Szerintem ha fizet, menjen, legalább lassacskán beindul a polgári űrutazás.
Phil  
2000. nov. 23. 12:07 | válasz | #4
Haaat, nagyanyam biztosan nem :))))
Tomcat  
2000. nov. 22. 22:08 | válasz | #3
Ki nem?
JZO  
2000. nov. 22. 21:21 | válasz | #2
tennék én is egy sétát az űrben
lgp  
2000. nov. 22. 20:25 | válasz | #1
hmmm jó neki:((