Microsoft SideWinder GameVoice
2000. október 16. 19:36, hétfő


Hirdetés

Idén májusban adta ki a Microsoft a játékokhoz szánt - megjelenés előtt álló - eszközeinek ismertetőjét. Azt ígérték akkoriban, hogy októberre tervezik több játékperifériá piacra dobását, amelyek majd sokkolni fogják a játékosokat. A sok termék közül az egyik, amelyen megakadt a szemem, a SideWinder GameVoice. Az elmúlt években is voltak már ehhez hasonló headset-ek, de kiforratlanságuk miatt azok nem túl nagy sikert arattak. Így a Microsoft-tól mindenképp egy merőben új termékre számítottam, hiszen sokat szidott software-eik mellett, eddigi hardware-eik kategóriájukban az élmezőnyhőz tartoztak (lásd MS SW FFB Wheel), és az ezekre kifizetett összeg nem számított kidobott pénznek. A cég tartotta ígéretét, és most októberben tényleg piacra dobta a SideWinder GameVoice-t, valamint a kifejezetten a stratégiai játékok megszállottjainak készített SideWinder Strategic Commander-t. Ebben a cikkben most a Gamevoice-al próbálunk kicsit közelebbről megismerkedni.

A Microsoft által most piacra dobott Sidewinder Gamevoice első látásra olyan, mintha egy egyszerű mikrofonos fejhallgató lenne. Ez a termék azonban sokkal több annál. A fejhallgató és a ráintegrált mikrofon az úgynevezett GameVoice Control Panel-ba csatlakozik, ezt pedig a hangkártyára és az USB portra kell kötni. A mellékelt software-ek egyszerű telepítése után két fő dologra leszünk képesek eme ügyes kis eszköz segítségével; beszélgethetünk LAN-on vagy interneten keresztül, valamint játékok közben vehetjük még hasznát, mivel az általunk kiadott szóbeli utasításokat a gép felismeri, és ezután végre is hajtja azokat.

Nézzük először az első funkcióját, a hálózatokon keresztüli csevegés lehetőségét. A Gamevoice beépített hardware-es hangtömörítést használ, így még kisebb sávszélesség esetén is beszélgethetünk barátainkkal. A megfelelő opciók kiválasztásával egy 56k-s modem is elegendőnek bizonyulhat a folyamatos beszélgetéshez. A hangkompresszió mértékét a gyenge minőséget jelentő 1.4kbit/sec-es értéktől egészen 32kbit/sec-ig (4kb/sec) változtathatjuk. Kábeles neten tesztelve az eszközt, a Cable/ISDN opció aktiválásával elég jó hangminőséget érhetünk el, ha azonban a két fél egyszerre beszél (ritkább), akkor körülbelül 1 másodpercet késik a hang. Ez azonban nem túl zavaró, legalább már elérték, hogy a hangátvitel folyamatos legyen, és így végre kedvünkre chat-elhetünk élőszóban, akár a világ másik felén élő barátainkkal is (és nincs horribilis telefonszámla). Ha minden software-t felraktunk és fenn vagyunk a neten, akkor regisztráltatnunk kell magunkat (és ismerőseinket), az MSN Messenger Service-en. Ha ez sikerült, akkor egy ICQ-hoz hasonlatos ablakban láthatjuk, hogy mely ismerősünk online vagy offline. Rákattintunk valakire, és máris indulhat a csevegés. A Command Module-on több gombot is találunk: egytől ötig számozott gombokat, valamint egy-egy team, all és mute gombot. A beszélgetőpartnereket számokkal jelölhetjük meg, így ha mondjuk XY ismerősünket a 3-as számra programoztuk be akkor elegendő a panelen a 3-as gombot megnyomnunk és máris hívja az adott félt. Az all (mind) gomb segítségével konferenciabeszélgetést is rendezhetünk, ha megfelelő sávszélességgel rendelkezünk. A team gomb segítségével csak a kiválasztott emberek (csapat) vesznek majd részt a beszélgetésben, a mute gomb pedig értelemszerűen elnémítja a szerkezetet.

A legjobb a dologban, hogy ezek a funkciók játékok alatt is műkődnek, így például Need for Speed Porsche, Quake III vagy Counter Strike alatt is tökéletesen funkcionált az eszköz. A CS-hez kell egy DirectX Sound driver frissítés, és ennek telepítése után már használhatjuk is a chat lehetőségét a programban. Talán ebben a játékban aknázhatjuk ki leginkább a Gamevoice-ban rejlő lehetőségeket. A játékban terrosisták, vagy antiterroristák lehetünk; az akció hevében is előszóban tervezhetjük meg csapattagjainkkal az ellenfél eliminálására szolgáló legjobb stratégiát. Fantasztikus játékélményben lehet részünk! Mivel azonban a CS multiplayerben elég sok adatot cserél a gépek között, a hang néha késhet vagy szakadozhat. Ezen várhatóan sokat fog javítani a nemsokára megjelenő végleges DirectX 8.

A GameVoice másik fő funkciója a beszédfelismerés, azt azonban ne várjuk tőle, hogy segítségével majd leveleket diktálhatunk a gépnek, hiszen nem is erre készült. Például ha a Quake3-ban kimondjuk azt, hogy "Grenade Launcher", akkor a gép betölti az adott fegyvert. Háromból kétszer helyesen ismerte fel a szöveget, de egyszer mindig tévedett. Ez részben a Microsoft-féle beszédfelismerésre vezethető vissza. Az eddigiekben a számítógépnek kellett megtanulnia a mi hangunkat. A Microsoft megfordította a dolgot, így ezentúl nekünk kell megtanulni a PC hangjához való alkalmazkodást. A Gamevoice fonetikai nyelvet használ. Ha begépeljük például, hogy "supergamez.hu", akkor a gép lejátsza a saját hangján, hogy nekünk hogyan kellene ezt kiejteni. A legtöbb esetben ez tűrhetően működik, de főleg a nem angol anyanyelvűeknél gondokat okozhat. Ezért érdemes egyszerűbb szavakra beprogramozni a különböző funkciókat, mint például: one, two, three (1.-,2.-,3. fegyver). Ha játék közben beszélgettünk társainkkal és ezután használni szeretnénk a hangfelismerés lehetőségét egy parancs végrehajtására, akkor a "command" gombot kell megnyomnunk a Command modulon. Több előre elkészített game-profilt is raktak a GameVoice software-ébe, de mi magunk is tetszőleges profilokat hozhatunk létre a különböző játékokhoz.


Összességében elég jó eszköznek mondható a SideWinder GameVoice, de inkább csak az ISDN-nel vagy annál jobb konnekttel rendelkezőknek ajánlott (bár 56k-s modemen is tűrhető). A beszédfelismerésen lenne még mit csiszolni - a Microsoft féle fordított hangfelismerési módszer szerintem nem a legjobb megoldás -, ám kis gyakorlással és egyszerűbb szavak alkalmazásával hasznát vehetjük eme funkciónak is. A körülbelül 60 dollárba kerülő eszköz véleményem szerint nem lesz bestseller a hazai piacon, de külföldön nagyobb sikerekre is számíthat.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Xerxes  
2000. okt. 24. 10:10 | válasz | #10
Honnan lehet letölteni csak a szoftvert?
2000. okt. 21. 15:28 | válasz | #9
En megvettem mikor kijott.
Amerikaban lakok,szoval eleg sokat vagyok a neten.Tagja vagyok az egyik Fighter Ace squadronnak A Zone-on,es mi sokat hasznalunk communikacios programokat.
De meg mindig a Roger Wilco az amin a legtobbet beszelunk.
Az ingyen van,es altalaban mindenknek jol mukodik a 56k modemen is.
Eddig a Gamevoice-t arra tudtam legjobban hasznalni,hogy nem kell tobbe ki-be huzgakni a zsinorokat,mikor fejhallgatot fel vagy le akarom rakni.
Somez  
2000. okt. 20. 22:33 | válasz | #8
A Game Commanderrel is lehette vezérelni a gámákat én kipróbáltam és quakeben sokkal lassabb volt!!!
nem a hálózat miatt hanem amyg feldolgozza a beszédet az volt lassabb
késve váltott fegyvert!
a vilco meg tényleg beválik annak aki cs-zni akar
csak cs-hez nagy sávszélesség kell minimum dual isdn
crook  
2000. okt. 18. 12:12 | válasz | #7
Gratula a Microsoftnak!

Méghogy nekem kelljen újratanulni a beszédet azért, mert ők nem képesek programozni? És még fizessek is érte? Ide kívánkozik egy mesebeli finn váltóőr megnyílvánulása, de túl vulgáris... Kár, hogy nem tudom elég gyorsan változtatni a bőröm felületi feszültségét 0-5V között, akkor megtanulhatnám direktben megszólítani a processzort. De akkor kinek kellene a vindóz?

Egyszóval, ez sz*r. Remélem, valaki csinál egy jobbat.
Moli  
2000. okt. 18. 03:14 | válasz | #6
Engem csak a szoftver erdekelt annak idejen. Le is lehet tolteni a webrol egy a csak beszelgetesre hasznalhato verziot (a'la rodzsdervilko). De meg nem sikerult kiprobalni.
A tobbi csak sallang.
KeFe  
2000. okt. 17. 18:32 | válasz | #5
Ha legalabb radios lenne a cucc vagy valami. De igy...

Tenyleg nem tud valaki Budapesten (vagy barhol az orszagban) olyan helyet ahol komplett mikrofon/fules (egy fulre, mint a filmekben a testor bacsiknak) ami radios (szal nem infrabuzisag)
2000. okt. 17. 11:36 | válasz | #4
a rogerwilco 2mp-el tök ingyen van

+ mukodik ez a cucc ip-cimmel ugye?
Sephi  
2000. okt. 17. 07:35 | válasz | #3
Francot zsenialis! Hol latsz te olyan jatekot ahol est lehetne hasznalni?! Swat vagy Raibow Six? Na igen de ki jatsza aszt haloba tatame:(

Es ez a hang felismeres is lamaty:)
2000. okt. 17. 06:42 | válasz | #2
...hogy mik vannak!!!
Flami  
2000. okt. 16. 20:53 | válasz | #1
Zseniális!