Hosszú távú lakók az Űrállomáson
2000. október 2. 18:52, hétfő
A Discovery készen áll, hogy október 5-én levegőbe emelkedjen egy fontos küldetés végrehajtására.

Hirdetés

Nem csak azért jelentős a mostani repülés, mert ez a 100. űrrepülő felszállás, és nem is azért mert most lesz az eddigi leghosszabb űrséta, hanem mert most készítik elő a Nemzetközi Űrállomást az első hosszú távú lakók számára.

A NASA pénteken jelentette be, hogy a Discovery készen áll a repülésre, miután a technikusok kijavítottak egy szivárgást a hajtóműben.

Az űrrepülő egy 9 tonnás külső egységet és egy 3 tonnás dokkoló egységet fog felvinni amit az űrhajósok egy 30 órás űrséta alatt illesztenek a helyére.


A program egyik vezetője Ron Dittemore szerint "ezzel a küldetéssel indul az űrállomás igazi építése. A következő küldetések során megnöveljük az állomás komplexitását."

A Discovery űrhajósai négy giroszkópot is felszerelnek, amik segítenek kiegyensúlyozni az állomást. A japán Koichi Wakata fogja a girókat áttenni az állomásra a Discovery 15 méteres robotkarjával. A többiek pedig odakint fogják azokat bekötni az elektromos hálózatba.

A szükséges hatalmas napelemek pedig decemberben érkeznek majd meg. Az űrhajósok felszerelnek egy dokkolóportot is az amerikai Unity modulra, ahová az űrsiklók csatlakozhatnak majd.

Az utolsó út során pedig Jeff Wisoff és Michael Lopez-Algeria kipróbálják a vész jetpack-eket, amivel az állomás lakói biztonságban visszamanőverezhetnek majd, ha esetleg elsodródnának egy-egy űrséta alkalmával.

Miután végeztek a szerelésekkel, az űrhajósok még átviszik az utolsó ellátmánycsomagokat a novemberben érkező három fős legénységnek, akik négy hónapig maradnak az állomáson.


A Kennedy űrközpontban tehát a technikusok most is az űrsikló felkészítésén dolgoznak. A tesztek szerint a szivárgást sikerült kijavítani, állítják a NASA szakemberei.

A kilövésre október 5-én, a visszatérésre pedig 11 nappal később kerül sor.

A mostani felszállást még hét fogja követni az elkövetkező 12 hónapban. Eme pár év lesz az űrsiklók legforgalmasabb időszaka.

Az állomást, ami eddig 60 milliárd dollárjába került a 16 építő államnak, 2005-re kívánják befejezni.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
NagyE  
2000. okt. 03. 14:41 | válasz | #5
Lassan 200-nek is vege es csak egy lepukkant orosz es egy felig sem kesz nemzetkozi urallomas van.
Ez szegyen!
Laca  
2000. okt. 03. 13:02 | válasz | #4
No meg ki kell fizetni a főnököket... (50%), a munkásokat (0,1%) a pilótákat (2%) ...
Csatti  
2000. okt. 03. 10:38 | válasz | #3
Marha egyszerű. Egy csomó új technológiát kell kipróbálni, és egyedi gyártásban alkatrészeket elkészíteni, különleges körülmények között, ez asszem megmagyarázza.
2000. okt. 03. 10:38 | válasz | #2
hmmmmm, majd 100.000 Ft-bol epitenek egy urallomast.............
JZO  
2000. okt. 02. 23:25 | válasz | #1
60 milliárd dollár?? Hát az rengeteg... mi kerül ennyibe? nem is értem...