Aureal felvásárlás
2000. szeptember 22. 16:02, péntek
Az Aureal bejelentette, hogy a tegnapi nappal lezárult minden a cég és a Creative közötti peres ügy, és a Creative felvásárolta a vállalatot.

Hirdetés

A megállapodás értelmében minden az Aureal és a Creative között lévő peres ügy törlödik. A vételár 28 millió dollár készpénz és minden 100 Aureal részvényért 2 Creative papír, azaz összesen 208,079 részvény. A Creative tőzsdei értéke jelenleg kb. 4,3 millárd dollár. A felvásárlást már április 6-án bejelentette az Aureal, de mostanáig várni kellett a csődbírósági beleegyezésre is.

Az eladás révén a reorganizáció után a hitelezők és az Aureal részvényesek hozzájuthatnak pénzükhöz, melyet ugyancsak el kell fogadnia a bíróságnak is.

Az Aureal korábban vezető audiócég volt a számítógépes szórakoztatás területén. A vállalat fejlett audióchipeket tervezett, gyártott és árusított, és a cég még ma is rányomja bélyegét a személyi számítógépek hangkártyáinak piacára. Az általuk bevezetett A3D szabvány, mely a számítógépes játékok 3 dimenziós hanghatásaira vonatkozik, jóval bonyolultabb a Creative EAX felületénél, de annál pontosabban képes a játékost körbevevő teret modellezni.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2000. szept. 24. 20:15 | válasz | #12
Szerencsére ezt a VideoLogic-kal már nem tudják majd eljátszani.
2000. szept. 23. 19:42 | válasz | #11
Azert volt a Creative-nak is jo huzasa...
Utoljara mikor kiadta az elso SB16 kartyat...
Azota nem nagyon..
wow78  
2000. szept. 23. 17:36 | válasz | #10
Az utóbbi másfél év cégpolitikája.

Nem tudod tönkretenni, hát vásárold meg.

És ez akkor is működik ha nem is egy területen ténykednek. Valamilyen ügymenet közepén az egyik szolgáló a másik szolgáltató és már is egyenes út a győzelemig.

Egy szer látnám mikor visszájára fordul és a kicsi("áldozat"), a megtámadott kapja be a másikat(nagyot).
accord  
2000. szept. 23. 15:52 | válasz | #9
En mar idotlen idok ota utalom a Creative-ot! Kinyirta a Gravis-t, az Aureal-t, stb. A bugyuta EAX meg elmehet a fenebe!
2000. szept. 23. 01:03 | válasz | #8
Ja A3D sorsa, majd megnezziuk mi lesz az EAX3.0-ban vagy mi is következik, más néven, más függvénynevekkel, de A3D!
Tényleg dühös vagyok....
2000. szept. 23. 01:01 | válasz | #7
várhatóan úgy jár mint az Atari Falcon-ja amit szinten felvásárolt a Creative - eltünik - mint annyi minden ami a Creative érdekeit sértette (Gravis UltraSound, stb.)
Kicsit olyan érzésem van, hogy ha a Creative nem tud mit kitalálni, gyorsan felvásárolja a riválist.
A nagy szoftver gyártókkal meg együtt járhat kocsmázni, hogy az ő gagyi dolgait támogassa (M$).
Mindig is ellenszenves volt a Creative!
2000. szept. 22. 22:48 | válasz | #6
azert mazli hogy az AMD tulelte az Intel-AMD pereket ;-)
Bith  
2000. szept. 22. 19:05 | válasz | #5
Egyetértek Inquisitor!
2000. szept. 22. 18:54 | válasz | #4
Ennyit az amerikai jogról ...
Aureal perelte be a Creative-ot, meg is nyerte és bele is döglött.
Az a legjellemzőbb, hogy pont a Creative vette meg :(
Most írnék néhány jelzőt, de a moderátor ugyebár nem engedné.
Remélem lesz olyan gerinces a Creative, hogy elismeri és támogatja az A3D technologiát.
Egy dühös AUREAL kártyatulajdonos.
2000. szept. 22. 18:27 | válasz | #3
Engem sokkal inkább érdekel, hogy mi lesz az A3D SDK sorsa. Messze jobb az EAX és DirectSound párostól!
voo  
2000. szept. 22. 18:11 | válasz | #2
kiraj...ezután sb live2! majd 50.000ért...
2000. szept. 22. 16:26 | válasz | #1
Béke poraira