New Yorkban már a taxikban is van Internet
2000. szeptember 14. 21:27, csütörtök
Az az ember, aki New York városban a megfelelő taxit szemeli ki és inti le magának, ingyenesen Internetezhet az utazás közben, köszönhetően az Internet Media Services nevű cégnek, a Yahoo! Inc.-nek és a Medallion Financial Corp.-nak. Az új szolgáltatást csütörtökön egy sajtótájékoztató keretein belül jelentették be.

Hirdetés

A New York legtöbb taxijával rendelkező Team Systems Corp. autói a Palm Inc. által kifejlesztett és forgalmazott Palm 7-es hordozható számítógépekkel lesznek felszerelve, melynek segítségével az utasok Interneten nézhetnek utána a legfrissebb tartalmakhoz.

Az Internetezni kívánó utasoknak csak arra kell figyelniük, hogy a megfelelő flottából válasszák ki a járművet.

A két cég bejelentése szerint egyelőre 10 Internetes taxi járja majd New York utcáit. A könnyű felismerhetőség érdekében ezek a járművek a Yahoo! jól ismert színeiben, tehát lilában és sárgában pompáznak majd. A szolgáltatást 2001 márciusáig vehetik igénybe a turisták és a városlakók.

A program része a "Yahoo! Mindenhol" stratégiának, melynek célja, hogy növelje a cég népszerűségét és a látogatók számát. A Yahoo! biztosra megy, hiszen már üzemeltettek hasonló szolgáltatásokat nyújtó taxikat San Francisco területén 1999 szeptemberétől 2000 márciusáig. Itt hihetetlen sikert arattak a járművek.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás