Majesty
2000. március 28. 11:56, kedd

Királyi fenségnek lenni a kaland és varázslat birodalmában… Csábító ajánlat. Ami a legnagyszerűbb benne, hogy az érzés valódi, grafika pedig csodaszép. A játékban nagyon sok játék elemei vegyülnek, a készítők azonban gondoskodtak róla, hogy mindenből csak a legsikeresebb, legötletesebb elemeket vegyék át.

A játék az utóbbi idők legnagyszerűbben sikerült, legszebben megvalósított és legeredetibb ötletű játéka. Gyakorlatilag abban a varázslatos birodalomban vagyunk királyok, ahol a kalandok folynak. A kalandozókat nem irányíthatjuk közvetlenül, a királyságban történtektől függ az, hogyan viselkednek benne az emberek.

Hirdetés

Két varázstorony őrzi a királyi kertet. Az Enchant Tower-el tűzgolyók is rendelkezésre állhatnak. Ez azt is jelzi, hogy a varázsló céh második szintű.
A varázsló tornyot kósza szörny támadja.

A játék annyira sokrétű, finoman kidolgozott, mégis könnyen irányítható, élvezetes, hogy leginkább kandallótűz mellett, hideg téli éjszakán lehetne mesélni róla. Hát akkor…

"Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy királyság, melyben a sötétség erői a varázslat gyönyörű gömbjét hét darabra törték, és hét különböző templomba rejtették el. A királyi palotát és a hozzá csatlakozó Kroll templomokat óriási sáskák támadták meg. A Felség barbárokat toborzott, akik oroszlánként küzdve lépésről lépésre verték ki a palota körzetéből a vérszomjas szörnyeket.
A Felség piacot épített, hogy az arra tévedő kalandozók gyógyító italokat, varázsgyűrűket vásárolhassanak. Alapított egy erdőjáró céhet, hogy a palota környékét derítsék fel, és kutassák fel a hét templom pontos helyét. A harcosok céhe és a csavargók céhének megalapítása után a hős kalandozók száma olyan nagyra nőtt, hogy a palota átépítésével lehetővé vált a varázslók céhének megalapítása, majd könyvtár építése is. Az alattvalók és kalandozók hűségének növeléséhez szobrot emeltetett magának.

A herceg börtöne. Az obeliszken figyelmeztető felirat. A pergamen az épületen további információkat árul el a toronyról. A torony mellett általunk kifosztott kincsesláda.
A küldetések felsorolása. A kérdőjellel jelzett a titkos küldetés. Nem csak a képernyőn látható küldetések léteznek. A térkép lefelé és jobbra folytatódik.

A város növekedésével megszaporodtak a csatornafeljárók is, ahonnan a sötétség lényei időről időre újra és újra feltörtek, megzavarván ezzel a város életét. Őrtornyok és városi őrök segítségével sikerült a bajt keretek közé szorítani.
A kalandozók egyre újabb és újabb területeket jártak be, csapatokba verődve kalandoztak a fantázia birodalmában, egyre magasabb szinteket és egyre több pénzt gyűjtve. A Felség fogadókat, királyi kertet építtetett számukra, hogy pénzüket el tudják költeni és felszereléseket tudjanak venni a kovács egyre bővülő kínálatából.
A kitartó keresésnek meglett az eredménye, mind a hét templom pontos helyét meghatározták a kalandozók. Ekkor a Felség jutalmat tűzött ki minden egyes templom lerombolására, és az ott található gömbdarab megszerzésére. A kalandozók számos csapatát természetesen segítették a törpék, tündérek, papok és egyéb szerzetek is, akik a királyi város bővülésével költöztek a városba.
A fényes győzelem végre fényt hozott a birodalomba, és minden beteg meggyógyult a gömb darabjainak összeillesztésekor."

Már a menü is csodaszép. A kincsesláda fölött tartva a kurzort a láda lassan kinyílik és megcsillanak a vert aranyak.
A játék végén részletes statisztikát kapunk elért eredményeinkről, esetleges kudarcunkról.

A játékban királyként építjük városunkat, ezzel egyre újabb és újabb fejlődési, fejlesztési lehetőséget biztosítva hőseink számára. A piac a legfőbb bevételi forrás. Fejlettségétől függően arany generálódik benne, illetve a hősök itt költik el pénzüket varázs amulettekre, gyűrűkre, gyógyító italokra. A kereskedelmi központból karaván indul a piacokra, így növelve kereskedelmi bevételünket. Az adót adószedők szedik be, akik sajnos könnyen prédáivá válnak a városba néha beszabaduló szörnyeknek.

A harcosok céhében harcosokat és lovagokat toborozhatunk. A csavargók céhe leginkább a fegyverek sebző részének megmérgezésében működnek közre, és kincsesládákat kutatnak fel és rabolnak ki. Ha megszorulunk pénzügyileg, a csavargók, tolvajok céhében mindig van tartalék arany, amit elkobozhatunk.
A papok hatalmas és erős varázslataikkal, gyógyító erejükkel, harcosokra kibocsátott jótékony varázslataikkal elsőrangú segítőtársai a kalandozóknak. A varázslók emellett akár egymagukban legyűrhetik az ellent.

A palota
Az őrtornyot éppen átépítik, alatta a könyvtár, felette az egyik csatornafeljárat látható. A piac is a közelben van, hogy könnyen védhető legyen.


A viadalokon többfajta kategóriában mérhetik össze erejüket a hősök, ezzel is fejlesztve tudásukat, harckészségüket.
A város védelmében nagy szerepet vállalnak a törpék lövegtornyaikkal, a varázstornyok és őrtornyok.

A játékban sokfajta küldetés, titkos rész van. Léteznek olyan titkos szintek, melyeket csak bizonyos küldetések elvégzése után teljesíthetünk. A játékmenet nem lineáris, tehát akár azonnal a legmagasabb szinten is kezdhetjük a játékot.

A játék sokfajta más játékból merített ötleteket, ezek közül néhányat felsorolok:
Heroes of Might&Magic - szintek teljesítése küldetések alapján
Settlers - Magától működő, nem irányítható, csupán parancsoknak engedelmeskedő, vagy nem engedelmeskedő emberek
Dungeon Keeper - Szörnyek felbukkanása egy bizonyos helyen, melynek lerombolása megszünteti a szörnyek szivárgását.
Baldur's Gate - A hangulat.
Populous - Isteni varázslat
Age of Kings - Korváltás, felfedezések egymásra-épülése

Mérgezett fegyverével egy medúzára támad az egyik magányos kalandor. A jobb alsó sarokban újabb medúza tűnik fel.
Éppen óriáspatkányok törnek ki a szennyvízcsatornákból.

A játékmenetben megdöbbentő, hogy magunkra ismerünk más játékokból! A kalandozó csapatban elöl mennek a legerősebb emberek, utánuk az íjászok, varázslók. Harc közben gyógyitalokat isznak. Ha szintet lépnek elmennek fegyvert vásárolni, mágiát tanulni, majd újra összeállnak másokkal, és folytatják a kalandozást.

Az összes játékban szereplő ember tulajdonságait, szintjét, azt hogy éppen mit tesz és hol van, könnyedén megtudhatjuk a palota írnokától. Ez nagyon fontos, mert lehetséges, hogy adott hős éppen a kertben pihen, vagy a fogadó bárjában dorbézol, amikor szükség lenne rá. Szörnyekre, helyszínekre vérdíjat, illetve felderítési jutalmat tűzhetünk ki. Van olyan hely, amit meglátva a kalandozó pánikszerűen elrohan, hiába állnak mellette erősebb karakterek.

A varázslók céhének fejlődése látványos folyamat sziporkázó, szemet gyönyörködtető tűzijátékkal.
A viadalok helyszíne

Az egyetlen beavatkozási lehetőség a palota főmágusának és főpapjának segítségével a varázslás. Ennek elég borsos az ára és csak a mágusok céhétől, illetve varázstoronytól bizonyos távolságra használható.

Előremutató újítás az, hogy ha egy épületből többet építünk, folyamatosan nő az ára is. Ez teljesen logikus is, hiszen így valamilyen módon a fenntartási költség is benne van az épület árában. Így nem lehet ötven őrtornyot építeni, és megölni a játék hangulatát, hiszen már a hetedik torony megépítése négyszerese az első árának.

Jutalmat tűztek ki az egyik szörnyek lakta barlangra. A kalandozók már meg is jelentek. Persze a medvének is van ehhez egy-két szava.
Varázsló akció közben.

Sokat kellett várni, hogy végre egy eredeti játékötleten alapuló szórakoztató programhoz jussunk. Annak ellenére, hogy sok játékból vett át ötletet, nem tűnik szedett-vedettnek, megállja önállóan is a helyét. A Majesty véleményem szerint előkelő helyen fog végezni a 2000. év stratégiai játékainak ranglistáján.

Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
szurka  
2004. dec. 07. 03:21 | válasz | #24
mára is csak a demót tudtam leszedni :-(((
már nem is tudom hány éve akarom megszerezni brühühűűűű
2004. jan. 30. 23:37 | válasz | #23
Nem tudja e valaki, hogy honnan lehetne letölteni a mejestyt.Az légyszi írjon ide a fórumba.Előre is kösz.
2003. dec. 22. 22:21 | válasz | #22
Üdv!
Nem tudjátok honnan szerezhetném meg a majestyt...mert sem boltban sem az interneten nem találom...
Köszi...
mercia  
2000. okt. 09. 12:12 | válasz | #21
Nemrég (1-2 napja) találkoztam ezzel a szép játékkal.
Nem tudna valaki segíteni, hogy hogyan kell játszani?
Kérdések:
Kell mozgatni a katonákat? Ha igen, akkor Hogyan?
Hogy ölitek meg a szörnyeket?
Tud valaki segíteni ebben?
Erre nem jöttem még rá. Úgy látom maguktól csinálnak mindent (a katonák és a szörnyek is)..????
A többi egyenlőre nehézkes, de érthető....Köszi előte is!
2000. ápr. 27. 12:51 | válasz | #20
Varézslót addig nem érdemes csinálni amig nincs meg az az épületed ahol önmagukat tudják fejleszteni, ott akár felfejlődhet 6-8-as szintüre a varázsló, plusz a könyvtár és akkor már nem hullanak el olyan hamar.
Igaz mire ez mind megvan akkortájt ugy is végefelé jársz már a pályának.
Tök  
2000. ápr. 26. 19:46 | válasz | #19
A varázslók nagyon nyomik ... Nálam még egy sem élt 6. szintnél tovább ...
könyvtárba meg mindent kifejlesztettem de nem hajlandóak oda menni.
Szerintetek érdemes adepteket felbérelni?
erik  
2000. ápr. 26. 03:03 | válasz | #18
Vannak azert hulye varazslok is benne, es amikor mellette all 2-3 lovag, es epp kuzdenek valami ellenfellel, akkor magara nyom egy fire shield varazslatot, es kipurcan a 2 hos, aztan persze a varazslot is szetverik :)
2000. ápr. 26. 01:03 | válasz | #17
A varazslo alapbol csak nehany varazslatot ismer (energy blast, teleport,fireball, fireshield, magic shield(?)). Megtanulhatja viszont a Meteor Stormot, Fire Blastot - ha eleg magas szintu- a konyvtarban. Emelett noveli az int-jet is ha ki van fejlesztve (nagyobb varazslat sebzes), illetve az ezek utan kepzett hosok int-je is magasabb lesz.
Tök  
2000. ápr. 25. 21:59 | válasz | #16
Hi!Nem tudjátok hogy mire jók a könyvtárak?
varázslók anélkül is tudják a varázslatokat ... legalábbis oda még sosem mentek be, nem tudtam külön használni azokat a varázsokat és ha nem fejlesztettem ki akkor is jöttek a varázslóknál
2000. ápr. 23. 20:14 | válasz | #15
JA ha mindey már megvan akkor semmi probléma de addig szétverik 3x a váramat.
2000. ápr. 20. 06:50 | válasz | #14
Az utolso kuldetes tenyleg erdekes, mindenki benne van aki szamit :). Javaslom a sok rangert -> felfedezik a templomokat, legalabb 2 db 3. szintu piacot (vagy tobbet), 2 harcos guildot (nem art ha nem sima warrior, hanem paladin v. w of discard), 3. szintu konyvtar, hogy a varazslok is hasznosak legyenek.
Es ami a legfontosabb, egy felupgradolt varazsloguild, rengeteg towerrel es a magic shieldet surun rakosgatni a harcosokra, mert kulonben hamar hullanak a vampirok/sarkanyok/stbvel szemben.
Mester  
2000. ápr. 17. 20:00 | válasz | #13
Nagyon jo ötletek vannak a játékban. És nagyon élvezetes
2000. ápr. 17. 14:54 | válasz | #12
Awe az utolsó küldetést azt hogy tudtad megcsinálni???
2000. ápr. 17. 14:18 | válasz | #11
En mar a kiegeszitot varom. Az osszes kuldetest vegignyomtam, de a free play nemigazan tetszik. Gondolkodom rajta, hogy egy minden reszletre kiterjedo leirast kellene irni rola, csupan az a baj, hogy nincs meg a kezikonyvem.
2000. ápr. 15. 22:12 | válasz | #10
A zone-on kb. 20-30 emberke
játszik . Próbájátok ki ...
greg  
2000. ápr. 15. 20:00 | válasz | #9
eg baj van vele, hogy bár még csak 6-7 pályát csináltam meg, de eddig még mindíg ugyanarról volt szó
dolp  
2000. ápr. 15. 07:03 | válasz | #8
jo kis játék, szerezzétek meg!
Joe  
2000. ápr. 14. 10:09 | válasz | #7
Eddie: Gratulalok, hogy igy partolod a legalis software kereskedelmet, anyukad biztos buszke lesz majd rad, ha nagy leszel !!
2000. ápr. 14. 01:25 | válasz | #6
Ha boltban veszed, nem fog hiányozni...
2000. ápr. 13. 21:00 | válasz | #5
keresek egy erzo szivu embert, aki elozetes egyeztetes alapjan hajlando lenne elkuldeni a .c03 file-t, mert ez hianyzik es a szerveren mar nincs meg... :(
2000. ápr. 13. 15:23 | válasz | #4
Javaslom mindenkinek a cultistokat. Nem semmi, hogy barmilyen szorny jon azt megprobaljak charmolni. Egy ido utan sajat kis seregunk lehet Minotaurokbol es Meduzakbol :))).
2000. ápr. 13. 13:36 | válasz | #3
Igaz, hogy csak a demojaval játszottam de egy igazán jó uj stilus mindenkinek ajállom aki szereti a fantasy-t és a strtégiai játékokat.
Jockey  
2000. ápr. 13. 13:31 | válasz | #2
csak a demó alapján tudom mondani, hogy nagyon tetszik.
tényleg eredeti, és nagyon élvezetes..
U.i: nem tudjátok mikor lehet a boltokban kapni, a verzióm nem megy tnt2-őn :)))
2000. ápr. 07. 16:23 | válasz | #1
Kiváló játék, én napokig játszottam vele. A Dungeon Keeper fanatikusai biztosan a képernyő elé ragadnak.